— Azt ott… foglyul ejtettetek?… — kerdezte a Mernok.
— Hat… inkabb o ejtett foglyul minket. Az-az… sajat joszantabol jott velunk. De ez hosszu tortenet. Hosszu, bonyolult, es sajnos, egy szot sem ertunk belole.
— Nalunk ugyanez a helyzet! — tort ki a Kibernetikus. — Idejottek, talan egy oraval azutan, hogy ti elmentetek! Azt hittem… azt hittem, hogy mindennek vege — tette hozza halkan.
— Nem vagytok ehesek? — kerdezte a Mernok.
— Eszembe sem jutott az ehseg. Doktor! — kialtotta a Koordinator. — Gyere ide!
— Tanacskozunk? — A Doktor kiszallt, es odament hozzajuk, de tovabbra is a duplan tartotta a szemet, aki varatlanul, meglepoen konnyed mozdulattal leugrott a foldre, es lassan odacaplatott az emberekhez. A fenykor hataranal visszahokolt.
Szotlanul neztek — a hatalmas leny leereszkedett a foldre, egy pillanatig lattak a fejet, aztan mar csak a mellizmok resebol rajuk tekinto kek szem latszott a fenykeven tul szorodo halvany derengesben.
— Szoval itt voltak? — kerdezte a Doktor. Most o volt az egyetlen, aki nem a duplat nezte.
— Itt voltak. Huszonot forgo koronggal jottek, ugyanolyanokkal, mint amelyiken mi utaztunk, meg negy sokkal nagyobb geppel. Azok nem fug-goleges korongok, hanem olyanok, mint egy at-latszo bugocsiga.
— Talalkoztunk veluk! — kialtott fel a Vegyesz.
— Mikor? Hol?
— Talan egy oraja, visszafele jovet! Majdnem osszeutkoztunk veluk! Es mit csinaltak itt?
— Nem sokat — mondta a Mernok. — Egyszerre erkeztek, nem tudjuk, merrol, mert amikor feljottunk — veletlenul eppen mind a harman lent voltunk az urhajoban, de legfeljebb ot percig — , akkor mar a raketa korul keringtek libasorban.
Nem jottek kozelebb. Azt gondoltuk, ez valami eloors, jaror, harcaszati felderito osztag, hat felallitottuk a raketa ala az atomagyut, es vartunk.
A korongok meg csak keringtek korulottunk, mindig egy iranyban, se nem tavolodtak, se nem kozeledtek. Ez korulbelul masfel ora hosszat tartott.
Aztan megjelentek azok a nagyobbak, a bugocsigak — vagy harminc meter magasak! Oriasiak!
Sokkal lassabban haladnak, es valoszinuleg csak azokon a barazdakon tudnak kozlekedni, amelyeket a korongok hasitanak a foldbe. A korbejaro korongok helyet adtak nekik maguk kozott, ket nagy gep koze mindig egy korong kerult, aztan tovabb keringtek. Neha lelassitottak, egyszer pedig ket korong kis hijan osszeutkozott, illetve csak a peremuk ert ossze oriasi reccsenessel, de nem tortent semmi bajuk, nyugodtan forogtak tovabb.
— Es ti?
— Mi? Hat mit tehettunk volna? Vacogtunk az atomagyu mellett. Nem volt valami kellemes.
— Elhiszem — mondta unnepelyesen a Doktor. — Es aztan?
— Aztan? Eleinte folyton azt vartam, hogy mikor tamadnak meg, kesobb arra gondoltam, hogy csak megfigyelnek, de furcsallottam a harcrend-juket meg azt, hogy egy pillanatra sem allnak meg, pedig mint tudjuk, a korongok egy helyben is kepesek forogni. Aztan het ora korul lekuldtem a Fizikust a villanolampaert. A ti szamotokra kellett volna kiakasztanunk, de ezen a kavargo falon keresztul nem tudtatok volna visszajonni — akkor jutott eloszor eszembe, hogy talan blokad ala vettek! Mindenesetre, gondoltam, meg kellene probalni valahogy szot erteni veluk, amig meg lehet.
Hat elkezdtunk onnan a fegyverunk mellol jele-ket adni a lampaval. Sorozatokat adtunk le, eloszor mindig ket villantas kovette egymast, aztan harom,aztan negy.
— A Pitagorasz-tetel? — kerdezte a Doktor, es a Mernok hiaba kemlelte a magasan fuggo lampa felvillanasaban, hogy a Doktor gunyolodik-e.
— Nem — mondta vegul —, kozonseges szamsor.
— No es ok? — surgette izgatottan a Vegyesz.
— Hogy is mondjam… Tulajdonkeppen nem reagaltak…
— Mi az, hogy “tulajdonkeppen”? Hat mit csinaltak?
— Kulonfele dolgokat muveltek egesz ido alatt, a mi jeladasaink elott is, kozben is, azutan is, de semmi olyat, amit ugy magyarazhattunk volna, hogy valaszolni probalnak, vagy fel akarjak venni a kapcsolatot.
— Megis, mit csinaltak?
— Gyorsabban vagy lassabban keringtek, kozelebb huzodtak egymashoz, az utasfulkekben mozgott valami.
— A nagy bugocsigaknak is van utasfulkejuk?
— Azt mondtad, lattatok oket.
— Sotet volt, amikor talalkoztunk veluk.
— Nincs utasfulkejuk, kozepen egyaltalan nincs semmi. Ott uresek. A keruletukon viszont korbejar vagy kering valami nagy tartalyfele, kivul domboru, belul homoru, ez kulonbozo helyzeteket foglalhat el, oldalt pedig egy csomo szarva van, vagy minek nevezzem, valami kupfelek. A vilagon semmi ertelmuk, persze az en szememmel nezve. No szoval, hol is tartottam? Ja igen. A bugocsigak neha kileptek a korbol, es helyet csereltek a kisebb korongokkal.
— Milyen gyakran?
— Az valtozo volt. De semmilyen szabalyszeruseget nem tudtunk megallapitani benne. Elhihe-titek, hogy a mozgasuk minden elemet figyeltem es szamoltam, hiszen valami valaszt vartam. Eleg bonyolult mozgasokat is vegeztek. A masodik oraban peldaul a nagy gepek egeszen lelassultak, majdnem megalltak, minden bugocsiga ele odaallt egy kisebb korong, es lassan megindult fe-lenk, de nem tett meg tobbet tizenot meternel, a nagy bugocsiga kovette, es aztan megint korben kezdtek jarni, akkor mar ket korben: a belsoben a negy nagy gep es negy kisebb keringett, a kulsoben meg a tobbi lapos korong. Mikor mar azon tortem a fejem, mit csinaljunk, hogy ti hazajohes-setek, akkor egyszerre csak abbahagytak a keringest, es egyetlen hosszu sorban elvonultak, eloszor csigavonalban, aztan egyenesen delnek.
— Hany ora lehetett akkor?
— Par perccel mult tizenegy.
— Akkor mi megsem ugyanezekkel talalkoztunk — fordult a Vegyesz a Koordinatorhoz.
— Nem biztos. Meg is allhattak valahol utkozben.
— No, most ti meseljetek — szolt a Fizikus.
— Beszeljen a Doktor — mondta a Koordinator.
— Jo. Tehat… — A Doktor nehany perc alatt elmondta, amit tapasztaltak, majd igy folytatta:
— Figyeljetek meg, hogy mindaz, ami itt tortenik, reszben emlekeztet bennunket a Foldrol ismert kulonfele dolgokra, de mindig csak reszben. Nehany kocka mindig kimarad, es sehogy sem illeszt-heto bele a fejtorobe. Ez nagyon jellemzo! Ahogy a jarmuveik itt megjelentek, az harcrendre hasonlitott — de mi volt? Felderito jaror, eloors vagy blokad? Latszolag ez is, az is, de vegso soron egyik sem. Nem tudjuk, mi volt. Es azok az agyaggodrok! Persze hogy szornyuek voltak, de micsodak tulajdonkeppen? Sirok? Annak latszottak. Aztan az a telepules, vagy minek nevezzem.
Az mar egeszen valoszinutlen volt! Mint egy li-dercnyomas. No es a csontvazak? Az mi volt?
Muzeum? Vagohid? Templom? Biologiai szemlelteto eszkozok gyara? Borton? Mindenre gon-dolhatunk, meg koncentracios taborra is! De nem talalkoztunk ott senkivel, aki meg akart volna al-litani, vagy barmifele kapcsolatot akart volna letesiteni velunk — senkivel! Ez talan a legerthetetlenebb, legalabbis nekem. A bolygo civilizacioja ketsegkivul magas fokon all. Az epiteszetuk tech-nikailag nagyon fejlett. Olyan kupolakat epiteni, mint amilyeneket lattunk, nem csekely feladat!
Es mellettuk egy kozepkori varosra emlekezteto, kobol epult telepules. Szinte hihetetlen, hogy a fejlodes kulonbozo fokai igy keveredjenek! Azonkivul nyilvan tokeletes jelzohalozatuk van, hiszen egy perccel az erkezesunk utan elsotetitettek a varosukat, pedig nagyon gyorsan hajtottunk, es ut-kozben nem lattunk senkit… Minden bizonnyal ertelmes lenyek, es megis: az a tomeg, amely elsodort bennunket, ugy viselkedett, mint egy riadt birkanyaj. Nyoma sem volt semmifele szervezettsegnek… Eloszor mintha elolunk menekultek volna, aztan korulvettek bennunket, majdnem agyonnyomtak, leirhatatlan zurzavar tamadt, teljesen ertelmetlen volt az egesz, maga a teboly!
No, es igy van ez mindennel. Az, akit megoltunk, ezustfoliaba volt oltozve, ezek meg csupaszok voltak, csak nemelyiken logott valami rongy vagy fonadek. A godorben fekvo hulla bornyulvanyabol egy cso allt ki, es ami meg furcsabb, szeme volt, mint ennek, akit lattok; mas hullaknak nem volt szemuk, de volt orruk, vagy megforditva. Ha erre gondolok, attol kezdek felni, hogy ezzel sem me-gyunk sokra, akit magunkkal hoztunk. Persze megprobalunk
