fal elveszett a magasban, tekintetuk mar nem tudta atfogni az oriasi epuletet. A kolosszus lathatatlan melyebe vezeto fekete nyilas felett gombaszeru, lecsungo, girbegurba eresz allt ki a falbol, mintha az epitomester megfeled-kezett volna rola, es abban a befejezetlen, idomtalan formaban hagyta volna, amely a fuggoleges felulet lesimitasanal kialakult.
Behajtottak a jokora ereszfele ala. A Koordinator levette labat a gyorsitorol, a tagas bejarat feketen tatongott, a reflektorok fenye tehetetlenul veszett el benne, balra es jobbra szeles, enyhen homoru csatornak indultak felfele, oriasi csigavonalban. A Koordinator fekezett, a kocsi csaknem megallt, aztan nagyon lassan megindult felfele a jobbra vezeto vajatban.
Koromsotetseg vette korul oket, a reflektorok fenykevejeben a falba melyedo vajat pereme folott legyezoszeruen szetterulo, teleszkoposan egymasba melyesztett ferde oszlopok sorai remlettek fel es tuntek el ujra; egyszerre csak halk moraj tamadt, es valami megcsillant a fejuk felett; amikor felneztek, lattak, hogy odafent derengo, feheres foltok tancolnak. A Koordinator felgyujtotta a vo-lan mellett levo,nagyszogu fenyszorot, folemelte, es korbevilagitott vele. A fenykeve, amely utja vegen mar elhalvanyult, lepcsosen sorakozo, ka-litkaszeru, feher valamiken vandorolt vegig. Ezek a valamik a sotetsegbol kiszakitva csontfeheren felvillantak, aztan ujra eltuntek, de kozben visszaverodo fenyek ezernyi vakito szikraja villant a szemukbe.
— Ez nem jo — hallottak a Koordinator hangjat, amelyet eltorzitott a zart ter kongo, femes visszhangja —, de varjatok csak, itt vannak a vilagito raketak!
A derengesben, amely a reflektorok fenykevejebol szorodott a kocsi fole, a Koordinator ki-szallt. Fekete arnyeka kihajolt a vajat pereme fole, femcsattanas hallatszott, a Koordinator felkialtott:
— Ne ide nezzetek, felfele nezzetek! — Es a kocsihoz ugrott. Csaknem ugyanebben a pillanatban eles szisszenessel meggyulladt a magnezium, es a lobogo, kiserteties feny egy csapasra szethasitotta a sotetseget.
Az ot meter szeles vajat, amelyben alltak, valamivel feljebb veget ert: ivesen atment egy atlat-szo folyosoba, azaz inkabb aknaba, mert ez a folyoso meredeken felfele emelkedett, es ezustos csokent beletorkollott a folottuk fuggo feher holyagok vakitoan villogo erdejebe. Ezek a feher kepzodmenyek, egy uveglep szamtalan kamrajahoz hasonloan, az egesz hatalmas, kupolaszeru terseget betoltottek. Az atlatszo falak osszegyujt-ve es megsokszorozva vertek vissza a vilagito ra-keta fenyet. Mogottuk, a domboru, mintegy ki-duzzado uvegkamrak belsejeben torz csontvazak feherlettek. Hofeher, csaknem szikrazo, a lapatszeru labfelek szeles talapzatabol kiemelkedo csontvazak, egy tojasdad csontkorongbol sugara-san elagazo bordak legyezojevel, es mindegyik, elol nyitott mellkasban egy elorebiccent, vekony-ka, madar- vagy majomszeru kisebb csontvaz, fo-gatlan, gombolyu koponyaval. Vegtelen sorokban feherlettek egymas mellett, mintegy uvegtojasba zarva, sokemeletes csigavonalban egyre feljebb es feljebb, az ezernyi domboru fal megsokszorozta es szetszorta a fenyt, ugyhogy a valosagos formakat nem lehetett megkulonboztetni tukorkepeiktol.
Az emberek dermedten ultek hat masodpercen keresztul, aztan a magneziumfeny hirtelen kialudt. Utolso, sargas villanasaban meg egyszer felszikraztak a domboru uvegfalak, aztan sotet lett. Legalabb egy percig tartott, mig erzekelni tudtak, hogy a kocsi reflektorai tovabbra is egnek, fenykevejuk megvilagitja az uvegtartalyok aljat.
A Koordinator lassan tovabbvezette a kocsit, egeszen az akna nyilasaig, amelybe a vajat kupos tolcser formajaban ment at. A fekek megcsikordultak, a kocsi kisse oldalt fordult — keresztbe alltak a lejton, nehogy a jargany lecsusszon, ha a fekek engednenek —, aztan mindannyian ki-szalltak.
Az akna atlatszo csove meredeken felfele vezetett, de szettart karokkal tamaszkodva fel lehetett maszni. Kiemeltek a fenyszorot gombfogla-latabol, es elindultak az aknaban, maguk utan huzva a vezeteket. Az akna, mint husz-harminc meter utan eszrevettek, csigavonalban korbejarta az egesz kupolat. Az atlatszo fulkek az akna ket oldalan sorakoztak, valamivel a homoru padlo folott, amelyen az emberek, erosen elorehajolva, felfele kapaszkodtak. Nagyon faraszto volt ez a kapaszkodas, de az akna meredeksege hamarosan enyhult. Mindegyik uvegfalu fulke ketoldalt laposan illeszkedett a szomszedjahoz, az alagut fele eso falukbol pedig hosszukas csapfele nyult ki, amely kisse homalyos uvegfelebol keszult, es pontosan a nyilasba illeszkedo, lencseszeru, kerek fe- dolappal zarult. Mentek, mentek, s az imbolygo fenyben sorra elvonultak elottuk a csontvazak.
Kulonbozoek voltak. Ezt csak egy ido mulva vettek eszre, mert a szomszedos csontvazak szinte semmiben sem kulonboztek. A nagy csigavonal tavoli pontjain elhelyezkedo peldanyokat kellett osszehasonlitani, hogy a kulonbsegeket felfedezzek.
Minel magasabbra kapaszkodtak, annal nyi-tottabba valt a csontvazak mellkasa. A labnyulvanyok kisebbek lettek, a csontkorong viszont egyre nagyobb. A mellkasba zart apro szornyetegek feje is egyre nagyobb lett, koponyajuk ketoldalt furcsan kidomborodott, halantekaik ugy kidudo-rodtak, hogy nemelyiknek mintha harom osszenott koponyaboltozata lenne, egy nagy kozepso es ket kisebb a fulnyilasok folott.
Libasorban kapaszkodva bejartak a csigavonal masfel emeletet. Hirtelen meg kellett allniuk: a fenyszoro vezeteke mar teljesen letekeredett.
A Doktor tovabb akart menni a zseblampajaval, de a Koordinator nem engedte. A foalagutbol minduntalan mellekfolyosok agaztak ki, konnyen eltevedhettek volna ebben az uvegbol fujt labirintusban. Elindultak visszafele. Utkozben megprobaltak kinyitni egyik-masik fedolapot, de nem sikerult: mintha egybeforrtak volna atlatszo keretukkel.
A fulkek aljat finom, feheres por vekony retege boritotta, a porreteg helyenkent ritkabb volt, es ezek a foltok titokzatos nyomoknak vagy rajzola-toknak latszottak. A Doktor, aki a menet vegen haladt, minduntalan megallt a domboru falaknal, keptelen volt rajonni, hogyan van felfuggesztve a csontvaz, mi tartja. Korul akarta jarni a fulkek egyik “furtjet” egy kis oldalfolyoson, de a Koordinator surgette, lemondott hat a tovabbi vizsgalodasrol, annal is inkabb, mivel a Vegyesz mar elorement a fenyszoroval, es ok sotetben maradtak a meg-megcsillano uvegfalak kozott.
Egyre gyorsabban ereszkedtek lefele. Mikor vegre leertek a jarganyhoz, megkonnyebbulten szivtak be a levegot, amely odalenn sokkal frissebb volt az uvegalagut allott, felhevult levegojenel.
— Visszafordulunk? — szolalt meg felig kerdo, felig kijelento hangon a Vegyesz.
— Meg nem — felelte a Koordinator. Megfordult a kocsival, a vajatban eleg hely volt, a reflektorok nagy ivet irtak le a felcsillano sotetsegben, a kocsi legordult a korbekanyarodo lejton, aztan megalltak a bejarattal szemben, amelyen at az esti felhomalyt lattak — olyan volt, mint egy szeles, alacsony kepernyo.
Mikor kiertek, a Koordinator elhatarozta, hogy megkerulik a henger alaku epitmeny alapjat. A fal lefele szelesedo, domboru, ontott femgallerban vegzodott. Felig sem kerultek meg az epuletet, amikor a reflektorok fenyeben borotvaeles peremu, egymasba ekelt femtombok csillantak meg, es elalltak a tovabbi utat.
A Koordinator felemelte a fenyszorot, es oldalra vilagitott vele.
A kiserteties fenyben az epulet mogott barnas-fekete lavafal tunt fel. A sotetsegben lathatatlan, magas hegyoldalbol erkezo magma felhold alaku falkent fuggott a kornyezete folott, es ezt a falat oszlopokbol es agas- bogas karokbol allo, suru tartoszerkezet tamasztotta ala, elallva a tovabbi utat.
A bonyolult, kusza szerkezet, amelynek arnyeka kisertetiesen tancolt a reflektorok fenykevejeben, egymasba kapcsolodo, vastag korongok rendszerevel tamasztotta ala a lavafalat. Egy-egy oriasi, fenytelen felszinu, de toresfeluletein frissen, feketen, uvegesen csillogo lavadarab atbukott a ke-rites folott, es lezuhant, a lavatormelek helyenkent magasan elboritotta a fempalankot. Azt is meg-figyelhettek, hogy a felduzzado magmafal helyenkent szetfeszitette a tamasztokorongokat, kidomborodott kozuluk, meggorbitette az oszlopokat, sot itt-ott egesz tartocolopukkel egyutt kidontotte oket.
Ez a kep: a mar-mar elveszitett, szivszoritoan adaz csata a bolygo geologiai eroivel, olyan jol ertheto es otthonos volt az emberek szamara, hogy megerosodott lelekkel hagytak el ezt a helyet.
A jargany visszatolatott az oriasi hengerek kozotti szabad tersegre, es tovabbhaladt a volgyben.
A kulonos, kettos oszlopsor nyilegyenesen vezetett tovabb. Aztan hirtelen karcsu kelyhek erdejebe ertek — ugyanolyan kelyhek voltak ezek, mint a raketa koruli siksagon, de gabonafoldhoz hasonlo, hosszu, szabalyos negyszogekben nottek.
A reflektorok fenyeben latszott, hogy a kigyoszeru novenyek szurke heja alol helyenkent kibukkan rozsaszinu husuk. A feny hatasara megprobaltak osszehuzodni, mintha felebredtek volna, de nem bujtak a fold ala, csak almosan imbolyogtak.
Gyenge remeges hullama futott csak vegig a novenyszarak soran par meterrel elottuk, a reflektorok fenykevejeben.
Meg egyszer megalltak, az utolso elotti henger alaku epuletnel. A bejaratot romhalmaz torlaszol-ta el, a roncsok csikorogtak lepteik alatt. Bevilagitottak a romhalmaz folott, de a zseblampa fenye tul gyenge volt. Megint
