— A tartalyokat mar elokeszitettuk — mondta a Koordinator. — A patak legfeljebb husz kilometer innet. Azonnal forduljatok vissza a vizzel, jo?
— Ha lehet, ketszer fordulunk — mondta a Mer-nok —, az mar negyszaz liter lenne.
— Majd meglatjuk, nekivaghattok-e masodszor is.
A Vegyesz es a Kibernetikus ki akarta kiserni oket, de a Mernok elallta az utjukat.
— Maradjatok. Nincs ertelme kisergetni meg bucsuzkodni. Szevasztok. Egynek ugyis orkodnie kell, az velunk johet.
— Az en vagyok — mondta a Vegyesz —, lathatod, hogy ugysincs munkam.
A nap mar eleg alacsonyan allott. A Mernok ellenorizte a felfuggeszteseket, a kormanymuvet es az izotopkeverek-keszletet, aztan beult a vezetoulesre. Mihelyt a Doktor felszallt, a raketa alatt hevero dupla megmozdult, teljes magassagaban kiegyenesedett, es felejuk kezdett caplatni. A jar-gany elindult. A behemot joszag felnyogott, es utanuk eredt, olyan gyorsan, hogy a Vegyesz egeszen elamult. A Doktor kialtott valamit a Mer-noknek, a kocsi megallt.
— Most mit akarsz — zsembelodott a Mernok —, ugysem hozhatod magaddal!
A Doktor zavarba jott, nem nagyon tudta, mit csinaljon. Tanacstalanul nezett fel a nala ket fejjel magasabb oriasra, aki lenezett ra, egyik labarol a masikra allt, es nyoszorgo hangokat hallatott.
— Zard be a raketaba. Teutanad lemegy — ta-nacsolta a Mernok.
— Vagy altasd el — javasolta a Vegyesz. — Ha utanunk szalad, meg a nyakunkra hozhat valakit.
Ez meggyozte a Doktort. A kocsi lassan a raketahoz hajtott, a dupla kovette furcsa ugrasaival, aztan a Doktor maga utan huzta az oriast az alagutba. Nem volt konnyu vallalkozas. Negyedora mulva tert vissza, rosszkedvuen es idegesen.
— Bezartam a muto eloterebe — mondta —, ott nincs se uveg, se eles targy. De felek, hogy kart tesz magaban.
— Ugyan — szolt ra a Mernok —, ne legy nevetseges!
A Doktor valaszolni akart, talan nem is tul szeliden, de aztan megsem szolt. Megint elindultak, nagy ivben megkerultek a raketat. A Vegyesz in-tegetett utanuk, meg akkor is, amikor mar csak a porfelhot latta. Aztan jarkalni kezdett az ugy-ahogy beasott atomagyu korul.
Majdnem ket ora hosszat jarkalt, aztan a hoszszu arnyekot veto, karcsu kelyhek kozott megint feltunt a porfelho. A tojasdad, voros napkorong eppen a lathatarig sullyedt, eszakon felhosav kek-lett, a levego fulledt volt, meg nem hult le, mint mas napokon alkonyatkor. A Vegyesz elofutott a raketa mogul, es meglatta a jarganyt: eppen most zotyogott at a barazdakon, amelyeket a forgo korongok vagtak.
A kocsi meg meg sem allt, mikor a Vegyesz odarohant. Nem is kellett erdeklodnie az ut sikere felol — a jargany sulyosan ult a lelapulo abroncso-kon, a tartalyokban kotyogott a viz, meg a negyedik ulesre is kerult egy teli hordocska.
— Milyen volt? — kerdezte a Vegyesz. A Mer-nok levette napszemuveget, es zsebkendojevel a veriteket meg a port torolgette az arcarol.
— Nagyon kellemes — felelte.
— Nem talalkoztatok senkivel?
— Hat a szokasos korongokkal, de csak messzirol lattuk oket. Megkerultuk azt az erdot a nyiladekkal, emlekszel? A tuloldalan alig vannak ba-razdak. Csak egy kicsit nehez volt megtolteni a tartalyokat. Jo lenne valami szivattyu.
— Megfordulunk meg egyszer — tette hozza a Fizikus.
— Elobb ki kell tolteni a vizet…
— A, nem erdemes — mondta a Fizikus —, van itt eleg ures hordo es tartaly, viszunk ujakat, az-tan majd egyszerre kitoltjuk az egeszet. Nem igaz?
Osszeneztek a Mernokkel, mintha valami rejtett gondolatuk lenne. A Vegyesz ezt nem vette eszre, csak egy kicsit csodalkozott, hogy miert sietnek annyira. Lazas sietseggel raktak le a tartalyokat, es mihelyt feltettek az ujakat a csomagtartora — egyaltalan nem is volt olyan sok ures tartaly —, felugrottak a kocsira, es elrobogtak.
A porfelho, amelyet a lenyugvo nap vorosre festett, meg el sem ult utanuk, mikor a Koordinator elomaszott az alagutbol.
— Nem jottek meg? — kerdezte.
— Mar itt voltak, kicsereltek a tartalyokat ure-sekre, es megint elmentek.
A Koordinator inkabb csodalkozott, mint ha-ragudott.
— Igen? Rogton visszafordultak?
Azt mondta a Vegyesznek, hogy hamarosan felvaltja, aztan visszament a hajoba, hogy elmondja a hirt az univerzalis automatanal dolgozo Kibernetikusnak, de azzal nemigen lehetett szot valtani.
Legalabb husz tranzisztort tartott a szajaban, idonkent a tenyerebe kopkodte oket, mint a szilva-magokat, a porcelit belsosegekbol kihamozott par szaz vezeteket a nyaka kore tekerte, a mellen szet-fesulte, es olyan sebesen kapcsolgatta ossze, hogy csak ugy tancoltak az ujjai. Maskor meg mindent abbahagyott, es percekig elmerulten bamulta a szeme ele fuggesztett nagy kapcsolasi rajzot.
A Koordinator megint felment, es atvette az or-seget a Vegyesztol. Az lement vacsorat kesziteni, o meg leult az atomagyu melle, es azzal utotte agyon az idot, hogy gyakorlati megjegyzeseket ir-kalt a Mernok munkatervkonyvenek margojara.
Ket napja tortek a fejuket, mit csinaljanak a ki-lencvenezer liter sugarszennyezett vizzel, amely a rakodoajto folotti terseget elontotte. Ez volt az egyik latszolag megoldhatatlan, buvos kor, amelybe folyton beleutkoztek — ahhoz, hogy a vizet megtisztitsak, uzembe kellene helyezni a szuroket, de a szuroberendezes vezetekehez eppen az elarasztott helyen lehet csak hozzajutni. Buvarruha volt ugyan a hajon, de olyan kellett volna, amely egyben a sugarzastol is ved, ilyen pedig nem volt. Atalakitani, olompancellal ellatni a buvarruhat tul nagy munka lett volna. Egyszerubb, ha uzembe helyezik az automatakat, majd azok a viz ala me-rulnek.
A Koordinator az urhajo tatja alatt ult, feje folott sotetedes ota fel-felvillant a lampa. Sietve jegyezte fel, ami eszebe jutott, mert a lampa csak harom masodpercig egett. Elnevette magat, mikor meglatta, hogy mifele macskakaparas lett az irasabol a sotetben. Orajara nezett; mar tiz fele jart az ido.
Felallt, es jarkalni kezdett. A kocsi fenyszoroit leste, de nem latott semmit. A villanolampa nehezitette a megfigyelest. Elindult hat arrafele, ahonnet a kocsit varta.
Mint rendesen, amikor egyedul volt, a csillagokat nezte. A Tejut meredeken ivelte at a sotet eget. A Skorpiotol balra vandorolt a tekintete, es akkor csodalkozva megallt: a Bak legfenyesebb csillagai alig latszottak, eltuntek valami sapadt derengesben, mintha a hirtelen kiaradt Tejut nyelte volna el oket — pedig kivul esnek rajta. Egyszer csak megertette. Ez a feny a foldrol vetodott az egre, es eppen ott, a keleti horizonton. Szive lassan es erosen kezdett dobogni. Egy pillanatra el-szorult a torka. Osszeszoritotta a fogat, es tovabbment. A feheres feny az eg aljan ki-kialudt, aztan hosszabb ido mulva tobbszor is felvillant. A Koordinator behunyta a szemet, es feszulten hallgatozott, de csak vere zugasat hallotta a csondben.
A csillagok most mar alig latszottak. Mozdulatlanul allt, es nezte az eg aljan elomlo, zavaros derengest.
Eloszor vissza akart menni az urhajohoz, hogy kihivja a tobbieket — elmehetnenek az atomagyuval. De gyalog legalabb harom ora az ut. A jar-ganyon kivul volt egy kis helikopteruk, de a rekeszet elontotte a viz, es ladak zuhantak ra — csak az aceltest tetejet lattak, a legcsavar darabokra torott a zuhanasnal, az utasfulke alighanem meg rosszabb allapotban van. Ott van viszont a Vedo.
A Koordinator arra gondolt, hogy egyszeruen beszallnak a Vedobe, taviranyitassal kinyitjak a rakodoajtot — vezerlese a gephazban van —, es ki-gordulnek a vizen keresztul; egyebkent a viz ugyis kiomlik, mihelyt kinyilik az ajto. A Vedo pancel-jan nem hatol at a radioaktiv sugarzas. De nem biztos, hogy a rakodoajto egyaltalan kinyilik, arrol ne is beszelve, hogy mit csinalnanak kesobb — az urhajo korul az egesz talaj egyetlen nagy radioaktiv foltta valna. De azert ha biztos lenne, hogy az ajto kinyilik…
Elhatarozta, hogy meg tiz percig var; ha addig nem latja meg a kocsi fenyszoroit, elindulnak a Vedovel. Orajara nezett: tizenharom perccel mult tiz ora. Leengedte a kezet. A derengo feny — nem, nem teved — lassan tovabbvonult a lathatar menten, mar a Phoenix Alfajahoz ert — a fe-lul rozsaszinu, alul zavaros-feher fenysav eszak fele tartott. Megint orajara nezett. Meg negy perc volt hatra, amikor meglatta a fenyszorokat.
Eloszor csak egy hunyorgo fenypontot latott, gyorsan remego csillagocskat, aztan a fenypont kettevalt, fel-le ugralt, egyre vakitobb lett — mar a kerekek surrogasat is hallotta. A kocsi gyorsan kozeledett, de azert nem nyaktoro sebesseggel — tudta, hogy a jarganybol tobbet is ki lehet hozni, es az, hogy nem sietnek olyan nagyon,
