Haromkor fekudtek le az agyakrol leszedett matracokra, akkor is csak azert, mert a Mernok kijelentette, hogy a gephaz ket szintjenek vegigjarasa helyett egyszeruen elreteszelhetik a gep-hazba nyilo ajtokat az acelfalon. A zart helyisegben fulledtnek ereztek a levegot, mintha valami kellemetlen szag is terjengett volna — de mar majdnem osszeestek a kimerultsegtol. Gyorsan ledobtak a cipojuket es a kezeslabasukat, s mihelyt eloltottak a lampat, nehez, nyugtalan alomba merultek.
A Doktor hirtelen felebredt a teljes sotetsegben, es rogton egeszen ebernek erezte magat. Orajara nezett — egy darabig keptelen volt megerteni, hany ora van, az idopont nem egyezett a sotet-seggel; elfelejtette, hogy az urhajoban van, a fold alatt. Vegre megallapitotta az ora zold fenypontjainak koszorujarol, hogy nyolc fele jar. Elcsodalkozott. Ilyen keveset aludni! Elegedetlenul dormogott valamit, es mar at akart fordulni a masik oldalara, mikor hirtelen kove dermedt.
A hajoban tortent valami — inkabb erezte, mint hallotta. A padlo enyhen remegett. Valahol, nagyon messze, megcsikordult valami. Alig hallatszott ez a nesz, de a Doktor rogton felult a matracan. Erezte, hogy meggyorsult a szivverese.
“Visszajott! — jutott eszebe a leny, amelynek nyalkas nyomait a Fizikus felfedezte. — Be akar hatolni a csapoajton” — volt a kovetkezo gondolata. Egyszer csak megremegett a hajo, mintha egy roppant ero meg melyebben bele akarna nyomni a foldbe. Az egyik alvo nyugtalanul felnyoszorgott. A Doktor egy pillanatig ugy erezte, hogy minden haja szala izzo drotta valik. A hajo sulya tizenhatezer tonna! A padlo megremegett — egyenetlen, akadozo remeges volt. Hirtelen megertette.
Ez az egyik hajtomu! Valaki beinditotta!
— Keljetek fel! — orditotta, a lampa utan tapogatozva. Az emberek felugraltak, egymasnak utkoztek az egyiptomi sotetsegben, fojtott kialtasok vegyultek ossze. A Doktor vegre megtalalta a lam-pat, es felgyujtotta. Nehany szoval megmagyarazta, hogy mi tortenik. A Mernok, meg alomittasan, fulelni kezdett a tavoli hangra. A hajotestet szaggatott lokesek raztak meg, erosodo bugas toltotte be a levegot.
— A bal oldali fuvokak kompresszorai! — suttogta a Mernok. A Koordinator neman gombol-ta be a kezeslabasat, a tobbiek is sietve oltozkodtek, a Mernok ugy, ahogy volt, ingben-gloriaban kirohant a folyosora, utkozben kirantva a Doktor kezebol a zseblampat.
— Hova mesz? Mit akarsz csinalni?
Utana futottak. A kormanyfulkebe rohant. Labuk alatt egyre hevesebben kongott es remegett a padlo.
— Pillanatokon belul eltorhetnek a lapatok! — lihegte a Mernok, mikozben berontott a kormany-fulkebe, amelyet a joveveny kitakaritott. A fokapcsolokhoz ugrott, lenyomott egy kart.
A sarokban kigyulladt egy jelzolampa. A Mernok es a Koordinator, most mar egyutt, elorangattak a faliszekrenybol a sugarvetot, kivettek a tartojabol, aztan sietve rakapcsoltak a toltocsatlakozora. Az ellenorzo ora nem mukodott, de a fegyver csoven levo hosszukas csovecske keken vilagitott — van toltoaram!
A padlo lazasan vibralt, a le nem csavarozott targyak ugraltak, a polcokon zorogtek a femeszkozok, egy uvegedeny leesett es eltort, cserepei tovabb csorompoltek. A muanyag tablak maradvanyai egyre erosebben rezonaltak. Hirtelen teljes csond lett, ugyanakkor kialudt az egyetlen lampa. A Doktor rogton bekapcsolta a zseblam-pajat.
— Sikerult feltolteni? — kerdezte a Fizikus.
— Legfeljebb ket sorozatra, de az is tiszta ha-szon — kialtotta vissza a Mernok, mikozben gyorsan kirantotta a csatlakozot. Felkapta a sugarvetot, aluminium csovet a foldre iranyitotta, ke-zet a fogantyura tette, es elindult a folyoson a gep-haz fele. Feluton voltak, a konyvtar mellett, mikor pokoli, hosszu csikorgas hallatszott, ket-harom gorcsos randulas razta meg az egesz hajot, a gephazban nagy robajjal feldolt valami, aztan csend lett.
A Mernok es a Koordinator egymas mellett rohant a pancelajtohoz. A Koordinator felretolta a megfigyeloablak fedolapjat, es benezett.
— Adjatok ide a lampat — mondta.
A Doktor rogton a kezebe nyomta a lampat, de nem volt konnyu bevilagitani a szuk, uveges nyilason, es kozben be is nezni. A Mernok kinyitotta a masik figyelonyilast, benezett, es elakadt a lelegzete.
— Ott fekszik — szolalt meg hosszabb ido utan.
— Ki? Mi? — turelmetlenkedtek a hata mogott.
— A vendeg. Vilagits jobban, lejjebb, meg lejjebb — ez az! Nem mozdul. Semmi sem mozdul.
Hallgatott egy kicsit.
— Akkora, mint egy elefant — mondta aztan tompan.
— Hozzaert a gyujtosinekhez? — kerdezte a Koordinator, aki nem latott semmit, mert a zseblampa, amelyet a nezolyukhoz szoritott, az egesz nyilast eltakarta.
— Inkabb belemaszott az elszakadt vezetekekbe. Latom, kiallnak alola a vegzodesek.
— Minek a vegzodesei? — idegeskedett a Fizikus.
— A magasfeszultsegu kabel vegzodesei. Nem mozdul. Nos, kinyitjuk?
— Ki kell nyitni — felelte egyszeruen a Doktor, es nekilatott a foretesz elforditasanak.
— Hatha csak szinlel? — szolalt meg valaki hatulrol.
— Ilyen jol szinlelni csak a hulla tud — felelte a Doktor, aki meg bepillantott a masik figyelonyilason, mielott a Koordinator elvette volna a zseblampat.
Az acelreteszek konnyen elfordultak. Nyitva allt az ajto. Egy hosszu percig senki sem lepte at a kuszobot — a Fizikus es a Kibernetikus az elol allok valla folott nezett be. Odabenn, a kepernyofal torott lemezein, beszorulva az eroszakkal szetfeszitett valaszfalak koze, a zseblampa fenyeben enyhen csillogo, meztelen, pupos tomeg fekudt.
Felszinen olykor gyonge remeges futott vegig.
— El — suttogta fojtott hangon a Fizikus.
Eros, visszataszito szag terjengett a levegoben, olyan, mint az egett haje. Vekony, kekes fustcsik oszlott szet a lampafeny paszmajaban.
— Biztonsag kedveert — mondta a Mernok, felemelte a sugarvetot, csipojehez tamasztotta a fegyver attetszo agyat, es csovet a formatlan tomeg oldalanak szegezte. Szisszenes hallatszott. A szikramentes kisules eppen a pup alatt erte a kozeputt meredeken emelkedo, masutt szetfolyo testet.
A hatalmas test megfeszult, felduzzadt, aztan mintegy osszeroskadt, es meg jobban szetterult.
A feher valaszfalak felso szele megremegett, amint a nagy suly meg jobban szetfeszitette oket.
— Vege — mondta a Mernok. Atlepte a magas acelkuszobot.
Mindannyian beleptek. Hiaba probaltak felfedezni a leny fejet, labait vagy csapjait. A tehetetlen tomeg formatlanul hevert a transzformator kitepett szakaszan, pupja lefittyent, mint egy kocsonyaval teli, laza zsak.
A Doktor megerintette a tetem oldalat. Fole hajolt.
— Ez inkabb… — dunnyogte. — Szagoljatok meg — mondta aztan.
Elejuk tartotta kezet, ujjai hegyen halenyvhez hasonlo cseppecskek csillogtak. A Vegyesz kuzdotte le eloszor osztonos undorat. Meglepodve kialtott fel.
— Megismered, igaz? — mondta a Doktor.
Most mindannyian megszagoltak — es felismertek a csipos szagot, amely a “gyar” csarnokaiban terjengett.
A Doktor talalt a sarokban egy kiemelheto kapcsolokart, szelesebb veget a test ala tolta, es megprobalta a tetemet oldalara forditani. Egyszer csak megcsuszott, a kar vege atutotte a bort, es az acelrud majdnem a feleig behatolt a puha testbe.
— No, szepen vagyunk! Nem volt eleg a hajoroncs, most mar hullahazza alakultunk! — vicsorgott duhosen a Kibernetikus.
— Inkabb segitenel! — mergelodott a Doktor, aki egyedul kinlodott a test megforditasaval.
— Varj egy kicsit, oregem — mondta a Mernok. — Hogy lehet az, hogy ez a barom beinditotta az agregatot?
Meghokkenve meredtek ra.
— Csakugyan… — makogta a Fizikus. — Hat hogy van ez? — tette hozza kisse elbambulva.
— Ha beledoglunk is, meg kell forditani, nem ertitek?! — fakadt ki a Doktor. — Gyertek ide mind! Ne onnan, innen. Ugy! Nem kell kenyeskedni!
Na, mi lesz?
— Varj — mondta a Mernok. Kiment, es kisvartatva az acelrudakkal tert vissza, amelyeket az alagut asasahoz hasznaltak. A tetem ala csusztat-tak a rudakat, es a Doktor vezenyszavara megemeltek.
