egyik veget a reflektorok koze erositettek, a masikat felvittek az omlasztas helyen at a bokrok koze, s ott ketszeresen lehorgonyoztak. Aztan a Doktor es a Vegyesz felreallt, a Koordinator pedig bekapcsolta egyszerre mind a negy kerek motorjat meg a csorlodob motorjat; a dob lassan feltekerte a drotkotelet, es lepesrol lepesre felvon-tatta a kocsit az agyagos lejton. Meg egyszer elo kellett venni az asokat, hogy a kocsi feljusson a fennsikra, de fel ora mulva a horgonyokat meg a drotkotelet mar el is csomagoltak, es a jargany elindulhatott. Nagy recsegessel-ropogassal tort utat a bozoton at, egy darabig nagyon lassan haladtak, bar a bozot szerencsere szaraz es torekeny volt, tehat viszonylag konnyen athajtottak rajta.
Aztan veget ertek a bokrok, es a kocsi sebesen robogott tovabb.
— Feluton vagyunk! — kialtotta a Doktornak a Vegyesz, aki a Koordinator hata mogul a kilometerorat figyelte. A Koordinator arra gondolt, hogy nincsenek meg feluton — a viszontagsagos hegymaszas miatt tiz-tizenot kilometeres kerulot tettek. Elorehajolt, arca majdnem a szelvedot erte, feszulten figyelte az utat, vagyis inkabb utvesztot, igyekezett kikerulni a nagyobb akadalyokat, a ki-sebbeket pedig a kerekek koze venni. Ennek ellenere a kocsi zotyogott, razkodott, a badog viztartaly csorompolt, egy-egy godornel akkorat ugrott a jarmu, hogy csak ugy sziszegtek a lokescsillapitok, mikor a negy kerek a foldre zokkent.
Szerencsere kod nem volt, jol lattak a terepet, es egyelore semmilyen meglepetes nem erte oket.
A reflektorok fenykevejenek vegenel, a szetszort, derengo felhomalyban elsuhant valami — egy magas arboc, meg egy, a harmadik, a negyedik — az oszlopok sorat kereszteztek. A Doktor meg akarta figyelni, hogy most is remeg-e a levego az oszlopok csucsa felett, de ehhez tulsagosan sotet volt.
A csillagok bekesen hunyorogtak, a nagy bohom leny mogottuk meg sem nyikkant, csak egyszer mocorgott egy kicsit, helyet valtoztatott, mintha elzsibbadt volna a hosszu mozdulatlansagban, es ez az ismeros, emberi mozdulat furcsan meginditotta a Doktort.
Az abroncsok keresztiranyu barazdakon zotyogtek at. Mar lefele tartottak, a hosszanti volgyekkel barazdalt hegyoldalon. A Koordinator kicsit lassitott, a meszkogorgetegen tul mar latta a kovetkezo barazdakat a reflektorfenyben. Ekkor erosodo sivitas hallatszott balrol. A hang egyre elesebb lett, elmosodott tomeg suhant at elottuk, oriasi korongja megcsillant a reflektorfenyben, aztan eltunt. A fekek elesen megcsikordultak, a kocsi megrazkodott, forro, kesernyes fuvallatot ereztek az arcukon, ujabb suvito hang kozeledett, a Koordinator kikapcsolta a reflektorokat. Mintha legorvenyek suhantak volna el par lepessel elottuk a sotetsegben, egyik a masik utan, magasan a fold felett repultek a foszforeszkalo fenyu utasfulkek, korulottuk a lathatatlan, orvenylo koronggal, kisse feloldalt dolve bekanyarodtak, egyik a masik utan, mindegyik egyforman dolt meg a kanyarban, az emberek szamolni kezdtek oket: nyolc, kilenc, tiz…
A tizenotodik utan szunet kovetkezett, akkor elindultak.
— Ennyivel meg nem talalkoztunk — jegyezte meg a Doktor.
Ujabb, eddig ismeretlen hang hallatszott, joval melyebb, es lassabban kozeledett. A Koordinator gyorsan hatramenetbe kapcsolt, es a kocsi hatral-ni kezdett. Felfele tolattak, az abroncsok halkan csikorogtak a meszkogorgetegen, aztan a kocsi megallt. Hatalmas jarmu huzott el elottuk, olyan hangos duborgessel, hogy a jargany beleremegett.
Alakjat nem tudtak kivenni, de magasan a fak folott is eltakarta a csillagokat, es remegett alatta a fold, mintha lavina omlott volna le a lejton.
Gigaszi dongokent bugva elduborgott a kovetkezo, aztan meg egy; utasfulket nem lattak rajtuk, csak valami szabalytalan csillagalakzat latszott, vorosesen izzott, es lassan forgott, a jarmu mozgasaval ellentetes iranyban. Megint csend lett, csak messzirol hallatszott hol halkabb, hol kisse hangosabb, egyre tavolabbi bugas.
— Ezek oriasiak voltak! Lattatok?! — mondta a Vegyesz.
A Koordinator meg jo ideig vart, aztan meggyujtotta a fenyszorokat, kiengedte a feket, a jar-gany eloszor magatol kezdett gurulni, aztan a Koordinator bekapcsolta a motorokat, es a kocsi egyre gyorsabban robogott lefele. Bar a barazdak menten kenyelmesebb lett volna az ut, mert azok kikerultek a nagyobb godroket es buckakat, a Koordinator nem akarta megkockaztatni, hogy hatulrol nekik rontson egy atlatszo szornyeteg.
Figyelmesen kerulgette az akadalyokat, s kozben igyekezett gondolatban meghosszabbitani a hatalmas jarmuvek utiranyat — eszaknyugat felol erkeztek, es keletnek haladtak tovabb, de ez semmirol sem tanuskodott, hiszen ahogyan itt bekanyarodtak, eppugy elkanyarodhattak mashol is.
Nem szolt semmit, de nyugtalan volt.
Nehany perccel ketto utan megcsillant a reflektorfenyben a tukorszalag. A dupla, aki meg sem rezzent, mikor a nagy korongokkal talalkoztak, most mar egy ideje kidugta a fejet, es neze-lodott. Mielott a kocsi rahajtott a tukorsavra, a behemot leny hirtelen kohecselni kezdett, aztan nyogve es szuszogva folegyenesedett, izgett- mozgott, teljes sulyaval feloldalra dolt, mintha ki akarna ugorni a robogo kocsibol.
— Allj! Allj! — kialtotta a Doktor. A Koordinator fekezett, egy meterrel a tukorsav elott alltak meg.
— Mi tortent?
— Meg akar szokni!
— Miert?
— Nem tudom, talan emiatt. Oltsd el a fenyszorokat!
A Koordinator lekattintotta a vilagitast. Mihelyt sotet lett, a dupla visszazottyent a helyere.
Vilagitas nelkul indultak el, a kocsi ket oldalan egy masodpercre latszott a csillagok tukorkepe a fekete savon, aztan megint a kopar talajon gor-dultek tovabb. A reflektorok belehasitottak az ejszakaba. Mar a siksagra ertek. A jargany egyre gyorsabban robogott, az egesz kocsitest remegett es vibralt; egy-egy meszkoszikla mellett haladtak el, a sziklak nagy arnyeka korbefordult a homokon, mintha egy fuggoleges tengely korul forog-na, a kerekek alol surrogva repult fel a homok, a metszoen eles, hideg levego arcukba vagott, a motorok zugtak,az alvaznak csapodo kavicsok nagyokat koppantak. A Vegyesz elorehajolt, igyekezett a szelvedo mogott tartani a fejet, a sik terepen egyre gyorsabban robogtak, mar ideje volt, hogy megpillantsak az urhajot.
Megbeszeltek, hogy az otthon maradok villogo lampat fuggesztenek az urhajo tatjara. A jargany utasai turelmetlenul kerestek a villogo fenypontot, de a percek multak, a kocsi kisse lassitott, elkanyarodott, most eszakkeletnek tartottak, de mindenutt koromsotetseg vette korul oket. Mar regota tompitott reflektorokkal haladtak, most a Koordinator teljesen kikapcsolta a vilagitast, megkockaztatva, hogy a sotetben valami akadaly-ba utkoznek. Egyszer megpillantottak egy hunyorgo fenypontot, arrafele indultak, amilyen gyorsan csak birtak, de par perc mulva kiderult, hogy a fenypont egy alacsonyan allo csillag. Mar husz perccel mult ket ora.
— Talan elromlott a lampajuk — szolalt meg a Vegyesz. Senki sem valaszolt. Megtettek ot kilometert, megint bekanyarodtak, a Doktor az ulesrol felallva furkeszte a sotet tajat. Meg jobban lelassitottak, egyszer csak nagyot zokkent a kocsi, eloszor az elso, aztan a hatso kerekek — a homokos talajba vagott barazdan haladtak at.
— Fordulj balra — mondta hirtelen a Doktor.
A jargany iranyt valtoztatott, a tompitott reflektor fenyeben buckak tuntek fel, atzokkentek egy masik, fel meter mely barazdan, egyszer csak homalyos derengest pillantottak meg, es arra hosszu, ferde arnyek rajzolodott, csucsat egy masodpercig fenykoszoru vette korul, aztan megint sotet lett, es semmit sem lattak. A kocsi nekiru- gaszkodott, es egyenesen arrafele robogott, megint felvillant a lampa a hajotat mogott, fenyeben ha rom paranyi alak is feltunt, a Koordinator bekapcsolta a reflektorokat, a harom ember felemelt karokkal felejuk rohant.
A Koordinator lassitott, a futva erkezok felrehuzodtak, a kocsi nehany meterrel mogottuk allt meg. Az urhajo mar kozel volt. Olyan iranybol erkeztek, hogy a tat felso resze eltakarta a ki-akasztott lampat.
— Megvagytok? Mind?! — kialtotta a Mernok.
A jarganyhoz futott, de rogton visszahokolt a negyedik, fej nelkuli alak lattan, amely nyugtalanul mozgolodott.
A Koordinator egyik karjat a Mernok, masikat a Fizikus vallara tette, es igy allt egy masodpercig, mintha rajuk tamaszkodna. Oten gyultek ossze az oldalreflektor mellett- a Doktor a duplat nyug-tatgatta csondes szoval.
— Nalunk minden rendben — mondta a Ve-gyesz —, es nalatok?
— Nagyjabol — felelte a Kibernetikus. Jo darabig neztek egymast, senki nem szolt semmit.
— Beszamolot tartunk, vagy aludni megyunk? — kerdezte a Vegyesz.
— Te kepes lennel aludni? No hallod! — kialtott fel a Fizikus. — Aludni! Uramisten! Itt voltak, ertitek?!
— Gondoltam — mondta a Koordinator. — Es… harcolni kellett?
— Nem. Es nektek?…
— Nekunk sem. Azt hiszem… az, hogy felfedeztek az urhajonkat, fontosabb lehet annal, amit mi lattunk. Beszeljetek. Mondd el talan te, Henrik.
