talpra ugrott, egy eros lokes a falnak vetette, a magasban megint felhangzott a futty, mintha a sziklafal tetejerol jon-ne, egy masodpercre minden mozdulatlanna valt; a Vegyesz erezte a felhevult testekbol arado, kozeledo meleg hullamot, valami felrelokte, megtantorodott, kiabalt, keze undorito, sikos bort tapintott — es mar mindenfelol nehez liheges vette korul.
Megnyomta a kapcsolot. A zseblampa kigyulladt. Nehany masodpercig mozdulatlanul feszultek egymasnak elotte a hatalmas, pupos testek, fent a kis arcokban elvakult szemek csillogtak, a rancos fejecskek bologattak; aztan rarohantak a hatulrol tovabb nyomott, csupasz lenyek. Megint felorditott. Sajat hangjat sem hallotta a kavargo zurzavarban — a tolongo, forro, nyirkos testek majdnem osszeroppantottak, elveszitette egyensulyat, nem is probalt vedekezni, erezte, hogy vaktaban tovabbsodorjak, lokik, taszigaljak, fulladozott a csupasz testek buzetol, gorcsosen szoritotta a zseblampajat, a mellehez szorult lam-pa megvilagitotta a legkozelebbi Eden-lakokat, azok meglepodve neztek ra, es igyekeztek elhuzodni, de a tomeg nem engedte oket, a sotetsegben szuntelenul jajgattak a rekedt hangok, a kis felso testek, amelyekrol atlatszo folyadek csorgott, mint a veritek, elbujtak a kidomborodo mellizmok koze; egyszerre csak a tolongas roppant ereju hullama szomszedaival egyutt egy kapuhoz sodorta, a nagy testek koze szorulva, az osszefonodo kezek es torzsek surujen keresztul egy pillanatra meglatta a Doktor arcat es lampajanak fenyet, ugy remlett, a Doktor kialt valamit, de mar nem latta tobbe, fulladozott a nehez szagtol, zseblampaja az alla alatt ugralt, es szem nelkuli, orr nelkuli, szaj nelkuli arcocskakat hasitott ki a sotetsegbol, oregesen lottyedt, lapos arcokat, es mindegyik csuromvizes volt; pupok utodtek hozza, egy pillanatig enyhult a nyomas, aztan megint osszepreseltek, hattal a falnak loktek; egy kis oszlopnak utkozott, megragadta, igyekezett hozzatapadni, a tolongok uj hullamai mar-mar tovabbsodortak, teljes erejebol kapaszkodott es kuzdott, hogy tal-pon maradjon, mert ha elesik, agyontapossak, valami lepcsot, nem, kocolopot tapintott ki, felmaszott ra, es magasra emelte a lampat.
Megdobbento kep tarult ele. A ket fal kozott fejek tengere hullamzott, a testek egymashoz preselodtek, az alatta allok kitagult szemekkel meredtek ra, latta, hogy ketsegbeesetten igyekeznek el-tavolodni tole, gorcsos rangatozas fut at rajtuk, de csak az utcan folyamkent vegighompolygo, meztelen tomeggel egyutt mozoghattak, a tomeg szelen haladok egeszen a falhoz szorultak, a szor-nyu jajveszekeles egy pillanatra sem maradt abba; egyszerre csak meglatta a Doktort — zseblampa nelkul sodrodott a tomegben, hol erre, hol arra forditottak, tehetetlenul vergodott a nala joval magasabb, nagy testek kozott, a levegoben rongy-foszlanyok szallongtak. A Vegyesz a keresztben maga ele tartott sugarvetovel igyekezett elszigetelni magat az aradattol, de karjai mar gyengultek — a nedves, sikos testek ujra meg ujra neki-rontottak, elugrottak, tovabbrohantak, a tomeg ritkult, aztan ujabb aradat tort elo a sotetsegbol, zseblampaja kialudt, a szurokfekete sotetseg kavargott, sipakolt, jajveszekelt, a veritek a szemebe folyt, tudeje egeto levegot szivott be — elveszitette az eszmeletet.
Lecsuszott a colop melle, hatat a hideg kofalnak tamasztotta, zihalva lelegzett, mar meg tudta kulonboztetni az egyes dobogo lepteket, cuppano ugrasokat, a karhozottak menete elvonult, a Ve-gyesz a falnak tamaszkodva feltapaszkodott. Labai remegtek, a Doktort akarta hivni, de nem jott ki hang a torkan. Egyszer csak feher feny lobbant fel a szemkozti sziklafal tetejen.
Jo ideig tartott, mig megertette, hogy a Koordinator jelzi a visszateres iranyat a vilagito raketaval.
Lehajolt, keresni kezdte a zseblampajat, nem is tudta, mikor ejtette el. A fold folott a levego tele volt emelyito, szornyu buzzel, nem birta elviselni, hanyingert kapott tole. Felallt. Messzirol kialtast hallott. Emberi hang volt.
— Doktor! Ide! Ide! — orditotta. A valasz mar kozelebbrol hallatszott, a fekete falak kozul feny-keve bukkant elo. A Doktor feleje sietett, kicsit tantorogva, mintha reszeg volna…
— O — mondta —, hat itt vagy, jol van…
Megfogta a Vegyesz karjat.
— Elsodortak egy darabon, de sikerult beugra-nom egy kapualjba. Elvesztetted a lampadat?
— El.
A Doktor meg mindig fogta a Vegyesz karjat.
— Szedulok — magyarazta nyugodt hangon, kisse meg lihegve. — Nem veszelyes, mindjart el-mulik.
— Mi volt ez? — suttogta a Vegyesz, mintha magaban beszelne.
A Doktor nem valaszolt. Fuluket hegyeztek — a sotetsegbol megint tavoli dobogas hallatszott, nyuzsgo moraj, egy-egy nyoges, de csak messzirol, elmosodottan. Masodszor is felragyogott az eg, a raketa megvilagitotta a falak tetejet es oldalait, aztan halvanyodva lehullott, olyan volt az egesz, mint valami gyorsitott napkelte es napnyugta.
— Gyerunk — mondtak egyszerre.
A raketak nelkul aligha talaltak volna vissza pir-kadat elott. Igy azonban, kovetve a fenyt, amely meg ketszer bevilagitott a kofalak sotet szurdokai-ba, vegig jo iranyban haladtak. Utkozben meg talalkoztak nehany menekulovel, ezek a zseblam-pa fenyetol megriadva, vadul elfutottak. Egy meredek lepcso aljan mar teljesen kihult tetembe botlottak. Szo nelkul kikerultek. Par perccel tizenegy elott megtalaltak a terecsket a kokuttal. Mihelyt a Doktor ravillantotta a zseblampajat, odafenn felragyogott a reflektorok harmas fenykeveje.
A Koordinator a lepcso tetejen varta oket. Lihegve futottak fel, es lerogytak a jargany szelere.
A Koordinator lassan utanuk ment, eloltotta a fenyszorokat, es a sotetsegben fel-ala jarkalva varta, mig megjon a szavuk.
Amikor mindent elmeseltek, csak ennyit mondott:
— Hat igen. Jo, hogy igy vegzodott. Egyebkent itt is van egy…
Nem ertettek, mirol beszel. Mikor aztan felgyujtotta az oldalreflektort, es hatrafele forditotta, a masik ketto felugrott meglepeteseben. Tiz meterre a kocsitol mozdulatlanul fekudt egy dupla.
A Doktor ment oda hozza eloszor. A reflektor szeles fenypaszmajaban a kolapok legkisebb godre is jol latszott.
A csupasz leny felig fekvo helyzetben hevert ott, nagy torzsenek felso reszet ferden felemelve.
A mellizmok kozul nagy, vilagoskek szem nezett rajuk — a lapos arcocskanak csak egy csikjat lat-tak, mintha resre nyitott ajton kandikalna ki.
— Hogy kerult ide? — kerdezte halkan a Doktor.
— Lentrol szaladt fel, par perccel elottetek.
Mikor meggyujtottam a raketat, elmenekult, az-tan visszajott.
— Visszajott?!
— Igen. Ide, ahol most van.
Alltak mellette, es nem tudtak, mit csinaljanak.
A leny lihegett, mint aki sokaig futott. A Doktor lehajolt, hogy a legegyszerubb gesztussal meg-simogassa vagy megveregesse az oriast; az megremegett, ormotlan testenek sapadt boren nagy, atlatszo cseppek jelentek meg.
— Fel tolunk… — suttogta a Doktor. — Mit csinaljunk vele? — tette hozza habozva.
— Itt hagyjuk es megyunk. Keso van — mondta a Vegyesz.
— Nem megyunk. Ide hallgassatok… — A Doktor tetovazott. — Tudjatok mit? Uljunk le.
A dupla nem mozdult. Csak pajzs alaku, szeles mellkasa emelkedett es sullyedt egyenletesen, kulonben azt hihettek volna, hogy nem el. A Doktor peldajat kovetve, leultek korulotte a kore.
A sotetsegbol a gejzir tavoli moraja hallatszott, a lathatatlan novenyek olykor megzorrentek a szelben, a telepules koromsotetsegbe merult alattuk. Olykor ritkas kodfoszlanyok usztak el a levegoben, a reflektorok fenyeben elesen kirajzolodo kocsi fekete diszletkent allt a sziklafal szelen. Jo tiz perc mulva, mikor mar kezdtek feladni a remenyt, a dupla egyszer csak kikukkantott rejtekebol. A Vegyesz egy ovatlan mozdulatara a res megint osszezarult, de most mar csak kis idore.
Vegul, majdnem fel oraval talalkozasuk utan, az orias felegyenesedett. Lehetett vagy ket meter, de meg magasabb lett volna, ha nem gornyed elore. Amikor jart, idomtalan testenek also resze megvaltozott. Ugy tunt, hogy tetszes szerint kepes kinyujtani vagy behuzni a labait, de valojaban csak annyi tortent, hogy a labnyulvanyok korul osszehuzodtak az izmok, igy ezek a nyulvanyok lathatobba es egyben mozgekonyabba valtak.
Egyikuk sem tudta, hogyan csinalta ezt a Doktor — kesobb kijelentette, hogy o maga sem tudja —, de teny, hogy kulonfele barati simogatasok, paskolgatasok, megnyugtato suttogasok utan a dupla, mar vigan kinyujtva mozgekony kis felsotestet az erszenyebol, szepen hagyta, hogy a Doktor vekony kezenel fogva a jarganyhoz vezesse.
Kis fejet elorelogatta, mintha naiv csodalkozassal pillantott volna le rajuk, mikor osszegyultek a reflektorfenyeben.
