Hajnali otkor a Vegyesz, a Koordinator es a Mernok aludni ment, a rakodoajtot bezartak, a Feketet az alagutba allitottak orkodni, a masik harom ember pedig a konyvtarba indult a duplaval.
— Varjatok csak — mondta a Fizikus, mikor elhaladtak a laboratorium mellett —, meg megmutatjuk neki a Mengyelejev-tablazatot. Azon rajta vannak az atommodellek.
Bementek a laborba. A Fizikus egy papirhalom-ban keresgelt a polc alatt, amikor valami ketyegni kezdett.
A Fizikus zizego papirtekercseket dobalt ki a sarokbol, ugyhogy nem hallott semmit, de a Doktor felfigyelt.
— Mi ez? — mondta. A Fizikus felallt, es o is meghallotta a ketyegest. Riadtan nezett tarsaira.
— Ez a Geiger-mero… Ne gyertek beljebb!
Valahol szivargas van…
A muszerhez sietett. A dupla eddig mozdulatlanul allt, es a keszulekeket nezegette. Most az asztalhoz caplatott. A muszer olyan sebesen kat-togott, mint a dobperges.
— O az! — kialtott fel a Fizikus, ket kezzel megragadta a Geiger-mero femhengeret, es az orias fele forditotta. A dobperges erosodott.
— Radioaktiv? O? Hogy lehet az? — kerdezte megrokonyodve a Kibernetikus.
A Doktor elsapadt. Az asztalhoz lepett, a rezgo mutatora pillantott. Kivette a Fizikus kezebol a femhengert, es mozgatni kezdte a levegoben a dupla korul. Amikor feljebb emelte, a kattogas eszrevehetoen gyengult. Amikor leeresztette a vendeg vaskos, ormotlan labaihoz, a dobperges tetofokara hagott. Kigyulladt a muszer voros jelzolampaja.
— Sugarfertozes… — suttogta a Fizikus.
A dupla egyikukrol a masikra nezett. Csodalkozva, de szemlatomast nyugodtan figyelte a szamara erthetetlen muveletet.
— Ott jott be, ahol a Vedo megolvasztotta a falat — mondta halkan a Doktor. — Atjott a radioaktiv folton…
— Ne menj a kozelebe! — tort ki a Fizikus. — Legalabb egy millirontgent sugaroz ki masodpercenkent. Varj… valahogy majd… ha be-burkoljuk keramit foliaval, meg lehet kockaztatni…
— De ember, itt nem rolunk van szo! — vagott kozbe felemelt hangon a Doktor. — Orola van szo!
Meddig tarthatott, amig atjott a folton? Hany rontgent kapott?
— Nem tudom… Honnan tudhatnam…
— A Fizikus nem tudta levenni szemet a ketyego muszerrol. — Hat csinalj mar valamit! Acetat-furdo, borledorzsoles… Es nezzetek, nem erti, semmit sem ert!
A Doktor szo nelkul kirohant a laboratoriumbol. Kisvartatva visszatert a sugarmentesito elsosegelyladaval. A dupla eleinte huzodozott, de az-tan megadoan viselte az erthetetlen muveleteket.
— Vedd fel a kesztyut! — orditott ra a Fizikus a Doktorra, aki puszta kezzel nyult a dupla borehez.
— Felkeltsuk a tobbieket? — kerdezte tetovan a Kibernetikus. A falnal allt, kezet tehetetlenul le-eresztve. A Doktor felhuzta a nehez kesztyuket.
— Minek? — mondta. A fekvo dupla fole hajolt.
— Egyelore semmi… A borpir csak tiz-tizenket ora mulva jelentkezik, amennyiben…
— Ha meg tudnank ertetni vele — mormolta a Fizikus.
— Veratomlesztes, de hogyan? Honnet? — A Doktor szinte megszallottan meredt maga ele.
— A masik! — kialtott fel hirtelen. De rogton elfogta a ketseg., — Nem — toprengett felhangon —, nem lehet…
Elobb agglutinacio-vizsgalatot kell csinalnom…
Kulonbozo vercsoporthoz tartozhatnak…
— Ide hallgass — huzta felre a Fizikus —, nagy baj van. Aggodom, erted? Nyilvan rogton atment a folton, mihelyt a nyilas lehult. A mikro-annihilacios reakcio nyoman mindig rengeteg radioaktiv izotop marad. Rubidium, stroncium, ipp-rium meg a tobbi. Ritka foldfemek. Most meg nem erez semmit, legkorabban holnap… azt hiszem. Vannak feher versejtjei?
— Vannak, de nem olyanok, mint az embere.
— A sugarbetegseg minden gyorsan termelodo sejtet egyforman erint, fajra valo tekintet nelkul.
A dupla ellenallokepessege valamivel nagyobb lehet, mint az embere, de…
— Honnan tudod?
— Mert a talaj normalis radioaktivitasa itt majdnem ketszer akkora, mint a Foldon, es ehhez bizonyos mertekig alkalmazkodhattak. Az antibio-tikumaid persze semmit sem ernek?
— Semmit. Persze, hogy semmit. Itt biztosan egeszen mas bakteriumok vannak…
— Gondoltam. No, ide figyelj. Az a legsurgosebb, hogy minel tobb kerdesben szot ertsunk vele. Biztosan van nehany orank, amig a reakcio bekovetkezik…
— O! — A Doktor gyors pillantast vetett a Fizikusra, aztan a duplara nezett. Otlepesnyire alltak a felig fekvo oriastol, aki rajuk fuggesztette vilagoskek szemet.
— Hogy minel tobbet kihuzzunk belole, mi-elott… elpusztul?
— Nem igy gondoltam — mondta a Fizikus.
Nyugalmat kenyszeritett magara. — Feltetelezem, hogy az emberhez hasonloan fog viselkedni. Nehany oraig megorzi szellemi epseget, aztan apatiaba sullyed… hiszen tudod. Az o helyeben kozulunk is mindenki elsosorban arra gondolna, hogy teljesitse a feladatat!
A Doktor vallat vont, komoran felpillantott a Fizikusra, aztan hirtelen elmosolyodott.
— Kozulunk, azt mondod? Igen, lehet, ha tudja, hogy mi tortent. De o miattunk lett sugarbeteg. A mi hibankbol.
— No es? Most vezekelni akarsz? Ne legy nevetseges!
A Fizikus arcan voros foltok utottek ki.
— Nem — mondta a Doktor. — Nem egyezem bele. Erted? Ez itt — mutatott a duplara — beteg, en meg — utott a mellere — orvos vagyok. Es az or-voson kivul itt most senkinek sincs semmi keresnivaloja.
— Igy gondolod? — mondta tompan a Fizikus.
— De hat… ez az egyetlen lehetosegunk. Neki meg nem artunk vele. Nem a mi hibank, hogy…
— De igen! Azert kapta a sugaradagot, mert a Vedo nyomaban jott! Es most eleg volt a vitabol. Vert kell vennem tole.
A duplahoz lepett a fecskendovel. Megallt felette, mintha tetovazna, aztan visszament az asztalhoz a masik fecskendoert. Ket tut vett ki a gamma-sterilizatorbol, es a fecskendokre illesztette oket.
— Segits — fordult a Kibernetikushoz. A duplahoz lepett. A dupla szeme lattara felturte az ing-ujjat, a Kibernetikus a Doktor venajaba szurta a tut, vert vett tole, aztan hatralepett, ekkor a Doktor elovette a masik fecskendot, megkereste a dupla boren az eret, a dupla szemebe nezett, es az erbe dofte a tut. A Kibernetikus felettuk allt. A dupla meg sem rezzent. Vilagospiros vere megtoltotte az uveghengert. A Doktor ugyesen kihuzta a tut, egy darab vattat szoritott a paranyi, verzo sebre, es kezeben a magasra tartott fecskendovel kisietett.
A masik ketto egymasra nezett. A Kibernetikus meg kezeben tartotta a fecskendot a Doktor verevel. Letette az asztalra.
— Es most mi lesz? — kerdezte.
— Ez a dupla mindent elmondhatna nekunk!
A Fizikus reszketett, mintha lazas lenne.
— Es akkor a Doktor…
Hirtelen a Kibernetikus szemebe nezett.
— Keltsuk fel a tobbieket?… — kerdezte megint a Kibernetikus.
— Azzal nem erunk semmit. A Doktor nekik is ugyanazt mondja, amit nekem. Csak egy lehetoseg van… Neki maganak kell dontenie. Ha o akarja, a Doktor nem akadalyozhatja meg.
— Neki? — A Kibernetikusnak leesett az alla.
— No jo… de hat hogyan dontson? Hiszen nem is ert semmit… es nem tudjuk neki megmagyarazni!
— De igen. Meg tudjuk magyarazni — mondta elszantan a Fizikus. A sterilizator mellett hevero, verrel teli fecskendore szegezte a szemet. — Van korulbelul egy negyedorank, amig a Doktor megszamlalja a versejtjeit. Add ide azt a tablat!
— De hat ennek nincs semmi…
