— No, es most mi lesz? — mondta a Vegyesz. — Itt nem tudsz vele dulore jutni.
— Nem is — felelte a Doktor. — Magunkkal viszszuk.
— Elment az eszed?
— Nagyon hasznos lenne — mondta a Koordinator —, de hat… legalabb fel tonna!
— No es? A jargany tobbet is elbir.
— Jopofa vagy! Mi harman meg a rakomany, az mar tobb mint haromszaz kilo. Tengelytorest kaphatunk.
— Azt mondod? — szolt a Doktor. — Hat akkor nem visszuk. Hadd menjen.
Es a faluba vezeto lepcso fele kezdte tolni a duplat.
Az ormotlan leny (amikor igy mellettuk allt, kulonosen ha nem esett ra kozvetlenul a reflektorfeny, meg mindig olyan volt, mintha levagtak volna a fejet, es helyette egy masik, idegen, tul kicsi fejet tettek volna ra, de rossz helyre, tul alacsony-ra) hirtelen meggornyedt, mintha osszeroskadt volna, boret pedig egy pillanat alatt elleptek az at-latszo folyadek fenyes cseppjei.
— Jaj, ne… hiszen csak trefaltam… — dadogta a Doktor. A masik kettot is megdobben-tette ez a reakcio. A Doktornak nem csekely faradsaggal sikerult megnyugtatnia a duplat. De az uj utas elhelyezese sem igerkezett konnyu fel-adatnak. A Koordinator majdnem az egesz levegot kiengedte az abroncsokbol, ugyhogy a kocsi szinte teljesen leult, aztan a kezi reflektor fenyenel kiszerelte es a csomagtartora kotozte a ket hat-so ulest, a piramis tetejere pedig meg az atomagyut is felerositettek. A dupla azonban nem akart a kocsira szallni — a Doktor unszolta, paskolgatta, taszigalta, tobbszor felszallt es leugrott, hogy jo peldat mutasson. Mas korulmenyek kozott igazan mulatsagos latvany lett volna. De tizenegy ora reg elmult, es tobb mint szaz kilometert kellett megtenniuk az urhajoig a sotetsegben, nehez terepen, joreszt meredeken felfele kapaszkodva.
A Doktor vegul is elveszitette a turelmet. Megragadta az egyik vezna kezecsket, es felkialtott:
— Toljatok hatulrol!
A Vegyesz habozott, de a Koordinator neki-vetette a vallat a dupla pupos hatanak. Az ormotlan leny sipakolo hangot adott, es egyensulyat veszitve a kocsiba zottyent.
Ettol kezdve mar gyorsan ment minden.
A Koordinator levegot szivattyuzott az abroncsokba, es a jargany, bar elegge feloldalra dolve, derekasan megindult. A Doktor foglalta el az uj utas elotti ulest, mert a Vegyesz ovakodott ettol a szomszedsagtol, inkabb a Koordinator hata mogott allva utazott, roppant kenyelmetlenul.
A reflektorok harmas fenykeveje megvilagitotta elottuk a mar ismert utat, athaladtak az osz-lopcsarnokon, aztan a henger alaku epitmenyek ket sora kozott. A sima terepen gyorsan ment a kocsi, csak a magmafolyam labanal lassult le ismet. Negyedora alatt elertek az agyagos fold-hanyasok es a hatborzongato godrok videkere.
Egy ideig suru, cuppogo sarban gordult a kocsi, aztan megtalaltak sajat kereknyomaikat az agyagos talajban, es csaknem ugyanazon az uton haladtak visszafele, amelyen a volgybe erkeztek.
A jargany, vizet es sarat frocskolve, ugyesen kerulgette az agyaghalmokat, amelyek hol jobbra, hol balra tuntek fel a harmas fenykeveben.
Messze, a sotetsegben elmosodott fenypont tunt fel, kozeledett, percrol perere nott, hamarosan harom kulonallo fenyfoltra bomlott. A Koordinator nem lassitott, hiszen mar tudtak, hogy ez a sa-jat tukorkepuk. A dupla nyugtalankodni kezdett, mocorgott, kohecselt, sot veszedelmesen a sarokba huzodott, ugyhogy az egesz jarmu balra dolt.
A Doktor megnyugtato hangja nemigen hatott ra.
Mikor a Doktor hatranezett, latta, hogy a sapadt test felul legombolyitett cukorsuveghez valt hasonlova — a dupla behuzta kis felsotestet, es mintha nem is lelegzett volna. Aztan megcsapta oket a mar ismert forro hullam, es a kocsi tukorkepe eltunt — athaladtak a rejtelyes hatarvonalon. Ekkor a nagy utas megnyugodott, azontul mozdulatlanul ult, es szemlatomast nem izgatta kulonosebben az ejszakai utazas, pedig a kocsi most erol-kodve kapaszkodott fel az egyre meredekebb hegyoldalon, erosen zotyogott es ingadozott, megnovelt abroncsai keservesen birkoztak a hepehupas talajjal, egyre lassabban haladtak, a kerekek furge surrogasa helyett a motorok erolkodo bugasa hallatszott, a kocsi orra nehanyszor veszelyesen felemelkedett — mar alig masztak elore, aztan egyszerre csak hatrafele kezdtek csuszni, pedig a kerekek porogtek, a laza talaj csuszni kezdett alattuk. A Koordinator nagyot forditott a vo-lanon. Megalltak.
Ovatosan megfordultak, es ferden lefele indultak vissza a volgybe.
— Hova?! — kialtotta a Vegyesz. Az ejszakai szel egy-egy fuvallata apro vizcseppeket hozott, pedig nem esett az eso.
— Megprobaljuk mashol — kiabalta vissza a Koordinator.
Megint megalltak, a forgathato reflektor feny-keveje felfele kuszott, egyre halvanyabb lett, eroltettek a szemuket, de ugyszolvan semmit sem lattak. Mivel hiaba furkesztek a sotet hegyoldalt, in-kabb talalomra vagtak neki ismet; hamarosan megint ugyanolyan meredek lett, mint ott, ahol csuszni kezdtek, de itt szaraz volt a talaj, es a jar-gany derekasan kapaszkodott; valahanyszor azonban a Koordinator eszaknak igyekezett kanyarodni, a gep veszedelmesen felemelte az orrat, es szinte felagaskodott a hatso kerekein. Kenytelenek voltak egyre inkabb elterni nyugat fele. Ez baj volt, mert belekeveredhettek a bokrok surujebe. A Koordinator ugy emlekezett, hogy a fennsiknak, amely fele kapaszkodtak, csaknem az egesz peremet benotte a bozot. De nem tudott iranyt valtoztatni. A reflektorfenyben lassan mozgo, fe-her alakok tuntek fel — nem, csak kodfoszlanyok voltak, egy pillanat alatt elnyelte oket a felho, sotetebb lett, nehezen lelegeztek, a levego lehult, a szelvedon es a nikkelkorlatokon vizcseppek csapodtak le, az atlathatatlan kod hol surubb lett, hol megritkult, az orrukig sem lattak. A Koordinator vaktaban vezette a kocsit, csak arra torekedett, hogy lehetoleg egyenesen felfele kapaszkod-janak.
A reflektorok hirtelen megint megvilagitottak a terepet, a kodgomolyagok eloszlottak, mogottuk maradtak, a fenykeveben meglattak a meredek hegyoldalt, folottuk pedig a csillagos, fekete eg-boltot. Ettol valahogy rogton megjavult a kedvuk.
— Hogy van az utasunk? — kerdezte a Koordinator, de nem fordult hatra.
— Jol. Azt hiszem, alszik — felelte a Doktor a Vegyesz mogul. A hegyoldal megint egyre meredekebb lett, a kocsi kellemetlenul ingadozott, az elso kerekek egyre kevesbe engedelmeskedtek, a sulypont erezhetoen hatrafele tolodott.
Amikor a kocsi megfarolt, es par metert oldalra csuszott, a Doktor aggodva megszolalt:
— Te, ne uljek at elore, a reflektorok koze, a lok-haritora?!
— Meg ne — felelte a Koordinator. Kiengedett egy kis levegot az abroncsokbol, a kocsi leereszkedett, es egy ideig kicsit jobban huzott, az ugralo fenykevekben magasan folottuk feltunt a bokrok gorbe vonala, athaladtak egy nagy, kopar, agyagos reszen, a bokrok egyre kozeledtek, agaik feketen meredeztek a kihajlo agyagfal legszelen, itt semmikeppen sem juthattak fel, de megfordul-ni sem tudtak, hogy jobb helyet keressenek, to-vabb kapaszkodtak hat felfele, mig tiz-egynehany lepessel a ketmeteres fal elott a kocsi megallt, megrazkodva a hirtelen fekezestol. Az eros fenyben sargan meredezett elottuk a vekony gyoker-szalakkal atszott agyagfal.
— No, megerkeztunk — mondta a Vegyesz, es karomkodott egyet.
— Add az asot! — kialtotta a Koordinator. Ki-szallt, az aso elevel kivagott nehany agyagteglat, a hatso kerekek ala tette oket, visszatert az agyagfalhoz es felfele kezdett kapaszkodni. A Vegyesz kovette. A Doktor hallotta, amint atvagnak a szaraz bozoton, recsegtek a letort agak, a Koordinator zseblampaja felvillant, elaludt, megint masutt tunt fel.
— Mi ez a rondasag?! — hallotta a Vegyesz fel-csattano hangjat. Surrogas hallatszott, a fenyfolt imbolygott a sotetsegben, aztan megallt.
— Kockazatos lesz — hallotta megint a Vegyeszt.
— Az urhajozas altalaban kockazatos — felelte a Koordinator, majd lekiabalt: — Doktor! Csinalunk egy kis hegyomlast, akkor talan fel tudunk jutni! Csak vigyazz az utasunkra, hogy meg ne ijedjen.
— Jo! — kialtotta vissza a Doktor. Hatrafordult a duplahoz, aki mozdulatlanul kuporgott. A meredely szelerol hullani kezdtek a gorongyok.
— Meg egyszer! — nyogte a Koordinator; a gorongyok mar szeles savban gurultak le a hegyoldalon, aztan nagy duborgessel hatalmas agyagtomb zuhant le kozvetlenul a kocsi elott, a felrepulo rogok kopogtak a szelvedon, az agyagtomb legordult a hegyoldalon, odalenn elhalt a moraj, az omlas helyen meg jo darabig peregtek lefele a rogok. A Doktor elorehajolt — a dupla egyaltalan nem reagalt az esemenyre —, es oldalra vilagitott a forgathato fenyszoroval. A kihajlo agyag-falban szeles tolcser keletkezett. Folotte ott allt a Koordinator, es buzgon asott. Joval elmult ej-fel, amikor eloszedtek a csomagtartobol a csorlodobot, a horgonyokat, a kampokat, majd a drot-kotel
