— Dehogy.
A Doktor csak most maszott ki az alagutbol.
A gumikopenye fole huzott feher kopeny mero ver volt.
— Belatom, hogy nem valami udito latvany.
Igazan sajnalom, de hat mit csinaljunk? Muszaj.
No, gyertek!
A Doktor hatat forditott es eltunt. A tobbiek osszeneztek, aztan sorra lekecmeregtek az alagutba.
A sirasoi munka, mint a Vegyesz nevezte, csak keso delutan ert veget. Felmeztelenul dolgoztak, hogy ossze ne piszkitsak a kezeslabasukat, mikozben vodrokben es badogsaroglyakon kicipeltek az oriasi hustomeget, majd elastak a feldarabolt tetemet ketszaz meterre a raketatol, a domb tetejen. A Koordinator takarekossagi intelmei ellenere ot vodor vizet hasznaltak el a mosakodashoz. A behemot leny vere emberverre hasonlitott, amig meg nem alvadt, de hamarosan narancssargara valtozott, majd laza, sarga porra szaradt.
A legenyseg elcsigazva roskadt le napnyugta tajan a raketa ala. Evesre gondolni sem tudtak, csak a kavet meg a vizet vedeltek mohon, aztan sorra elaludtak, pedig meg meg kellett volna be-szelniuk a javitomunkak elso szakaszat. Ejszaka volt, mire felebredtek. Megint le kellett menni a raktarba ennivaloert, konzervdobozokat nyitogatni, etelt melegiteni, eves utan elmosogatni — ejfelkor hirtelen elhataroztak, hogy mivel mindannyian kialudtak magukat, most mar nem fekszenek le, hanem hozzalatnak az elokeszito munkalatokhoz.
Hevesen dobogott a szivuk, mialatt eltakaritottak a muanyag- es femroncsokat a megserult generator tetejerol. Keziemelokkel, csorlokkel dolgoztak; orakat toltottek azzal, hogy az acelroncsok kozul kiszedjenek minden potalkatreszt, minden hasznalhato aprosagot, szintezot vagy kulcsot, vegul eljutottak odaig, hogy az oldalso generatort mar teljesen atvizsgaltak, a torott csapagyat eppel helyettesitettek, es a legkisebb kompresszor la- patjait mukodokepes allapotba hoztak. Ezt egyebkent igen egyszeru, sot primitiv modon oldotta meg a Mernok: mivel tartalek lapat tul keves volt, egyszeruen kivagott minden masodik lapatot — a forgoresz igy persze kisebb teljesitmenyu lesz, de mindenesetre mukodokepes. Hajnali otkor a Koordinator kijelentette, hogy most befejezik a munkat — mindenkeppen szukseg lesz meg egypar expediciora, mondta, mar csak a vizkeszlet kiegeszitese vegett is, meg egyeb okokbol, tehat nem forgathatjak fel az alom es az ebrenlet rit-musat. Reggelig alszanak, aztan megint munkahoz latnak.
Az ejszaka hatralevo resze nyugodtan telt el.
Reggel senki sem vagyott kimenni a felszinre, mindenki kesz volt folytatni a munkat, megpedig azonnal. A Mernok mar osszehozott holmi szerszamkeszletet, nem kellett minden aprosagert be-futkosni az osszes kabint. Eloszor megvizsgaltak az elosztot, amely mindenutt olyan zarlatos volt, hogy szinte ujra kellett osszeszerelni. A roncsokat ep alkatreszekkel helyettesitettek, amelyeket konyortelenul kiszereltek a tobbi, nem mukodo aggregatbol, aztan hozzalattak a generator voltakeppeni beinditasahoz. A Mernok terve, amelynek megvalositasara felkeszultek, eleg kockazatos volt — a dinamot a kompresszorral forgattak, amelyet palackos oxigennel hajtott turbinava alakitottak. Rendes korulmenyek kozott a tartalek aggregatot a reaktorbol nyert magasnyomasu vizgozzel inditjak be — a reaktor ugyanis, mint a hajo szive, a legkevesbe serulekeny gepezetnek szamit —, de most erre nem is gondolhattak, hiszen a villamos berendezes teljesen tonkrement. Kenytelenek voltak hat a vastartaleknak szamito oxigent felhasznalni. Az ertekes gaz csak latszolag veszett karba, hiszen arra szamitottak, hogy ha majd az egesz gephaz beindul, a kiurult palacko-kat ismet megtolthetik a legkorbol nyert oxigennel. Mas lehetoseg nem volt — az atommaglya beinditasa villanyaram nelkul orultseg lett volna.
Ambator a Mernok, bar errol senkinek sem szolt, erre az orult lepesre is felkeszult — amennyiben az oxigenes terv nem sikerulne. Nem tudhattak ugyanis, hogy a suritett oxigen kitart-e addig, amig sikerul beinditani a maglyat. A Doktor egy kis aknaban allt a gephaz felso emeletenek padloja alatt, es fennhangon kozolte az oxigen-manometerek adatait a csokkeno nyomasrol. A tobbiek odafent surogtek-forogtak. A Fizikus a maglya ideiglenes vezerlotablaja elott allt — ezt ugy butykoltek ossze, hogy lattara minden foldi szakembernek egnek allt volna a haja. A Mernok fejjel lefele logott a generator alatt, es a gyurukefeket erositette fel, tetotol talpig feketen a gepzsirtol. A Koordinator a Kibernetikus mellett allt, mindketten az egyelore mozdulatlan neutronszamlalot figyeltek, a Vegyesz pedig szerszamokat adogato kisinaskent szaladgalt kozottuk.
Sziszegett az oxigen, a gazturbinanak kineve-zett kompresszor mergesen bugott, a generator kisse csorompolve es remegve novelte fordulatszamat — forgoresze, mellyel a Mernok olyan barbarul elbant, nem volt pontosan kiegyensulyoz-va —, bugasa egyre magasabb sivitasba ment at, a mennyezet alatt kutyafuttaban kifeszitett vezetekekrol fuggo lampak mar eros, feher fenyt adtak.
— Kettoszaztizennyolc — kettoszazketto — szaz-kilencvenot — hallatszott a lathatatlan Doktor monoton hangja, amelyet a badogfalak visszhangja is eltorzitott.
A Mernok kimaszott a dinamo alol, a gepzsirt es veriteket torolgetve borostas keperol.
— Lehet — lihegte.
Kezei reszkettek az erofeszitestol. Ugy elfaradt, hogy nem is volt nagyon izgatott, mikor a Fizikus megszolalt:
— Kapcsolom az elsot.
— Szazhetven, szazhatvanharom, szazhatvan — szavalta egyenletesen a Doktor, tulkiabalva a si-vito dinamot, amely mar elkezdett inditoaramot adni a reaktornak, es egyre tobb oxigent igenyelt fordulatszama fenntartasahoz.
— Teljes terheles! — nyogott fel a Mernok, a mutatokat figyelve.
— Mindent bekapcsolok! — kialtotta elszant, megcsuklo hangon a Fizikus, es onkentelenul osszegornyedve, mintha csapast varna, ket kezzel megrantotta a fekete fogantyut.
Kinyitotta a szajat. A Koordinator, anelkul hogy eszrevette volna, egyre erosebben szoritotta a Fizikus karjat. A kitort uvegu, negyszogletes oralapra meredtek, sebtiben kiegyenesitett, gorbe mutatoival: ezek jeleztek a gyors neutronok aramlasanak suruseget, az elektromagneses szivattyuk helyes cirkulaciojat, mutattak az izotopos szennyezodest es a maglya belso hoelemeinek mukodeset.
A dinamo jajgatott, uvoltott, szikrak pattogtak a tokeletlenul erintkezo gyuruk alol. A maglya belsejeben, a vastag, fenyes pancel alatt dermedt nyugalom honolt. A mutatok meg sem rezdultek.
Hirtelen mind berezegtek a Fizikus szeme elott, osszemosodtak, behunyta a szemet, es mikor konnyek kozott kinyitotta, mukodesi helyzetben pillantotta meg oket.
— Tul van a kritikuson! — orditotta a Fizikus, es felzokogott, tovabb szorongatva a ket fogantyut. Erezte, amint az izmai elernyednek. Egesz ido alatt a robbanast varta.
— Biztosan beragadtak a mutatok — mondta nyugodtan a Koordinator, mintha nem latna, hogy mi tortenik a Fizikussal. Nehezere esett a beszed, olyan gorcsosen osszeszoritotta eddig az allkapcsat.
— Kilencven, nyolcvanegy, hetvenketto… — mondogatta egyenletesen a Doktor.
— Most!!! — uvoltotte a Mernok, es nagy, voros kesztyus keze meghuzta a fokapcsolot. A generator felnyogott, es vesziteni kezdte a fordulatszamat.
A Mernok a kompresszorhoz ugrott, es lezarta mindket bevezeto szelepet.
— Negyvenhat, negyvenhat, negyvenhat — is-metelgette utemesen a Doktor.
A turbina mar nem vett fel oxigent a palackbol.
A lampak gyorsan sapadtak, egyre sotetebb lett.
— Negyvenhat, negyvenhat… — hajtogatta az aknabol a Doktor.
Hirtelen egy csapasra felfenylettek a lampak.
A dinamo mar alig forgott, de volt aram, minden bekapcsolt ora mutatta a novekvo feszultseget.
— Negyvenhat… negyvenhat… — ismetelgette tovabb a Doktor, aki semmirol sem tudott acelkalitkajaban.
A Fizikus leult a padlora, es kezebe temette arcat. Majdnem teljes csond volt. A generator forgoresze mely hangon zummogott, egyre lassabban forgott, meg hintazott egy kicsit, megingott es megallt.
— Negyvenhat… negyvenhat… — folytatta renduletlenul a Doktor.
— Mi van a szivargassal? — kerdezte a Koordinator.
— Szabalyos — felelte a Kibernetikus. — Nyilvan a lassulasi csucsnal kovetkezett be a szivar-gas. Az automata meg be tudta cementezni, mi-elott beallt a zarlat.
Tobbet nem mondott, de mindenki megertette, milyen buszke erre az automatara. Titkon egyik kezevel leszoritotta masik kezenek ujjait, mert annyira remegtek.
— Negyvenhat… — szajkozta a Doktor.
— Hagyd abba, te lo! — kurjantott fel hirtelen az aknaba a Vegyesz. — Mar nem kell! A maglya aramot ad!
