meg mindannak, amit lattunk. De nem igaz. Nem igy volt.
— Bizonyitsd be — mondta a Mernok.
— Elobb hallani szeretnem, mit szol mindehhez a tarsam — felelte a Doktor a Vegyeszre nezve, aki furcsan szorakozottnak latszott, es hangtalanul mozgott a szaja, mintha magaban beszelne. Most osszerezzent.
— Igen — mondta. — Azt hiszem, igen. Igazad van. Egesz ido alatt, egeszen mostanaig ragodtam valamin, ami nem hagyott nyugodni — ereztem, hogy volt ott valami bokkeno, valami felreertes, vagy minek nevezzem… ugy ertem… mondjuk, mintha egy zavaros szoveget olvasnek, es nem tudnek rajonni, hol cserelodtek fel a mondatok.
De most minden rendezodott. Csakugyan ugy kellett lennie, ahogyan a Doktor mondja. Attol tartok, ezt nem tudjuk bebizonyitani… Nem is lehet. Ott kellett volna lennetek, abban a tolongasban. A duplak egyszeruen nem is lattak bennunket. Kiveve persze azt a nehanyat, aki a legkozelebb volt, de eppen azokat, akik koze beszorultam, kevesbe ragadta el az altalanos panik — sot ellenkezoleg, azt mondanam, hogy kicsit kijozanodtak, amikor engem meglattak. Egyszeruen ugy neztek ram, mint hallatlanul meglepodott, almelkodo bolygolakok, akik ismeretlen lenyeket pillantottak meg. Egyaltalan nem akartak bantani, sot emlekszem, hogy bizonyos mertekig meg segitettek is kiszabadulni a tolongasbol, mar amennyire lehetseges volt…
— Es ha azt a tomeget valaki ratok uszitotta?
Talan hajtovadaszat volt — vetette fel a Mernok.
A Vegyesz megrazta a fejet.
— Nem volt ott semmi effele. Se forgo korongok, se fegyveres orok, semmifele szervezettseg. csak a teljes kaosz, semmi egyeb. Igen — tette hozza —, csodalkozom, hogy csak most jottem ra!
Akik kozelrol ram neztek, szinte kijozanodtak, es a tobbi viselkedett orultek modjara!
— De ha igy volt — szolalt meg a Koordinator —, akkor eleg furcsan egybeestek az esemenyek. Miert eppen akkor oltottak el a lampakat, amikor mi megerkeztunk?
— Aha, a valoszinusegszamitas — jegyezte meg a Doktor, majd hangosabban hozzatette: — En nem latok ebben semmi rendkivulit. Miert ne feltetelezhetnenk, hogy az ilyen allapot viszonylag gyakori ezen a bolygon?
— Milyen allapot?
— Az altalanos panik.
— De mi okozhatja?
— Talan ez a bolygo civilizacios folyamatanak alkonya — szolalt meg hosszabb szunet utan a Kibernetikus. — Visszafejlodesi szakasz. Leegyszerusitve azt mondhatnank: a civilizaciot valami… tarsadalmi rakbetegseg pusztitja.
— Ez nagyon kodosen hangzik — jegyezte meg a Koordinator. — A Fold, mint tudjuk, egeszen atlagos bolygo. Voltak visszafejlodo korszakai, egesz civilizaciok keletkeztek es tuntek le, de az evezredek folyaman az elet vegso soron egyre bonyolultabb jelensegge valt, es egyre nagyobb vedelemben reszesult. Ezt nevezzuk haladasnak.
Az atlagos bolygokon ilyen haladas megy vegbe.
Vannak persze, a nagy szamok torvenyenek megfeleloen, statisztikai elteresek az atlagtol, pozitivak es negativak. Nem kell mindjart az elfajulas, visszafejlodes szakaszat felteteleznunk. Lehet, hogy a civilizacio keletkezeset kisero szenvedesek itt nagyobbak voltak, es most is nagyobbak, mint masutt. Talan eppen a “negativ elterest” kepviselo bolygon kotottunk ki…
— Matematikai demonizmus — dormogte a Mer-nok.
— Az a gyar letezik — jegyezte meg a Fizikus.
— Az elso igen. A masodiknak a letezese csak hipotezis, megpedig tarthatatlan.
— Egyszoval: ujabb felderito utat kell tennunk — jelentette ki a Vegyesz.
— Hat ennyit mar az elejen is tudtunk.
A Mernok korulnezett a videken. A nap mar joval alacsonyabban allt, egyre hosszabb arnyekok vetodtek a homokra. Enyhe szello kerekedett.
— Ma?… — kerdezte a Koordinatorra nezve.
— Ma vizert kellene menni, de mashova nem.
Azzal a Koordinator felallt.
— Nagyon erdekes beszelgetes volt — mondta olyan arckifejezessel, mint aki masra gondol.
Felemelte a zubbonyat, de mindjart vissza is dobta, olyan forro volt a naptol.
— Estefele lekocsizunk a patakhoz — mondta. — Az utitervtol nem terunk el, hacsak kozvetlen ve-szelybe nem kerulunk.
Visszament a homokban uldogelokhoz. Egy darabig nezte oket, aztan vontatottan megszolalt:
— Meg kell mondanom nektek, hogy kicsit… aggodom.
— Miert?
— Nem tetszik nekem ez a nagy csend… a tegnapelotti latogatas utan. Tobb mint huszon-negy oraja felfedeztek bennunket, es… semmi.
Egyetlen tarsadalom sem viselkedik igy, ha urhajosok pottyannak le az egbol.
— Ez az en feltevesemet tamasztana ala — jegyezte meg a Kibernetikus.
— Azt, hogy az Edent “tarsadalmi rak” pusztitja? Hat ami azt illeti, a mi szempontunkbol nem is ez lenne a legrosszabb eset, csakhogy…
— Csakhogy?
— Semmi. Ide figyeljetek, assuk ki vegre a Vedot. Letakaritjuk rola a tormeleket, belul biztosan epek lesznek a diodak.
KILENCEDIK FEJEZET
Tobb mint ket ora hosszat kemenyen dolgoztak.
Kihordtak az also kamrabol az automatak torott darabjait, az egymasba preselodott, alig szetszed-heto potalkatreszeket, amelyek a becsapodasnal kirepultek a helyukbol, es az alattuk allo Vedore zudultak. A legnagyobb sulyokat a kis markolodaruval emeltek ki, ami pedig nem fert ki az ajton, azt a Mernok es a Koordinator szetszerelte. A Vedo tornya es a razuhant olomteglas lada koze ket nagy pancellemez ekelodott, ezeket vegul is villamos vagopisztollyal daraboltak fel, a gephazbol, a reaktor elosztotablajarol vezettek le a kabeleket.
A Kibernetikus es a Fizikus osztalyozta mindazt, amit sikerult kiemelni az ektelenul csikorgo roncs-halmazbol. A meg nem javithato alkatreszeket ki-selejteztek. A Vegyesz ezt a selejtet tovabb osztalyozta az anyag fajtaja szerint. Idonkent, mikor valami kulonosen sulyos szerkezeti elemet kellett cipelni, mindenki otthagyta a maga munkajat, es a “hordarok” segitsegere sietett. Nehany perccel hat ora elott hozzaferhetove valt a Vedo lapos orra, es ki lehetett nyitni a felso csapoajtot.
A Kibernetikus ugrott le elsonek a Vedo sotet belsejebe. Hamarosan lampaert kialtott, leenged-tek neki a vezetekre erositett lampat. Megint felhangzott a kialtasa, tompan, mintha kut melyebol jonne.
— Megvannak! — kialtotta diadalmasan. — Epek!
— Egy pillanatra kidugta a fejet. — Csak be kell szallni, es mehetunk! Ep az egesz berendezes!
— Vilagos, hiszen a Vedo arra valo, hogy sokat kibirjon — felelte ragyogo arccal a Mernok. Csuklojan veres csikok huzodtak a cipekedestol.
— Hat ora. Ha vizert akarunk menni, rogton indulni kell — mondta a Koordinator. — A Kibernetikusnak es a Mernoknek rengeteg a dolga.
Menjunk mi harman, akik tegnap voltunk.
— Nem egyezem bele!
— Megerthetned — kezdte a Koordinator, de a Mernok a szavaba vagott:
— Te is meg tudod csinalni, amit en. Ma te maradsz itt.
Egy darabig vitatkoztak, vegul a Koordinator engedett. A Mernok, a Fizikus es a Doktor indult utnak. A Doktort hiaba probaltak lebeszelni, mindenaron menni akart.
— Kulonben sem lehet tudni, hol vagyunk nagyobb biztonsagban, itt vagy amott, ha erre gondolsz — vagta el a vegen turelmetlenul a Mernok erveleset. Felmaszott az acelletran.
