— Miert? — csodalkozott a Kibernetikus. A tobbiek mind megertettek.
— O nem tesz olyat, ami… arthatna nekunk… ha erre gondolsz — mondta lassan a Koordinator. Ovatosan keresgelte a szavakat.
Kotesen kicsit megnott a voros folt. — Tevedsz, ha azt hiszed…
— De o… nem hivhatnank be? Nem akarok a hata mogott…
— Beszelj — mondta a Kibernetikus.
— Tudjatok, mit csinalt ott, annal a… gyar-nal. Elpusztulhatott volna.
— Igen. De… egyedul o segitett nekem… szettaposni… — A Koordinator nem fejezte be a mondatot.
— Igaz — mondta a Mernok. Meg mindig tenyerebe temette arcat. — Akkor nem szoltam semmit.
— Kinek van meg mondanivaloja? — A Koordinator kicsit kihuzta magat, felemelte a kezet, megerintette a kotest, es az ujjara nezett. A falon tul meg mindig szolt a zene.
— Itt vagy odakint… Nem tudhatjuk, hol ta-lalkozunk veluk eloszor — mondta a Fizikus halkan a Mernoknek.
— Sorsolunk? — kerdezte a Vegyesz.
— Nem lehet. Mindig azoknak kell itt maradniuk, akiknek dolguk van a hajon, tehat a szak-embereknek — mondta a Koordinator. Lassan, kicsit bizonytalanul felallt. Hirtelen megingott, a Mernok odaugrott es elkapta. A szemebe nezett.
— Fiuk — mondta, felvonva a szemoldoket.
A Fizikus a masik oldalrol atkarolta a Koordinatort.
Engedte, hogy felemeljek. A tobbiek megagyaztak neki a padlon.
— Nem akarok fekudni — mondta. Csukva volt a szeme. — Segitsetek… Koszonom. Semmi az egesz, azt hiszem, felszakadt a varras.
— Mindjart csend lesz — mondta a Vegyesz, es az ajto fele indult. A Koordinator szeme tagra nyilt.
— Ne, ne! Hadd szoljon…
Behivtak a Daktort. Kicserelte a kotest, ujabb kapcsokat rakott fel, es valami erosito port adott a Koordinatornak. Aztan mindannyian lefekudtek a konyvtarban. Ejjel kettore jart, mikor vegre eloltottak a villanyt, es csend borult a hajora.
HATODIK FEJEZET
Masnap reggel a Fizikus es a Mernok leengedett negy liter dusitott uransooldatot a maglya tartalekabol. A nehez folyadek a mar kitakaritott laboratorium kozepen allt egy olomtartalyban, amelynek fodelet hosszu nyelu fogoval kellett felemelni. Mindketten hordoszeruen dagadozo, muanyag vedoruhat viseltek, a csuklya alatt pedig oxigenalarcot. Feszult figyelemmel mertek ki egy adagot az ertekes folyadekbol, gondosan ugyelve, hogy egy cseppel se legyen tobb. Mar negy adagnal megkezdodhetett a lancreakcio. Kulonleges olomuveg hajszalcsovek kepeztek az asztalon allvanyra erositett folyadekvetok “toltenytarat”. Mikor befejeztek a munkat, Geiger-merovel ellenoriztek, hogy jol zarnak-e a tartaly szelepei, mindegyik folyadekvetot minden iranyba elforgattak es megraztak; nem volt szivargas.
— Nincs gyorsulas. Minden rendben — mondta elegedetten a Fizikus. Hangja torzan szolt az alarc mogul.
A radioaktiv kincstar pancelajtaja, a tengelyen forgo olomtomb lassan elmozdult, amint a nyitokart forgattak. Behelyeztek az uranoldatos edenyt, es amikor a retesz bekattant, megkonnyebbulten rantottak le izzadt arcukrol az alarcot meg a csuklyat.
A nap hatralevo reszeben a jarganyt javitottak.
Mivel a rakodoajto a sugarszennyezett viz alatt allt, eloszor szet kellett szedni a kocsit, hogy darabonkent kivihessek az alaguton. Igy is ki kellett tagitani az alagut ket legszukebb pontjat. A jargany majdnem uzemkepes volt, eddig csak azert nem hasznalhattak, mert amig az atomreaktort uzembe nem helyeztek, addig nem volt uzemanyag: az a radioizotopos keverek, amely kozvetlenul aramot termel, es a kocsi kis villanymotorjait hajtja. A jarmu nem volt nagyobb egy tabori agynal. Negy ember fert el rajta, beleertve a vezetot, hatul nyitott, racsos csomagtartoja volt, ketszaz kilogramm teherre meretezve. A kerekei voltak a legmulatsagosabbak: atmerojuket menet kozben lehetett szabalyozni, levegot szivattyuzva a kulonleges abroncsokba, amelyek a masfel meter magassagot is elerhettek.
Az uzemanyag-keverek elkeszitese hat ora hoszszat tartott, de csak egy ember kellett hozza, aki a maglya mukodeset ellenorizte. A Mernok es a Koordinator kozben negykezlab maszkalt a fedelzet alatti alagutakon, vezetekeket huzva ki es ellenorizve a hajo orraban levo vezerloterem es a gephaz vezerloegysegei kozotti nyolcvanmeteres tavon. A Vegyesz affele boszorkanykonyhat epitett maganak kint a szabadban, a hajotest alatt; tuzallo edenyeiben valami suru masszat kotyvasztott, amely vulkankent fortyogott a szabad tuzon. A hajobol vodorszam felhordott es szetvalogatott muanyag tormeleket olvasztotta fel es kavargatta, tavolabb mar vartak az ontoformak — a vezerloterem szettort elosztolemezeit keszult ujraonteni. Duhos volt, es szoba sem allt senkivel, mert az elso ontvenyek torekenynek bizonyultak.
Azt terveztek, hogy a Koordinator, a Vegyesz es a Doktor delutan otkor, harom oraval a sotete-des elott utnak indul. Mint rendszerint, most sem sikerult betartani az idopontot; majdnem hat ora lett, mire elkeszultek, es minden szuksegeset felraktak a kocsira. A negyedik ulesre tettek az atomagyut.
Utipoggyaszuk alig volt, viszont hatulrol a csomagtartohoz kotoztek egy szazliteres viztartalyt — a nagyobbak nem fertek ki az alaguton.
A Mernok, egy jokora tavcsovel felszerelve, ebed utan felmaszott a foldbol kiallo hajotestre, es ovatosan vegiglepkedett rajta. A raketa nagyon kis szogben furodott ugyan a talajba, de mivel igen hosszu volt, a hajotest vege a fuvokak tolcsereivel jo ket emelet magasan meredezett a siksag folott. A Mernok kenyelmes ulohelyet talalt a felso tolcser kuposan kiszelesedo alapja es a hajotest melyedese kozott. Elobb hatrafele es lefele nezett, vegigpillantott a napfenyben csillogo, oriasi csovon, es latta az alagut nyilasanak fekete foltjat, korulotte a bogar nagysagunak latszo emberekkel. Aztan ket kezzel felemelte a tavcsovet, es kagyloit gondosan a szemehez illesztette. Az eros, nehez tavcso remegett a kezeben, terdere kellett tamaszkodnia a konyokevel, ez pedig nem volt konnyu. “Egy rossz mozdulat, es lecsuszom” — gondolta. A megkarcolhatatlan, kemeny keramit felulet olyan sima volt, hogy ha megtapintotta, sikosnak tunt, mintha vekony zsiradekreteg boritana.
Cipoje bordas gumitalpat a fuvoka domboru falanak tamasztotta, aztan modszeresen vizsgalni kezdte a tajat, vegigvezetve tavcsovet a lathatar menten.
A levego remegett a hosegtol. A perzselo napsutest szinte fizikai nyomaskent erezte az arcan, amikor del fele nezett. Nemigen remelte, hogy felfedez valamit.
Orult, hogy a Doktor szivesen elfogadta a Koordinator tervet, amelyet mindannyian helyeseltek. O maga ismertette a Doktorral a tervet. A Doktor hallani sem akart holmi bocsanatkeresrol — trefaval utotte el a temat. Csak a beszelgetes vege volt az, amin a Mernok csodalkozott, sot meglepodott. Kettesben voltak a Doktorral, es ugy latszott, hogy mar nincs tobb mondanivalojuk egymasnak, amikor a Doktor, mintegy szorakozottan es eltunodve, megbokte a Mernok mellet:
— Most jut eszembe, kerdezni akartam valamit toled… Ja igen. Tudod mar, hogyan allitjuk majd fel a raketat, ha megjavitottuk?
— Eloszor uzembe kell helyeznunk az automata darukat es a kotrogepet — kezdte o.
— Nem — vagott kozbe a Doktor —, tudod, hogy en nem ertek a technikai reszletekhez. Csak azt mondd meg, te magad tudod-e, hogyan csinaljuk?
— A tizenhatezer tonna remit meg? Tudod, Arkhimedesz azt mondta, hogy kimozditja a he-lyebol a Foldet, ha kap egy fix pontot. Majd alaassuk, es…
— Ne haragudj, meg mindig nem ertesz. Nem azt kerdeztem, hogy elmeletileg tudod-e, hogy ismered-e a konyvekben leirt modszereket. Azt kerdezem: biztos vagy-e benne, hogy meg tudod csinalni-varj meg! — , es szavadat adhatod-e, hogy ha igennel valaszolsz, akkor azt mondod, amit gondolsz?
A Mernok tetovazott. Volt nehany homalyos pont abban az egesz, meg elegge kodos munkatervben, de mindig azt mondta maganak, hogy mikor majd elerkeznek a legnehezebb szakasz-hoz, valahogyan csak lesz. Mielott megszolalt volna, a Doktor lassan megfogta a kezet, es megszoritotta.
— Jol van, mar nem kell valaszolnod — mondta.
