novenyek meredtek elo, borszeru huvelytermesek hullottak le roluk, olykor valami szurkeseg surrant el a szaraz bozotban, egyszer-ketszer szinte a kocsi kerekei alol szokkent elo, de olyan szelsebesen el-tunt a suruben, hogy csak egy szurke csik suhant el a szemuk elott, az allat korvonalait nem tudtak kivenni.
A Koordinator uggyel-bajjal kerulgette a suru, tuskes bokrok csoportjait, egyszer vissza is fordult, mikor a nyiladek, amelyen elindultak, magas homoktorlaszban vegzodott a bokrok kozott.
Egyre kietlenebb es aszalyosabb lett a videk, a novenyek java resze kiszaradt, es a forro szelben elettelenul zizegett, mint a papir. A jargany gyors kanyart irt le, lecsungo agak falai kozott haladtak tovabb, a felhasado furtokbol sargas por hullott rajuk, belepte a szelvedot, az utasok ruhajat, meg az arcukat is; a suruben szinte megallt a forrosag, alig birtak lelegzetet venni. A Doktor felallt az ulesrol, es elorehajolt, amikor hirtelen megcsikordultak a fekek, es a kocsi megallt.
Elottuk husz-harminc lepesnyire veget ert a lapos fennsik. Egeszen odaig huzodtak a sorteszeru bokrok, fekete agaik a napfennyel szemben bo-rostyanszeruen attetszove valtak. A volgy tuloldalan magas hegyek tarultak elebuk, a volgybe meg nem lattak le, mert eltakartak a bokrok. A Koordinator kiszallt, es elment az utolso bokorhoz, amelynek hosszu, csupasz, hajladozo agai az egre rajzolodtak.
— Lemegyunk — mondta, mikor visszatert.
A kocsi ovatosan megindult, hirtelen felszegte a farat, mintha bukfencet akarna vetni, a viztartaly csorogve verodott neki a csomagtarto racsanak, a fekek figyelmeztetoen csikorogtak, a Koordinator bekapcsolta a szivattyut, a kerekek szemlatomast nottek, mindjart kevesbe ereztek a lejto hepehupait. Lattak. hogy gyapjas felhoreteg fele gurulnak, amelyen lent henger alaku, feljebb hagyma formaju, barna fustoszlop tor at. A fust szinte egyaltalan nem oszlott szet a levegoben, magasan a hegycsucsok fole emelkedett. Ez a vulkankitoreshez hasonlo jelenseg korulbelul fel percig tartott, aztan a fustoszlop villamgyorsan zsugorodni kezdett, elbujt a feher felhok koze, es eltunt mogottuk, mintha visszaszivna egy gigaszi torok, amely az iment a magasba lokte.
Az egesz volgy ket szintre oszlott: felso reszet beragyogta a nap, also fele eltunt a lathatatlan messzesegben, mert eltakarta a suru felhoreteg, amely fele kocsijuk gurult, imbolyogva es zotyogve, szaggatott fekcsikorgassal. A nap mar alacsonyan jart, sugarai egy darabig meg megvilagitottak a tuloldalon magasodo tavoli hegyoldalakat, amelyeken tukorfenyes, zomok toronyfelek nottek ki a barnas es lila novenyek surujebol. Vakitoan vertek vissza a napfenyt, alig, lehetett rajuk nezni. Kocsijuk mar a feher felhoreteg kozeleben jart, a meredely felso szele magasan folottuk rajzolodott a kek egre a bokrok fureszfogas vonalaval, egyre lassabban haladtak, hirtelen korulvette oket a gomolygo para, fulledt nedvessegbe kerultek, majdnem sotet lett korulottuk. A Koordinator ujra fekezett, lepesben gordultek tovabb, az-tan vilagosabb lett, vagy inkabb a szemuk alkal-mazkodott a derengo felhomalyhoz. A Koordinator egy pillanatra felgyujtotta a fenyszorokat, de rogton el is oltotta, mert a fenycsova tehetetlenul veszett el a kodben. Aztan hirtelen kikerultek a felhobol.
Huvosebb lett, a levego paras. Sokkal enyhebb lejton haladtak tovabb, az alacsony felhoreteg alatt, amely messzire nyult, egeszen a volgy melyen felkodlo barna, szurke es feketes foltokig.
Elottuk halvanyan megcsillant valami, mintha olajos folyadek paranyi cseppecskei lebegnenek a levegoben. Ugy ereztek, hirtelen elhomalyosul a latasuk: A Doktor es a Vegyesz szinte egyszerre kapott a szemehez, dorzsolgettek, de hiaba. A lebego csillogasbol sotet pont valt ki, es egyenesen felejuk tartott. A jargany most majdnem sik terepen haladt, olyan sima talajon, mintha mestersegesen egyengettek es dongoltek volna le. A fekete pont egyre nott, eszrevettek, hogy nagy kerekeken gurul — az o jarganyuk volt, azt tukrozte vissza valamilyen felulet. A tukorkep akkorara nott, hogy mar szinte a sajat arcvonasaikat is kivehettek rajta, aztan imbolyogni kezdett es eltunt.
Azon a helyen, ahol a lathatatlan tukrot vartak, akadalytalanul haladtak at, csak valami emelyito meleg hullama csapta meg oket, mintha egy meg-foghatatlan, forro falat kereszteznenek. Ugyanakkor az a “valami”, ami az iment elhomalyositotta a latasukat, hirtelen eltunt.
A kerekek cuppogni kezdtek — a kocsi sekely, saros mocsarba, vagy inkabb pocsolyaba gazolt, tocsakban allt a zavaros viz, nemi kesernyes, egett szagot arasztott, mintha uszok es hamu oldodna benne. Helyenkent szabalytalan foldhanyasok emelkedtek, a vilagosabb szinu, atazott foldbol kis patakokban csordogalt a viz a tocsak fele. Tavolabb, jobbrol valami omladek sotetlett, de nem falak romja; inkabb olyan volt, mintha piszkos, gyurott; egymasra dobalt, osszegabalyodott ponyvakbol allna ez a fal, amely helyenkent tobb meter magas, masutt alig emelkedik a fold fole, es szabalytalan, ures, fekete nyilasok tatonganak rajta. Tovabbhajtottak a foldhanyasok kozott; hogy a godrokben mi van, azt nem lattak. Az egyiknel a Koordinator megallitotta a kocsit. Olyan kozel hajtott az agyagos foldsanchoz, hogy az elso ke-rek nekiutkozott, aztan kiszallt, es felmaszott a foldrakas tetejere. Elorehajolt, es lenezett a negy-szogletes godorbe. A kocsiban ulok lattak, hogy az arca elvaltozik. Szo nelkul kiugrottak a kocsibol, es a Koordinator utan siettek; a Doktor laba alol kicsuszott egy agyaggorongy, felfrocskolt a sar, a Vegyesz elkapta a Doktort, es maga utan huzta.
A godorben, amelynek falai olyan egyenesek voltak, mintha geppel vajtak volna, csupasz tetem fekudt a hatan, arca viz ala merult. A fekete viz-tukor folott csak a vastag mellizmok latszottak, amelyek kozul a csenevesz torzs kicsungott.
A harom ember felegyenesedett, egymasra nezett, es lesietett az agyagos foldhanyasrol. Labuk alatt vizcseppek csurogtak a tesztas agyagrogokbol.
— Ezen a bolygon csak sirok vannak? — mondta a Vegyesz.
Alltak a kocsi mellett, mintha nem tudnak, mihez kezdjenek. A Koordinator sapadtan megfordult es korulnezett. Mindenfele foldhanyasok szabalytalan sorai huzodtak, jobboldalt itt is azok a furcsa rongyhalmok sotetlettek, koztuk alacsony, feher fal kigyozott, a masik oldalon, az agyag-halmokon tul, alapjanal szeles, feljebb elkeskenyedo, lejtos sik csillogott, olyan, mintha foldszinu, lyukacsos fembol ontottek volna. Alapjanal zegzugos csikok futottak ossze. Messze, a lomhan uszo parafelhok kozott fuggoleges, fekete valami tunt fel, mintha egy oriasi kazan fala lenne, de ezt csak bizonytalanul es homalyosan sejtettek, mert csupan egyes darabjai latszottak a helyenkent felszakadozo kod vagy para mogott, inkabb csak ereztek, hogy ott valami hegy nagysagu, oriasi tomeg mered az egnek.
A Koordinator mar visszault a kocsiba, amikor mely sohajtast hallottak, mintha a fold alol jon-ne, s baloldalt az eddig mindent elborito feheres kodfelhot hirtelen elsodorta egy hatalmas szelroham, amely a kovetkezo pillanatban athato, keseru szaggal vette oket korul. Ekkor megpillantottak egy kulonos formaju, vaskos, hatalmas kemenyt, amelybol forditott vizeseskent legalabb szaz meter vastag, barnas oszlop szokott fel, at-torte a kavargo, tejfeher felhoreteget, es eltunt.
Ez talan egy percig tartott, aztan csend lett, megint felhangzott a fojtott nyoges, a hajukat lobog-tato szel megvaltoztatta iranyat, a felhok lejjebb ereszkedtek, bolyhos karjaik ismet eltakartak a fekete kemenyt, csaknem teljesen eltunt a szemuk elol.
A Koordinator intett, beszalltak, a kocsi esetlenul imbolygott az agyaggorongyokon, majd elerte a kovetkezo foldhanyast. Ebbe a godorbe is bepillantottak. Ures volt, csak fekete viz allt benne. Ismet felhangzott a tavoli, fojtott moraj, a felhok szetrebbentek, a vulkanszeru kemenybol feltort a barna gejzir, aztan megint megfordult a szel — egyre kevesbe figyeltek a felhok es a fustoszlop utemes valtozasaira es fortyogasara a volgyben, tovabbhajtottak, es ujra meg ujra megalltak, terdig sarosan felkapaszkodtak a csuszos, laza foldhanyasokra, es beneztek a godrokbe; lepteik nyoman egy-egy gorongy csobbanva esett a vizbe, lesiettek, visszaultek a kocsiba, tovabbhajtottak.
A tizennyolc megvizsgalt godor kozul hetben talaltak holttestet. A borzalom, az undor es a megdobbenes furcsa modon egyre csokkent bennuk.
Ujra kepesse valtak a higgadt megfigyelesre. Eszrevettek, hogy a godrokben annal kevesebb a viz. minel jobban kozeledtek, zegzugos vonalban haladva a saros talajon, a parafalhoz, amely valta-kozva hol eltakarta, hol megmutatta a gigaszi fekete kemenyt. Az egyik negyszogletes godor fole hajolva, amelynek egesz feneket eltakarta a ket-ret hajlott tetem, eszrevettek, hogy a holttest valamelyest kulonbozik a tobbitol. Halvanyabb szine es mas formaja volt — de pontosabban nem tudtak megallapitani, hogy miben all a kulonbseg. To-vabbhajtottak, ket ures godrot lattak, majd a negyedikben — ez mar egeszen szaraz volt, alig par-szaz lepesre a lapatszeru lejtotol — oldalan fekvo tetemet talaltak, amelyen jol latszott a csenevesz torzs a szettart karokkal. Az egyik kar azonban nem kezben vegzodott: a vege ket vastag csonkra valt szet.
— Mi ez? — dadogta eltorzult hangon a Vegyesz, es megszoritotta a Doktor karjat. — Latod?
— Latom.
— Ez valahogy mas… Nincsenek ujjai…
— Talan nyomorek — dunnyogte a Koordinator. Nem hangzott tul meggyozoen.
Meg egyszer megalltak, az utolso godornel a lejtos sik elott. Egeszen frissnek latszott — agyagmorzsak
