— Ezt te hipotezisnek nevezed? Hiszen ez teny — vagott kozbe egyszerre a Vegyesz es a Mer-nok.
— Tevedtek. Miert tamadott meg bennunket? Errol nem tudunk semmit. Hatha valami itteni csotanyra vagy nyulra hasonlitunk… Ti viszont, bocsanat, mi viszont ezt a tamadast rogton osszekapcsoltuk azzal, amit elozoleg lattunk, es ami annyira megrazott bennunket, hogy nem voltunk kepesek higgadtan gondolkodni.
— Ha kepesek lettunk volna, es nem lovunk azonnal, akkor most a mi hamvaink repkednenek ott az erdoszelen, vagy nem? — fortyant fel duhosen a Mernok.
A Koordinator hallgatott, egyikrol a masikra nezett.
— Azt tettuk, amit tennunk kellett, de nagyon valoszinu, hogy felreertes tortent — mindket resz-rol… Ugy talaljatok, hogy ebben a fejtoroben mar minden kocka a helyen van? Es az a gyar, amelyet szerintunk tobb szaz eve magara hagytak, es szetesett a vezerlese? Azzal mi van? Az a kocka hova illik?
Egy darabig hallgattak.
— Azt hiszem, a Doktornak sok mindenben igaza van — szolalt meg a Koordinator. — Tul keveset tudunk meg. A helyzet annyiban kedvezo, hogy ok feltehetoleg semmit sem tudnak rolunk, velemenyem szerint foleg azert, mert az utjaik, azok a barazdak, mind tavol esnek ettol a helytol. De aligha szamithatunk arra, hogy ez sokaig igy marad. Arra kerlek benneteket, hogy merlegeljetek a helyzetunket ebbol a szempontbol, es mondjatok el, mit javasoltok.
— Most joszerivel vedtelenek vagyunk ebben a roncsban. Ha kivulrol betomik az alagutat, mar-is vegunk: megfulladunk, mint az egerek. Szerintem surgosen cselekedni kell, eppen azert, mert barmelyik pillanatban felfedezhetnek bennunket, es bar a “duplak” agresszivitasa csak az en foldi kepzelodesem — heveskedett a Mernok —, mindamellett, mivel en mar keptelen vagyok maskeppen gondolkodni, azt javasolom, sot kovetelem, hogy azonnal lassunk hozza valamenynyi berendezes megjavitasahoz, az aggregatok beinditasahoz.
— Szerinted mennyi idore lesz ehhez szukseg? — szakitotta felbe a Doktor. A Mernok kesett a valasszal. — No latod… — mondta faradtan a Doktor.
— Minek altassuk magunkat? Ugyis felfedeznek bennunket, mielott elkeszulnenk. En nem vagyok szakember, de annyit azert tudok, hogy hosszu hetekre lesz szukseg.
— Sajnos, ez igaz — bolintott a Koordinator. — Azonkivul ki kell egeszitenunk a vizkeszletunket, arrol mar nem is beszelve, hogy mennyi bajunk lesz meg a sugarszennyezett vizzel, amely elontotte az also szintet. Az is kerdeses, hogy elo tudunk-e teremteni a sajat eronkbol mindent, ami a javitashoz szukseges lesz.
— Ketsegkivul szerveznunk kell meg egy expediciot — helyeselt a Mernok —, sot tobbet is, de talan jobb lenne, ha ejszaka mennenk, es a tarsasag egy resze, mondjuk, a fele, vagy ket ember, mindig a raketanal maradna… De miert csak mi beszelunk?! — fordult varatlanul a vita harom nema hallgatojahoz.
— Az a helyzet, hogy minel gyorsabban meg kell javitanunk a raketat, de kozben az itteni civilizaciot is fel kell deritenunk — mondta lassan a Fizikus. — Ezek a feladatok joreszt utik egymast.
Olyan sok az ismeretlen tenyezo, hogy strategiai szamitassal sem megyunk sokra. Csak egy biztos: akarmilyen cselekvesi modot valasztunk is, mindenkeppen katasztrofaval hataros a kockazat.
— Latom, mire akartok kilyukadni — mondta megint azon a halk, faradt hangon, a Doktor. — Meg akarjatok gyozni onmagatokat, hogy tovabbi felderito utakra nem indulhatunk nagy ereju fegyver, marmint atomfegyver nelkul. Persze onvedelmi celbol. Mivel ez arra vezet, hogy az egesz bolygo ellenunk lesz, nekem semmi kedvem reszt venni egy ilyen pirruszi vallalkozasban, amely meg akkor is pirruszi lesz, ha ezek nem ismerik az atomenergiat… marpedig ez egyaltalan nem biztos. Milyen motor hajtotta azt a korongot?
— Nem tudom — felelte a Mernok —, de nem atommeghajtasu. Ebben majdnem biztos vagyok.
— Ez a “majdnem” sokba kerulhet nekunk — mondta a Doktor. Hatradolt, behunyta a szemet, es fejet a fekvo konyvespolc szelenek tamasztotta, mint aki nem kivan tobbet szolni.
— A kor negyszogesitese — dunnyogte a Kibernetikus.
— Es ha megprobalnank… felvenni veluk a kapcsolatot? — kezdte vontatottan a Vegyesz.
A Doktor rogton felult es ranezett.
— Koszonom. Mar komolyan felni kezdtem, hogy ez senkinek sem jut eszebe!
— De ha megprobaljuk felvenni a kapcsolatot, az azt jelenti, hogy a kezukbe adjuk magunkat! — kialtotta a Kibernetikus hevesen elore hajolva.
— Miert? — kerdezte huvosen a Doktor. — Elobb felfegyverkezhetunk, akar atomagyuval is — de nem fogunk ejnek idejen odalopozni a varosaikhoz vagy a gyaraikhoz.
— Jo, jo. Hat hogy kepzeled azt a kapcsolat-felvetelt?
— Tenyleg, hogy kepzeled? — mondta a Koordinator.
— Belatom, hogy nem most kell megprobalnunk — felelte a Doktor. — Minel tobb berendezest sikerul megjavitanunk a hajon, annal jobb, ez vilagos. Fel is kell fegyverkeznunk — ha nem is feltetlenul atomagyuval… Aztan a legenyseg egyik resze a hajonal marad, masik resze, mondjuk, harom ember, elmegy a varosba. Ketten hatramaradnak, hogy figyelemmel kiserhessek a harmadikat, aki megprobalja felvenni a kapcsolatot az Eden- lakokkal.
— De pontosan eltervezted! Persze mar azt is tudod, hogy melyikunk lesz az, aki bemegy a varosba — mondta baljos hangon a Mernok.
— Igen. Tudom.
— En pedig nem engedem meg, hogy a szemem lattara ongyilkossagot kovess el! — tort ki a Mernok, felugrott, es ott termett a Doktor mellett, aki meg csak fel sem nezett. A Mernok egesz testeben reszketett. Meg sohasem lattak ilyen fel-indultnak. — Ha tuleltunk — mindannyian! — egy ilyen katasztrofat, ha sikerult kijutnunk a sirbol, ebbol a hajoroncsbol, ha epsegben megusztuk ezeket a konnyelmu kirandulasokat, futyulve a merhetetlen kockazatra — mintha egy idegen bolygo holmi varosliget lenne! — hat nem azert eltuk tul, hogy most hulye agyremekert, ures szoviragokert. . — A Mernok szinte fuldoklott a duhtol. — Tudom, mi jar a fejedben! — kiabalta okolbe szoritott kezzel. — Az ember kuldetese!
A humanum! Ember a csillagok kozott! Jog es igazsag! Balek vagy a hulye eszmeiddel, tudod?!
Nem is akartak ma megolni bennunket! Nem foldeltek be tomegsirt! Mi? Hallod?! Mi? — Es a Doktor fole hajolt. A Doktor ranezett, erre a Mernok elhallgatott.
— Meg akartak olni bennunket. Es konnyen lehetseges, hogy csakugyan egy tomegmeszarlas al-dozatait temettek el — mondta a Doktor, es lattak rajta, mekkora erofeszitessel kenyszerit nyugal-mat magara. — De a varosba megis el kell menni.
— Azutan, amit csinaltunk? — szolalt meg a Koordinator.
A Doktor osszerezzent.
— Igen — mondta. — Elegettunk egy holttestet… igen. Tegyetek, amit jonak lattok. Dontsetek. En… alavetem magam.
Felallt es kiment, atbujva a vizszintesen nyilo ajton. Becsukta maga utan. Egy darabig neztek az ajtot, mintha azt varnak, hogy a Doktor meg-gondolja magat es visszajon.
— Kar volt igy elragadtatni magadat — mondta halkan a Mernoknek a Koordinator.
— Tudod jol — kezdte a Mernok, de aztan a szemebe nezett, es halkabban hozzatette: — Igen.
Kar volt.
— A Doktornak egyben igaza van — mondta a Koordinator. Megigazitotta fejen a felrecsuszott kotest. — Az, amit eszakon folfedeztunk, nem vag egybe azzal, amit keleten lattunk. A varos nagyjabol ugyanolyan messze lehet tolunk, mint a gyar. Legvonalban nem sokkal messzebb harminc-harmincot kilometernel.
— Messzebb van — mondta a Fizikus.
— Lehet. Mindenesetre nem hinnem, hagy del vagy nyugat fele ugyanilyen kozel megtalalhatnank az itteni civilizacio valamifele elemet, mert az azt jelentene, hogy eppen egy hatvan kilometer atmeroju “civilizacios sivatag”, “civilizacios ur” kellos kozepebe pottyantunk. Az tul furcsa lenne, tehat nagyon is valoszinutlen. Egyetertetek velem?
— Igen — mondta a Mernok. Nem nezett senkire.
— Igen — bolintott a Vegyesz, es hozzatette:
— Mindjart ebben a hangnemben kellett volna kezdenunk.
— Osztom a Doktor aggalyait — folytatta a Koordinator —, de a javaslatat naivnak es a hely-zethez nem illonek tartom. Nem szamol a korul-menyekkel. Az idegen lenyekkel valo kapcsolatteremtes szabalyait ismeritek, de azok nem olyan helyzetre vonatkoznak, mint amilyenbe mi kerultunk: majdnem teljesen vedtelen hajotorottek, egy foldbe furodott roncs lakoi. Termeszetesen meg kell javitanunk a hajot, de kozben az informaciogyujtes versenye folyik koztunk es kozot-tuk. Eddig mi vagyunk elonyben. Azt, aki megtamadott bennunket, megsemmisitettuk. Nem
