— Hat ez jo volt! — mondta a Mernok. A hangulat megvaltozott, mintha a veszely hirtelen el-mult volna.
— Alszik — kozolte a Koordinator. — Legalabbis nyolc ora elott, amikor beneztem hozza, aludt.
Altalaban nagyon alomszuszek. Mondd, eszik valamit? — kerdezte a Doktortol.
— Nalunk nem akar enni. Nem tudom, mivel taplalkozik. Abbol, amit kinaltam neki, semmi-hez sem nyult hozza.
— Hiaba, mindenkinek megvan a maga gondja-sohajtott fel a Mernok. Mosolygott a sotetsegben.
— Vigyazat! — hallatszott egy hang a fold alol. — Vigyazat! Vigyazat!
Gyorsan arrafele fordultak. Az alagutbol nagy, sotet valami maszott elo, halkan csikorgott es megallt. Mogotte felbukkant a Kibernetikus, mellen ego lampaval.
— Az elso univerzalis automatank! — mutatta be muvet diadalmasan. — Mi az?… — tette hozza, egyikukrol a masikukra nezve lampaja fenyeben.
— Mi tortent?
— Egyelore meg semmi — felelte a Vegyesz. — De meg tortenhet. Tobb, mint szeretnenk.
— Miert?… Mar van automatank — mondta kicsit megzavarodva a Kibernetikus.
— Igen? Hat akkor mondd meg neki, hogy mar kezdheti.
— Micsodat?
— A sirokat asni! — tort ki a Vegyesz, aztan el-lokte a mogotte allokat, es nagy leptekkel elrohant a sotetsegbe. A Koordinator kis ideig mozdulatlanul nezett utana, aztan a nyomaba indult.
— Mi baja? — kerdezte kabultan a Kibernetikus, aki egy szot sem ertett.
— Kiborult — kozolte tomoren a Mernok. — Valami keszul ellenunk ott a keleti volgyekben. Lattuk, amikor vizert mentunk. Valoszinuleg meg fognak tamadni bennunket, de nem tudjuk, hogyan.
— Megtamadnak?…
A Kibernetikus feje meg annyira tele volt a munkajaval es a sikerevel, hogy ugy latszott, a Mernok szavai egyaltalan nem jutnak el a tudataig. Tagra nyilt szemmel nezett a tobbiekre, aztan a siksag fele fordult. Az ezustos derengesben ket ember ballagott lassan visszafele. A Kibernetikus most a hata moge nezett — a hatalmas automata mozdulatlanul allt az emberek folott, mint egy koszobor.
— Valamit tenni kell… — suttogta vegre a Kibernetikus, inkabb csak onmaganak.
— Uzembe akarjuk helyezni a Vedot — mondta a Fizikus. — Ha er valamit, ha nem, mindenesetre munkahoz kell latni. Mondd meg a Koordinatornak, hogy kuldje utanunk a Vegyeszt. Lemegyunk.
Megjavitjuk a szuroberendezest. Az automata majd bekoti a vezeteket. Gyere — intett a fejevel a Kibernetikusnak. — A legrosszabb igy tetlenul varakozni.
Lemasztak az alagutba, az automata egy pillanatig meg alldogalt, aztan hirtelen megfordult, es kovette oket.
— Nezz oda, mar a visszacsatolast is megcsinal-ta — mondta a Mernok a Doktornak oszinte csodalattal. — Ennek mindjart hasznat vesszuk — tette hozza —, lekuldjuk a Feketet a viz ala. Szobeli utasitasokat a viz alatt nem kaphatna.
— Hat milyet? Radion? — mondta a Doktor szorakozottan, mintha csak azert felelne, hogy a be-szelgetes abba ne maradjon. A ket embert figyelte, akiknek alakja a derengo egre rajzolodott. Megint visszafordultak. Mintha csak setalgatnanak a csillagos ejszakaban.
— Mikroadoval, hiszen tudod — kezdte a Mer-nok, aztan kovette a Doktor pillantasat, es ugyanazon a hangon folytatta: — Azert borult ki, mert mar biztosra vette, hogy sikerul…
— Persze — bolintott a Doktor. — Azert mondta reggel, hogy ne is hagyjuk meg itt az Edent…
— Nem veszelyes… — A Mernok mar az alagut fele indult. — Ismerem en ot. Elmulik ez, ahogyan jott.
— Hat igen, akkor minden elmulik — hagyta ra a Doktor, es utana ment. A Mernok megallt, a Doktor arcat kemlelte a sotetben, nem tudta biztosan, hogy gunyolodik-e, nem latott semmit — tulsagosan sotet volt.
Negyedora mulva a Koordinator es a Vegyesz is lement az urhajoba. A munka megkezdese elott felkuldtek a Feketet, es az automata ketmeteres foldsancot epitett az alagut bejarata kore, ledon-golte, aladucolta, aztan levitte a fent hagyott holmikat.
A beasott atomagyun kivul csak a jargany maradt fenn. Sajnaltak az idot arra, hogy szetszedjek, az automatara pedig lenn is szukseguk volt.
Ejfelkor nekigyurkoztek a munkanak. A Kibernetikus megvizsgalta a Vedo egesz belso berendezeset, a Fizikus es a Mernok beszabalyozta a szuroberendezest, a Koordinator a gephaz also szintjenek aknaja folott allt vedoruhaban. Az automata lemerult az aknaba, es ket meterrel a viz szintje alatt dolgozott a vezetekek elagazasanal.
Kiderult, hogy ha sikerul is megjavitani a szuroberendezest, atbocsato kepessege kisebb lesz, mert nehany szakasza kiesett. Ugy oldottak meg a dolgot, hogy meggyorsitottak a viz keringeset.
A viz tisztitasa eleg primitiv korulmenyek kozott folyt — a Vegyesz ugy vizsgalta a sugarszennyezett-seg fokat, hogy tizpercenkent mintat vett a tartaly-bol, mert a meromuszer nem mukodott, es megjavitasa soka tartott volna, idejuk pedig nem volt.
Hajnali haromkor gyakorlatilag mar tiszta volt a viz. A tartaly, amelybol kiomlott, harom helyen repedt meg — a tehetetlensegi ero elorelokte, es fala nekiutkozott a pancel egyik fo bordajanak.
Nem hegesztettek meg a tartalyt, hanem gyorsabb megoldast valasztottak: egyszeruen atszivattyuz-tak a vizet az ures felso tartalyba. Rendes korul-menyek kozott a rakomany ilyen aszimmetrikus elhelyezese elkepzelhetetlen lett volna, de hat az urhajo pillanatnyilag meg ugysem allt utra keszen. A viz felszivattyuzasa utan az also helyiseget atfujtak suritett levegovel. A falakon maradt egy keves radioaktiv uledek, de nem torodtek vele, egyelore ugysem megy oda le senki. Hozzalattak a legfontosabb feladathoz: a rakodoajto kinyitasahoz. A jelzolampak azt mutattak, hogy a nyitoberendezes teljesen uzemkepes, de az elso kiserletnel megsem nyilt ki a csapoajto. Egy darabig tanakodtak, noveljek-e a nyomast a hidraulikus vezetekekben, de a Mernok ugy dontott, hogy jobb lesz elobb kivulrol megvizsgalni az ajtot. Kimentek hat a szabadba.
A csapoajtohoz nem volt konnyu hozzaferni, a hajotest also reszen volt, tobb mint negy meterrel a fold felett. Femhulladekokbol sebteben all-vanyt epitettek — ez mar gyorsan ment; az automata formatlan, de eros allvanyt forrasztott az aceldarabokbol. Felmasztak, es a lampak meg a reflektor fenyeben vizsgalni kezdtek az ajtot.
Keleten szurkult az eg, a derengo feny mar nem latszott, a csillagok lassan elsapadtak, kover har- matcseppek folytak vegig a folottuk magasodo hajotest keramit lemezein.
— Erdekes — mondta a Fizikus —, a berendezes mukodik, az ajto tokeletesnek latszik, csak az az apro hibaja van, hogy nem akar kinyilni.
— Nem szeretem a csodakat — morogta a Kibernetikus. Furesze nyelevel utogette a femet.
A Mernok nem szolt semmit. Duhos volt.
— Varjatok csak — szolalt meg a Koordinator —, mi lenne, ha osapaink regi jo modszeret alkalmaz-nank? …
Es felemelte a nyolckilos kalapacsot, amely laba elott fekudt az allvanyon.
— Korbekopogtathatjuk a peremet, de csak egyszer — egyezett bele nemi habozas utan a Mernok.
Nem kedvelte az ilyen modszereket.
A Koordinator a fekete automatara sanditott, amely szogletes szoborkent allt a hajnali szurkuletben, es mellevel tamasztotta meg az allvanyt.
Megmericskelte kezeben a kalapacsot, egy kis lenduletet vett, es racsapott a pancelra. Egyenletesen utogette vegig, mindig egyforma lendulettel, es mindig nehany centimeterrel arrebb. Kurtan, elesen csattantak az utesek a pancelon. Kenyelmetlen volt igy felfele kalapalni, es eleg nagy erofeszitest igenyelt. Az utemes csattogasba egyszerre csak uj hang vegyult, mely duborges, mintha ma-ga a fold morajlana alattuk. A Koordinator kezeben megallt a kalapacs. Hosszu, elesedo futty hallatszott, aztan tompa robaj. Az allvany megremegett alattuk.
— Gyerunk le! — kialtotta a Fizikus. Leugraltak az allvanyrol, csak az automata allt mozdulatlanul. Mar eleg vilagos volt, a siksag es az eg hamuszurke szint oltott. Ujabb duborges, eles sivitas, pontosan a fejuk felett — osztonosen eloregornyed-tek, es behuztak a nyakukat. Meg mindig a nagy hajotest alatt alltak. Par szaz meterre toluk magas foldoszlop szokott a levegobe, meglepoen gyenge, fojtott hang kisereteben.
Az alaguthoz rohantak. Az automata kovette oket. Leugraltak, a Koordinator es a Mernok megallt a foldsanc mogott. Az egesz keleti lathatart betoltotte a fold alatti duborges, a mennydorgo robaj vegigterult a siksagon, az
