Nincs szuksegunk semmire, amit ok adhatnanak, ok pedig, azt hiszem, eleg vilagosan ertesunkre adtak, hogy nem kernek a tarsasagunkbol…
Komoran hallgattak. A Mernok korulnezett.
A tukorfenyes szarak mar a terdeig ertek. Osszefonodtak. Osszenottek. A zizeges olyan hangos zummogesse erosodott, mintha mehkasok szazai rejtoznenek a fold alatt. A kek gyokerek a godor melyen egyre vastagodtak, mar akkorara hiztak, mint egy fatorzs.
— Arra kerlek, hozd ide a duplat — mondta varatlanul a Koordinator. A Doktor ugy nezett ra, mintha rosszul ertette volna.
— Most? Ide? Miert?
— Nem tudom. Csak… szeretnem, ha ide-hoznad. jo?
A Doktor bolintott es elment. A tobbiek szotlanul alldogaltak a napsutesben. Megint feltunt a Doktor. A csupasz orias utana kecmergett ki az alagutbol, atugrotta a foldsancot, elenknek, sot vidamnak latszott — halkan gagyogva caplatott a Doktor kozeleben. Egyszerre csak megfeszult a lapos arcocska, a kek szem maga ele meredt, a dupla nagyot szusszant, megfordult, es elesen felvinnyogott. Nagy ugrasokkal a fenyes kerites-nel termett, mintha neki akarna rontani, aztan esetlenul loholni kezdett a soveny menten, korbe-szaladt, szuntelenul nyoszorogve, furcsa, ugato kohogest hallatott, majd a Doktorhoz rohant, butykos ujjacskaival csipkedni kezdte a zubbonyat, kapargatta a rugalmas anyagot, csorgott rola a veritek, a Doktor szemebe nezett, lokdoste, el-szaladt, visszatert, aztan hirtelen meg egyszer korulnezett, kellemetlen cuppanassal behuzta kis felsotestet a torzsebe, es fejest ugrott a feketen tatongo alagutba.
Egy pillanatig meg lattak remego, lapos talpait, amint bemaszott.
Az emberek sokaig hallgattak.
— Ezt vartad? — kerdezte a Doktor a Koordinatort.
— Nem… Nem tudom. Igazan nem tudom.
Csak arra gondoltam, hogy talan ismeri ezt. Valamilyen reagalasra szamitottam. Mondjuk, erthetetlen reagalasra. De ilyenre nem…
— Azt akarod mondani, hogy ez ertheto volt? — kerdezte a Fizikus.
— Bizonyos ertelemben igen — felelte a Doktor.
— Ismeri ezt. Legalabbis ismer valami hasonlot… es fel tole. Rettenetes es veszelyes jelensegnek tartja. Alighanem halalos veszedelemnek.
— Kivegzes… edeni modra? — mondta halkan a Vegyesz.
— Nem tudom. Mindenesetre ugy latszik, ezt az “elo falat” nemcsak az egbol pottyant jovevenyek ellen hasznaljak. Egyebkent tuzerseg nelkul is el lehet ultetni.
— Hatha egyszeruen mindentol fel, ami csillog? — mondta a Fizikus. — Egyszeru kepzettarsitas. Ez azt is megmagyarazna, hogy miert felt a tukorcsiktol.
— Nem. Mutattam en neki tukrot, nem felt tole, nem is erdekelte — mondta a Doktor.
— Akkor pedig nem is olyan buta, es nem is gyagyas — szogezte le a Fizikus. Az agas-bogas fal mellett allt; mar derekaig ert a soveny.
— Ha egy kutya golyot kapott, mindig felni fog a puskatol.
— Ide figyeljetek — mondta a Koordinator —, ugy latom, holtpontra jutottunk. Valamit ki kell talalnunk. Mihez fogjunk ezek utan? A hajot persze megjavitjuk, az termeszetes, de szeretnem…
— Ujabb expedicio? — erdeklodott a Doktor. A Mernok rosszkedvuen vigyorgott.
— Igen? En mindig veled tartok. Hova? A varosba?
— Abbol biztosan harc lenne — mondta gyorsan a Doktor. — Innen csak a Vedovel lehet kijutni.
Marpedig azon a civilizacios fokon, amelyet kozos erofeszitessel sikerult elernunk, egykettore loni kezd az ember, ha antiproton-agyu van a keze ugyeben. Mindenaron el kell kerulni a harcot.
A haboru a legrosszabb modja annak, hogy isme-reteket gyujtsunk egy idegen kulturarol.
— Egyaltalan nem haborura gondoltam — felelte a Koordinator. — A Vedo tokeletes fedezek, mert sokat kibir. Szerintem minden arra mutat, hogy az Eden lakossaga erosen retegezodott, es azzal a reteggel, amely ertelmes tevekenyseget folytat, eddig nem tudtunk kapcsolatot teremteni. Abban igazad van, hogy ha a varos fele indulnank, azt tamadasnak tekinthetnek. De nyugat fele meg egyaltalan nem voltunk. Ket ember eleg a Vedo kezelesehez, a tobbi itt maradhat, es dolgozhat az urhajoban.
— Te es a Mernok?
— Nem feltetlenul. Te is elmehetsz Henrikkel, ha akarsz.
— Akkor szuksegem lesz egy harmadikra, aki ismeri a Vedot — mondta a Mernok.
— Ki akar menni?
Mindenki akart. A Koordinator akaratlanul is elmosolyodott.
— Mihelyt elnemultak az agyuk, maris a kivancsisag merge mardossa oket — szavalta.
— Hat akkor gyerunk — jelentette ki a Mernok.
— A Doktor persze velunk akar jonni, mint a jozan es humanus ertelem kepviseloje. Nagyszeru.
Jobb is, hogy itt maradsz — mondta a Koordinatornak —, te tudod a munkak sorrendjet. Legjobb lesz, ha a Fekete mindjart az egyik daruval kezd dolgozni, de ne kezdjetek el a kotrast a raketa alatt, amig vissza nem jovunk. Meg egyszer at akarom nezni a statikai szamitasokat.
— Mint a jozan ertelem kepviseloje, feltennem a kerdest, hogy mi az utunk celja — mondta a Doktor. — Ha attorunk a falon, a konfliktus szakaszaba lepunk, akar akarjuk, akar nem.
— Tudsz valami mast javasolni? — vagott viszsza a Mernok. Alltak a halk, szinte dallamos nesz-szel novekvo kerites toveben. Mar embermagas-sagu volt. Fenyes feluleten szivarvanyos es feher szikrak tancoltak a napfenyben.
— Nem tudok — ismerte be a Doktor. — Az esemenyek folyton megeloznek bennunket, es eddig minden elozetes tervunk kudarcot vallott. Talan az lenne a legesszerubb, ha nem mennenk semmifele felderito utra. Par nap mulva utra kesz lesz az urhajo. Ha kis magassagban bolygo koruli pa lyara allunk, talan tobbet megtudhatunk, es sza-badabban, mint most.
— Ezt magad sem gondolod komolyan — vitatkozott a Mernok. — Ha itt lenn, kozelrol nem tudunk meg semmit, mire megyunk azzal, ha a leg-kor folott keringunk? Es ami az esszeruseget illeti, ugyan mar… Ha az emberek mindig eszszeruek lennenek, nem kerultunk volna ide. Mi esszeru van a csillagokba repulo urhajokban?
— Demagogia — dormogte a Doktor. — Tudtam, hogy ugysem gyozlek meg benneteket — tette hozza. Lassan elindult a csillogo kerites menten.
A tobbiek visszamentek az urhajohoz.
— Ne szamits szenzacios felfedezesekre. Feltetelezem, hogy nyugat fele hasonlo a terep, mint itt — mondta a Mernoknek a Koordinator.
— Honnan tudod?
— Nem eshettunk eppen egy sivatagos folt kozepebe. Eszakon gyarat lattunk, keleten varost, delen a hegyeket es a volgyben azt a “falut”.
Valoszinuleg egy sivatag elkeskenyedo nyulvanyanak a szelen vagyunk. Nyugat fele biztosan egyre szelesebb lesz a sivatag.
— Lehet. Majd meglatjuk.
TIZEDIK FEJEZET
Negy ora utan nehany perccel a rakodoajto megremegett, es lassan leereszkedett, mint egy capa also allkapcsa. Ferde hidat alkotott a levegoben, de a szeletol tobb mint egy meter hianyzott a foldig.
Az emberek a raketa ala gyultek, es az ajto ket oldalan megallva, hatraszegett fejjel bamultak felfele. A tatongo nyilasban eloszor a szetterpesztett hernyotalpak jelentek meg, egyre hangosabb bugassal egyenesen elorenyultak, mintha az oriasi gep ki akarna ugrani a levegobe; egy pillanatig lattak a jarmu szurkeszold talpat, aztan a kolosz-szus hirtelen megingott, elorezuhant, ket lanctalpa nagy robajjal a fuggohidnak csapodott, le- gordult rajta, atzokkent a meteres uressegen, orra elerte a talajt, a lanctalpak belekapaszkodtak, egy pillanatig mintha a ket lassan forgo acelszalag megallt volna, de aztan a Vedo megrazkodott, felemelte lapos orrat, tiz-
