meg enni es inni is akarodzik, s meg nincs leterhelve sem a gyomor, sem a fej.
— Mi var Szvetlanara?
— Nehez a jovoben olvasni. A nagy magusok es varazslonok jovoje pedig…
— Ne vetits, tarsno! — A szemebe neztem. — Nem kene. Elvegre megiscsak egyutt voltunk, nemde? Parban dolgoztunk. Amikor meg a buntetesedet toltotted, megfosztva mindentol, ezt a testet is beleertve. Igazsagosan megbuntetve.
Olga arcabol egy csapasra kifutott a ver.
— Mit tudsz a vetkemrol?
— Mindent.
— Honnet?
— Akarhogy is vesszuk, de megiscsak adatokkal dolgozom.
— Nincs megfelelo jogosultsagod. A velem tortenteket soha nem rogzitettek elektronikus archivumokban.
— Kozvetett adatok, Olja. Lattal mar vizen terjedo koroket? A ko mar regen a to feneken lehet, az iszapba sullyedve, am a korkoros hullamok egyre csak terjednek. Alamossak a partot, szemetet es tajtekot sodornak ki, s ha a ko eleg nagy volt, meg a csonakot is folborithatjak. S a te koved aztan nagy volt. Vedd szamitasba, hogy igencsak sokaig alltam a parton, Olja. Alltam, es kozben neztem, ahogy a hullamok lassan alamossak.
— Bloffolsz.
— Nem. Olga, mi var Szvetara? A kikepzes mely szakasza kovetkezik?
A varazslono egyre csak meredt ram, megfeledkezve kihult saslikjarol es felig ures pohararol. Kovetkezett reszemrol egy ujabb utes:
— Hisz te is letudtad ezt a szakaszt, nemde?
— Igen. — Ugy tunt, vegre folhagy azzal, hogy jatssza a nemat. — Letudtam. Am engem joval lassabban keszitettek fol.
— Szvetaval miert ennyire surgos?
— Senki sem foltetelezte, hogy ebben az evszazadban szuletik meg egy Hatalmas Varazslono. Geszernek improvizalnia kellett, menet kozben vegezni az atigazitasokat.
— Ezert kaptad vissza korabbi kulsodet? Nem csupan a sikeresen elvegzett munka okan?
— De hisz magadtol is tudod mindezt! — Olga szeme veszjoslon villant. — Akkor meg minek kinzol a faggatasoddal?
— Te felugyeled Szvetlana folkesziteset? A sajat tapasztalatod nyoman?
— Igen. Most elegedett vagy?
— Olga, hisz a barikad egyazon oldalan vagyunk — suttogtam.
— Akkor ne konyokolj a bajtarsad rovasara!
— Olga, mi a cel? Mi az, amire te keptelen voltal? Mit kell megtennie Szvetanak?
— Anton — nyilvanvalo volt, hogy most zavarba jott —, hogy te mekkorat bloffoltel!
Hallgattam.
— Semmit se tudsz! Korok a viz felszinen… azt se tudod, merre nezz, hogy egyaltalan eszrevedd oket!
— Tegyuk fol. De a lenyeget azert csak kitalaltam?
Olga beharapott ajkakkal meregetett. Aztan megcsovalta a fejet:
— Kitalaltad. Egyenes kerdesre egyenes valasz. De nem allok le magyarazkodni. Nem szabad tudnod. Nem tartozik rad.
— Tevedsz.
— Senki sem akar rosszat kozulunk Szvetanak — szolt elesen Olga. — Vilagos?
— Valojaban nem is tudunk rosszat kivanni. Epp csak olykor a mi Jonk semmiben sem kulonbozik a Gonosztol.
— Anton, hagyjuk ezt most abba! Nincs jogom valaszolni neked. Es nem kene elrontani a tobbiek varatlanul jott piheneset sem.
— Mennyire veletlen? — kerdeztem behizelgon. — Olja?
Most mar osszeszedte magat, s az arca kifurkeszhetetlenne valt. Tulsagosan is kifurkeszhetetlen egy ilyen kerdeshez.
— Mar igy is tul sokat tudsz. — Folemelt hangon szolalt meg, visszanyerve korabbi hatalmaskodo tonusat.
— Olja, sohase kuldtek el egyszerre mindannyiunkat szabadsagra. Meg csak egy napra sem. Miert zavarta ki Geszer a Fenypartiakat Moszkvabol?
— Nem mindenkit.
— Polina Vasziljevna es Andrej nem szamit. Magad is tudod nagyon jol, hogy irodai dolgozok. A varosban egyetlen jaror sem maradt!
— A Setetek is elcsendesedtek.
— Es akkor?
— Anton, eleg volt!
Megertettem, hogy tobbe egy szot sem tudok kihuzni belole. Bolintottam:
— Rendben van, Olja. Fel evvel ezelott meg egyenloek voltunk, meg ha ez veletlenul is adodott. Most, ahogy elnezem, ez mar nem all fonn. Bocsass meg! Nem az en problemam, nem az en kompetenciam.
Olga bolintott. Ez olyan varatlanul ert, hogy nem hittem a szememnek.
— Na csakhogy vegre megertetted.
Szorakozik velem? Vagy tenyleg azt hiszi, most belenyugodtam, hogy semmibe se artsam magam?
— Alapjaraton is nagyon talalekony vagyok — mondtam. Szvetlanara neztem: nagyvidaman epp Tolikkal csacsogott.
— Ugye nem haragszol ram? — kerdezte Olga.
Megerintven a tenyeret elmosolyodtam, es bementem a hazba. Muszaj volt valamit csinalnom. Olyan eros tettvagy horgadt fol bennem hirtelen, mintha egy dzsinn lennek, akit ezereves raboskodas utan engedtek szabadon a palackbol. Akarmit: palotakat emelni, varosokat rombolni, BASIC nyelven programozni, vagy akar keresztszemes oltesekkel kezimunkazni…
Az ajtot erintes nelkul tartam ki: a homalyon keresztul loktem be. Magam se tudtam, miert. Ritkan esik meg velem, idonkent, ha tul sokat iszom, vagy ha nagyon begurulok. Az elsodlegesen emlitett ok most nem allt fonn.
A nappaliban senki sem volt. Igazuk is van — minek a szobaban ucsorogni, amikor az udvaron forro saslik es hideg bor var, a fak huvoseben allo nyugszekekrol nem is szolva.
Egy fotelbe vetettem magam. Az asztalrol magamhoz vettem a poharamat — vagy Szvetaet —, aztan teletoltottem konyakkal. Egyhajtasra kiittam, mintha bizony nem is 15 eves „Prazdnyicsnij” lett volna, hanem holmi gagyi vodka. Meg egyet toltottem.
Ebben a pillanatban lepett be Tigrincs.
— Nincs ellenedre? — kerdeztem.
— Nincs hat. — A varazslono mellem telepedett. — Anton, rossz kedved van?
— Ra se rants!
— Nem setalsz egyet Szvetaval?
A fejemet ingattam.
— Nem errol van szo.
— Anton, valamit rosszul tettem? A tobbiek elegedetlenek netan?
Oszinte csodalkozassal meredtem ra.
— Ugyan mar, Tigrincs! Minden csodas. Mindenkinek tetszik.
— Es neked?
Az alakvalto-varazslonoben meg soha azelott nem erzekeltem ennyi bizonytalansagot. Tetszik, avagy nem — mindenkinek ugyse lehet a szaja ize szerint tenni.
— Folytatjak Szvetlana folkesziteset — mondtam.
— Mire? — a leany csoppet elkomorult.
— Nem tudom. Valami olyasmire, amit Olga se tudott vegigcsinalni. Valami nagyon fontos es egyszersmind nagyon veszelyes dologra.
