— Minden rendben — mondta gyorsan Szemjon. — Hidd el nekem, en is foglalkoztam gyogyitassal. A hoseg, a savanyu bor, a zsiros saslik: ime a kivalto okok. Mos leginkabb egy kis pancsolasra van szuksege, ha pedig lehul a levego, este bevagunk egy uveggel. Gyogyitasilag ennyi az egesz.
Szveta folkelt, majd hozzam lepve egyutterzon a szemembe nezett.
— Mi lenne, ha csak eluldogelnenk itt? Fozok egy eros teat.
Alighanem igaza van. Jo lenne. Csak ugy uldogelni. Kettesben. Teazgatni. Beszelni avagy hallgatni. De hisz ez annyira nem is fontos. Olykor csak ranezni, vagy meg csak nem is nezni. Hallgatni a lelegzeset — vagy befogni a fulem. Csupan annak tudataban lenni, hogy egymassal vagyunk. Mi ketten, nem pedig az Ejszakai Orseg barati kollektivaja. Es hogy azert vagyunk ketten, mert igy akarjuk, nem pedig a Geszer altal kijelolt program alapjan.
Csak tan nem felejtettem el valoban mosolyogni?
Kicsit ingattam a fejem. Aztan arcom felszinere eroltettem egy felenk, nemakarom-szeru mosolyt.
— Induljunk! Egyelore meg nem vagyok holmi magikus haboruk kierdemesult trottya. Menjunk, Szveta!
Szemjon mar eloresietett, de valahogy megereztem, hogy ram kacsintott. Meghozza helyesloleg.
Az ejszaka nem hozta meg a varva vart lehulest, viszont legalabb a rekkeno hosegtol megszabaditott. Este 6-7 ora fele a tarsasag apro csoportocskakra oszlott. A tonal csupan a faradhatatlan Ignat maradt Lenaval, s akarmilyen furcsa is — Olgaval. Tigrincs Juljaval az erdoben koszalt. A tobbiek szetoszlottak a hazban meg a kapcsolt reszeken.
Mi Szemjonnal az elso emeleti nagy lodzsat szalltuk meg. Kenyelmesen megvoltunk, a szello is jobban fujdogalt itt, raadasul a nagy hosegben folbecsulhetetlen szolgalatot nyujto fonott butorokban uldogelhettunk.
— Number one — szolt Szemjon, mikozben a Danone Kids joghurtreklammal ellatott polietilen tasakbol egy uveg vodkat huzott elo. — Szmirnovka.
— Biztos vagy benne? — kerdeztem ketelkedve. Vodka teren nem szamitottam magam valami nagy szakertonek.
— Masodik evszazada ezt iszom. Marpedig azelott joval rosszabb volt, nekem elhiheted.
Az uveg nyomaban ket metszett pohar is elokerult, meg egy ketliteres befottesuveg, melynek badogfedele alatt apro uborkak vartak sorukra, vegul pedig egy nagy zacsko savanyukaposzta.
— Es a kisero? — kerdeztem.
— Vodkahoz nem dukal kisero, fiacskam — csovalta fejet Szemjon. — Max. holmi vodkautanzathoz.
— A jo pap is…
— Nem kell ahhoz holtig elni, hamarebb is kitanulod. Es a vodkaval kapcsolatban ne legyenek ketsegeid, Csernogolovka telepulesrol valo, a felugyeletem alatt allo teruletrol. Az ottani uzemben dolgozik egy affele javasember… apro, de annal aljasabb csodatevo. O lat el engem a megfelelo termekkel.
— Apropenzre valtod a tudasod — kockaztattam meg.
— Nem adom el magam. Sot, penzzel fizetek mindezert. Minden becsuletes uton folyik, ez a mi privat kapcsolatunk, nem pedig az orsegek dolga.
Szemjon ugyes mozdulattal letekerte az uvegcse kupakjat, aztan mindkettonknek toltott felpoharnyit. A szatyor egesz nap a verandan allt, am a vodka hideg maradt.
— Az egeszsegre? — javasoltam.
— Az meg korai. Mirank!
Tenyleg mesteri modon jozanitott ki egy csapasra, s velhetoen nem csupan az alkoholt tavolitotta el a verembol, hanem az anyagcsere valamennyi vegtermeket. Rezzenes nelkul hajtottam le a felpoharnyi adagot, es csodalkozva konstataltam, hogy a vodka nem csupan teli fagy idejen tud kellemes lenni, de nyari hoseg utan is.
— Nos hat… — Szemjon elegedetten krakogott egyet, aztan kenyelmesen elterpeszkedett. — Ne felejtsek el szolni Tigrincsnek: udvos lenne ide hintaagyakat telepiteni.
Elohuzta a maga baljos Java cigarettasdobozat, azzal ragyujtott. Helytelenito pillantasomat elcsipve jonak latta tudomasomra hozni:
— Akkor is ezt fogom szivni. Sajat orszagom patriotaja lennek, vagy mi.
— En meg a sajat egeszsegeme — dormogtem valaszul.
Szemjon hummogott.
— Egyszer vendegsegbe invitalt egy ismeros kulfoldi — kezdett bele mondokajaba.
— Tan biz’ regen esett meg? — kerdeztem onkentelenul is atveve a stilust.
— Nem annyira reg, tavaly. Azert hivott meg, hogy megtanuljon orosz modi szerint inni. A Pentaban lakott. Hozzam csapodott egy alkalmi baratno meg a fivere… epp akkor ertem vissza a zonabol, nem volt mit tenni, igy hat mi mentunk.
Elkepzeltem magam elott ezt a tarsasagot es a fejemet, csovaltam:
— Es beengedtek benneteket?
— Be.
— Bevetetted a magiadat?
— Nem, hanem kulfoldi baratunk vetette be a penzet. Vodkaval es harapnivaloval is alaposan folszerelte magat: aprilis 30-an kezdtunk inni, es majus 2-an hagytuk abba. Addig be sem engedtuk a szobalanyt, de meg a tevet se kapcsoltuk ki.
Elneztem Szemjont gyurott kockas ingeben (termeszetesen hazai termek), kopott torok farmereben meg az elnyutt cseh szandaljaban — mit ne mondjak, nem kellett nagyon megeroltetnem magam ahhoz, hogy elkepzeljem, amint csapolt sort iszik egy haromliteres plehhordobol… Viszont a Pentaban valahogy nehezebben tudtam elkepzelni.
— Szornyetegek — szoltam erzessel.
— Ugyan miert? A cimboranak nagyon tetszett. Azt mondta, vegre erti mar, miben testesul meg az igazi orosz iszakossag.
— Es miben?
— Amikor reggel folebredsz, es koros-korul csak szurkeseget latsz. Az eg szurke, a Nap szurke, a varos is szurke, az emberek is szurkek, s a gondolatok is szurkek. Az egyetlen kiut pedig: hogy ujra inni kell. Akkor aztan megkonnyebbulsz. Es a szinek is visszaternek.
— Erdekes egy kulfoldi lehetett.
— Na ne mondd!
Szemjon ujbol toltott, ezuttal egy kicsit kevesebbet. Elgondolkodott, aztan csurig toltotte a poharakat.
— Igyunk hat, oreg harcos! Igyunk arra, hogy nekunk ne kelljen azert inni, hogy az eget keknek lassuk, a Napot sarganak, a varost pedig szinesnek! Igyunk erre! Bejaratosak vagyunk a homalyba, es ott latjuk, hogy a vilag fonakja belulrol nem olyan, mint azt a tobbiek hiszik. De hisz velhetoleg nem csupan ez a fonak letezik. Az elenk szinekre!
Teljesen bezsongva lehuztam egy fel poharral.
— Ne sumakolj, te gyerek! — szolt ram elobbi hangnemevel Szemjon.
Kiittam fenekig. Aztan bekaptam egy marek hersego, edeskes savanyukaposztat. Megkerdeztem:
— Szemjon, miert viselkedsz igy? Miert kell neked ez a manir, ez az imazs?
— Tul magasak nekem ezek a fogalmak, nem is ertjuk igazan mink aztat.
— De megis?
— Igy konnyebb, Antoska. Mindenki ugy vedekezik, ahogy tud. En… igy.
— Mit tegyek, Szemjon? — kerdeztem. Mindenfele magyarazkodas nelkul.
— Tedd azt, ami a dolgod!
— Es ha nem akarom azt tenni, ami a dolgom? Ha a mi fenyesnel is fenyesebb igazsagunk, a mi jarori becsuletszavunk es a mi nagy-nagy csudas joszandekunk egyszeruen megfojtanak?
— Egyet erts meg, Anton! — A magus felbeharapott egy ropogos uborkat. — Mar reg illett volna folfognod, de egyre csak az ocskavasaiddal szoszmotoltel. A mi igazsagunk, legyen akarmily hatalmas es Fenyparti, szamtalan apro igazsagocskabol all ossze. Meg ha Geszer szazannyira bolcs is, es akkora tapasztalattal bir, amirol nem is almodhatnal. De raadaskepp meg egy magikus uton begyogyitott aranyerrel is buszkelkedhet, nemi Odipusz- komplexussal egyetemben, es megvan az a jo szokasa, hogy a regi, bevalt modszereket ujrahangszereli. Mindezt csak peldakepp mondtam, soha nem artottam magam a dolgaiba, megiscsak a felettesem.
Egy ujabb cigit halaszott elo, am ezuttal mar nem kockaztattam meg a tiltakozast.
— Mert hat tulajdonkepp mi itten a lenyeg, Anton? Fiatal srac vagy, bekerultel az Orsegbe es menten
