a vezerlese, tiz lepes tavolsagban elrepult mellettuk, es eltunt a szemuk elol.
Az ezust orias meg jobban kiegyenesedett, valami vekony szal jelent meg folotte, es azon a nyitott fulke fele kezdett emelkedni. Mindannyian hallottak a roppanast, amikor a fegyverek eltalaltak.
Ketret gornyedt, es tompa puffanassal elterult a foldon.
Felugrottak es odarohantak hozza.
— Vigyazat! — kialtotta ismet a Vegyesz.
Ket fenylo korong bukkant fel az erdo mogul, es suhant a hegyek fele. Az emberek egy godorbe ugrottak, mindenre keszen, de furcsa dolog tor-tent: a ket korong, meg csak nem is lassitva, to-vabbszaguldott, es eltunt a hegyek mogott.
Nehany masodperccel kesobb tompa recseges hallatszott. Megfordultak — a zaj a mogottuk levo, lelegzo erdobol jott. Az egyik legkozelebbi fa derekba tort es ledolt, agai recsegtek, torzsebol paragomolyok tortek fel.
— Gyorsan! Gyorsan! — kialtotta a Koordinator. A gyapjas allatkahoz rohant, amelynek mancsfelei kialltak a raterulo husos, csupasz farok alol, raszogezte leeresztett fegyveret, es folyamatos tuzzel tiz-egynehany masodperc alatt szenne egette, aztan szetrugdosta es a foldbe taposta a maradvanyokat. A Mernok es a Fizikus a ferde labakra tamaszkodo, csipkes szerkezetu sokszog alatt allt, az ezust tetem elott. A Mernok megerintette a kidomborodo pupot, amely mintha lassan novekedett volna.
— Nem hagyhatjuk igy! — kialtotta a Koordinator.
Hozzajuk futott. Nagyon sapadt volt.
— Ekkora tomeget nem tudsz elhamvasztani — mormogta a Mernok.
— Majd meglatjuk! — felelte osszeszoritott foggal a Koordinator, es ket lepesrol tuzet nyitott. A sugarveto csove korul remegett a levego. Az ezust tetemet fekete foltok boritottak el, korom szal-longott a levegoben, egett hus szornyu buze terjengett, bugyborekolas hallatszott. A Vegyesz egy darabig elfeheredett arccal bamulta a jelenetet, aztan hirtelen sarkon fordult es elrohant. A Kibernetikus kovette.
Mikor a fegyver kimerult, a Koordinator neman kinyujtotta kezet a Mernok sugarvetojeert.
Az elfeketult hus osszezsugorodott, szetfolyt, fustolgott, pernye ropkodott a levegoben, a bu-gyogas es sisterges ropogasba ment at, mint amikor faba kapnak bele a langok, es a Koordinator csak egyre nyomta zsibbado ujjaval a ravaszt, mig a maradvanyok formatlan uszokhalomma hullottak szet. Akkor felemelte a sugarvetot, es beleugrott az uszokhalomba, hogy szetrugdossa.
— Segitsetek! — kialtotta rekedten.
— Nem birok — nyogte a Vegyesz. Behunyt szemmel allt, homlokan veritek gyongyozott, mindket kezevel a torkat fogta, mintha onmagat fojtogatna. A Doktor ugy osszeszoritotta a fogat, hogy megcsikordult, es beugrott a forro uszokbe a Koordinator melle, aki visszakialtott:
— Es azt hiszed, hogy en birom?!
A Doktor nem nezett a laba ala, csak taposott es taposott. Nevetseges latvany lehetett, amint igy ugraltak egy helyben. A foldbe tiportak az el nem egett darabkakat, hamut rugdostak rajuk, aztan a sugarvetok agyaval korben felturtak a foldet, es az utolso nyomokat is gondosan beszortak vele.
— Mivel vagyunk jobbak naluk? — kerdezte a Doktor, mikor izzadtan es lihegve megalltak egy pillanatra.
— O tamadott meg minket — mordult fel a Mernok, mikozben duhosen es undorodva torolgette a koromfoltokat sugarvetoje agyarol.
— Gyertek ide! Mar vege! — kialtotta a Koordinator.
A tobbiek lassan kozeledtek. Az egett hus ocsmany szaga terjengett a levegoben, a fuszeru novenyzet nagy darabon elszenesedett.
— Es ezzel mi lesz? — kerdezte a Kibernetikus a jarmure mutatva.
A sokszog negyemeletnyi magasan tornyosult folottuk.
— Megprobaljuk elinditani — dormogte a Koordinator.
A Mernoknek felcsillant a szeme.
— Azt mondod?
— Vigyazat! — kialtott a Doktor.
Egymas utan harom fenylo korong tunt fel az erdo elott. Az emberek par lepest futottak, es a foldre vagodtak. A Koordinator megnezte, hogy all a toltesmero, aztan konyoket a szuros mohaban szetterpesztve varakozott. A korongok elhaladtak mellettuk, es tovabbsuhantak.
— Velem jossz? — kerdezte a Koordinator a Mernokot, fejevel az utasfulke fele intve, amely negy meter magasan fuggott a fold felett.
A Mernok szo nelkul a jarmuhoz futott, a nyilasokba kapaszkodva ket kezzel megragadta a tamasztolabat, es gyorsan felmaszott. A Koordinator utana. A Mernok ert elsonek a fulke ala, meg-mozgatta az egyik also szarnyat, valamit ugykodott, femcsattanas hallatszott, hirtelen nekiru-gaszkodott, es eltunt odabent. Kinyujtotta a ke-zet, a Koordinator megfogta, es mar mindketten fent voltak. Jo darabig semmi sem tortent, aztan a fulke ot szettarult lemeze hangtalanul osszezarult. A lent maradt emberek akaratlanul osszerezzentek, es hatrabb leptek.
— Mi volt az a tuzgolyo? — kerdezte a Doktor a Fizikust. Mindketten felfele neztek. A fulkeben bizonytalan, homalyos, hajlongo arnyekok mozogtak.
— Kis gombvillamnak latszott — felelte habozva a Fizikus.
— De az az allat bocsatotta ki!
— Igen, lattam. Talan valami itteni elektromos… oda nezz!
A csipkes szerkezetu sokszog hirtelen megremegett es felbugott, majd megfordult fuggoleges tengelye korul. Kis hijan feldolt, mert az oldalso tamasztolabak tehetetlenul agaskodtak rajta. Az utolso pillanatban, amikor mar veszedelmesen feloldalra dolt, megint felbugott valami, ezuttal eles, magas hangon, az egesz jarmu villamgyorsan forogni kezdett, enyhe legaram legyezte a lent bameszkodokat. A korong hol gyorsabban, hol lassabban porgott, de nem indult el.
Felbogott, mint egy nagy repulogep motorja, a lent allok kezeslabasa mar csapkodott a szellokesektol, meg hatrabb huzodtak, az egyik, majd a masik tamasztolab folemelkedett, es eltunt a fenylo forgatagban.
Egyszerre csak a nagy korong, mintha puskabol lottek volna ki, nekilendult a barazdanak, de kiugrott belole, es hirtelen lelassult. Felszantotta es szanaszet dobalta a foldet, rettento larmat csapott, bar csak lassan haladt. Kisvartatva visszaugrott a barazdaba, szelsebesen megindult rajta, es fel perc mulva mar csak remego fenypont volt az erdo alatti lankan.
Visszateroben meg egyszer kiugrott a barazdabol, es megint lassan, szinte erolkodve tort elore, aljat a felcsapodo rogok felhoje vette korul.
A gep felbugott, a fenykorongbol kirajzolodott a szerkezet torekeny csipkeje, az utasfulke ki-nyilt, a Koordinator kihajolt es lekialtott:
— Gyertek fol!
— Micsoda? — amult a Vegyesz, de a Doktor mar megertette.
— Ezzel utazunk tovabb.
— Elferunk benne? — kerdezte a Kibernetikus. Fel kezzel fogta a femlabat. A Doktor mar felfele kapaszkodott.
— Valahogy majd csak elferunk, gyertek!
Tobb korong is elsuhant az erdo mellett, de egyik sem torodott veluk. A fulkeben nagyon szorosan voltak, negyen meg csak elhelyezkedtek valahogy, de hatnak mar nem volt hely — kettonek a homoru padlora kellett fekudnie. A mar ismert, kesernyes szag kellemetlenul csiklandozta az orrukat, egyszerre mindazt eszukbe juttatta, amit ateltek, vidam izgalmuk elparolgott. A Doktor es a Vegyesz lefekudt a padlora — most semmit sem lattak. Csonakszeruen osszekapcsolt, hosszukas lemezeken fekudtek, fejuk folott eles zugas hallatszott, es ereztek, hogy a jarmu elindul. Ez-utan a lemezek, amelyeken fekudtek, rogton csaknem teljesen atlatszova valtak, ugyhogy ket emelet magassagbol nezhettek a siksagot, mintha leg-gombon szallnanak felette. A zugas nem szunt meg, a Koordinator lazasan tanacskozott a Mernokkel; mindkettojuknek nagyon faraszto, termeszetellenes testtartast kellett felvenniuk a fulke orraban levo, domboru falnal, hogy a jarmuvet iranyithassak. Nehany percenkent valtottak egymast, ez nagyon nehez volt a szukos helyen, a Vegyesznek es a Kibernetikusnak ilyenkor majdnem ra kellett hasalnia a padlon fekvokre.
— Hogy mukodik ez? — kerdezte a Vegyesz a Mernokot, aki mindket kezet a domboru fal mely nyilasaiba dugva egyenesben tartotta a jar-muvet. Gyorsan siklottak a foldeket atszelo barazdan.
