— Add ide a tablat! — kialtotta a Fizikus, es egesz halom kretat szedett ossze.
A Kibernetikus leemelte a falrol a tablat, es egyutt felallitottak a duplaval szemben.
— Keves a kreta! Hozzal szines kretat a konyvtarbol!
A Kibernetikus kiment, a Fizikus pedig felkapott egy darab kretat, es gyorsan felrajzolta a nagy felkort, kozepen az urhajoval. Erezte a vi-lagoskek szemek rafuggesztett pillantasat, egyre gyorsabban rajzolt. Amikor befejezte, a duplahoz fordult, erosen a szemebe nezett, ujjaval a tablara bokott, letorolte a tablat a szivaccsal, es tovabb rajzolt.
A felkor fala — sertetlenul. A fal — es elotte a Vedo. A Vedo ormanya — es a kirepulo lovedek.
Keresett egy darab lila kretat, kiszinezte vele a fal egy reszet a Vedo elott, aztan ujjaival kozepen letorolte a kretat, ugyhogy lila keretu nyilas keletkezett. Most egy duplat rajzolt fel. A fekvo duplahoz ment, megerintette a testet, visszatert a tablahoz, kretajaval a duplat abrazolo rajzra bokott, gyorsan letorolt mindent, a szivacsbol a padlora csopogott a viz, sietve ujra felrajzolta a vastag lila keretu nyilast a falban, a nyilasba oda-rajzolta a duplat, aztan mindent letorolt korulotte: Csak a behemot alak kepe maradt a tablan. A Fizikus most ugy allt, hogy a dupla jol lathassa minden mozdulatat, es a kretarol ledorzsolt lila porral lassan kiszinezte a felrajzolt dupla labait. Megfordult. A dupla eddig a gumiparnan pihent, amelyet a Doktor fujt fel szamara. Most lassan felemelte kis felsotestet, es rancos majomarcat a Fizikus fele forditotta. Ertelmes szemeibol nema kerdes sugarzott.
A Fizikus ekkor bolintott, felkapott egy badog-dobozt meg egy par vedokesztyut, es kirohant a laboratoriumbol. Az alagutban majdnem osszeutkozott az automataval, de az idejeben felismerte es felrehuzodott. A Fizikus kiugrott az alagut-bol, futtaban felrangatta a kesztyuket, es arrafele rohant, ahol a Vedo athatolt a falon. Leterdelt a sekely krater elott, sietve kiszakitotta a hotol meguvegesedett, megszilardult homok nehany darabjat, es a dobozba zarta. Aztan felugrott, es futott vissza az urhajoba. A laboratoriumban egy ember allt. A Fizikus elvakulva hunyorgott.
A Kibernetikus volt az.
— Hol a Doktor? — lihegte a Fizikus.
— Meg nem jott vissza.
— Huzodj hatrabb. Legjobb lesz, ha leulsz a fal melle.
Mint varta, a meguvegesedett homok halvany-lila volt. Nem veletlenul valasztotta eppen a lila kretat. Amikor belepett, a dupla rogton feleje fordult, szemlatomast varta.
A Fizikus a tabla ele, a padlora szorta a doboz tartalmat.
— Te megorultel! — ugrott fel a Kibernetikus.
Az asztal masik vegen hagyott Geiger-mero felebredt, es hevesen ketyegni kezdett.
— Hallgass! Ne zavarj!
A Fizikus hangjaban olyan elszant duh remegett, hogy a Kibernetikus ott maradt a falnal, es meg sem moccant tobbe.
A Fizikus az orajara pillantott — mar tizenket perc telt el. Barmikor visszajohet a Doktor. Lehajolt, s a felig megolvadt homok uveges, lila darabjaira mutatott. Felemelt egy maroknyit, es nyitott tenyeren a tablara rajzolt dupla lila kretaval kiszinezett labaihoz tartotta. Nehany homok-morzsat szetdorzsolt a rajzon, a dupla szemebe nezett, ledobta a homokrogoket a padlora, a terem vegebe hatralt, aztan hatarozott leptekkel elindult, mintha messzire menne, belelepett a lila foltba, kis ideig ott allt, aztan behunyta a szemet, es izmait elernyesztve, lassan, tompa puffanassal vegigzuhant a padlon. Nehany masodpercig fekve maradt, hirtelen felugrott, az asztalhoz szaladt, felkapta a Geiger-merot, es maga ele tartva, mint egy fenyszorot, a tablahoz ment. Mihelyt a fekete henger vege a bekretazott labakhoz kozelitett, felhangzott a riaszto dobperges. A Fizikus nehanyszor elhuzta es ismet a tablahoz kozelitette a muszert, hogy a mozdulatlanul figyelo dupla jol lassa, mi tortenik, aztan lassan a dupla fele fordult, es meztelen talpaihoz tartotta a Geiger-merot.
A muszer hevesen ketyegni kezdett.
A dupla halk, csuklasszeru hangot hallatott.
Nehany masodpercig — vegtelennek tunt ez az ido — a Fizikusra fuggesztette sovaran kerdo, vi-lagos szemet. Azutan — a Fizikus homlokarol ve-ritek csurgott — a dupla hirtelen elernyedt, behunyta a szemet, es a parnajara roskadt, ket kezenek vezna, butykos ujjait furcsan szetfeszitve.
Egy darabig mozdulatlanul fekudt, majd hirtelen kinyitotta a szemet, felult, es a Fizikusra szogezte pillantasat.
A Fizikus bolintott, visszavitte a muszert az asztalra, belerugott a tablaba, es tompan odaszolt a Kibernetikusnak:
— Megertette.
— Mit ertett meg?. — dadogta a Kibernetikus, aki megrendulten bamulta a nema jelenetet.
— Hogy meg kell halnia.
Belepett a Doktor, a tablara nezett, a szetszort, uveges rogokre, az emberekre.
— Mit csinaltok? — kerdezte. — Mit jelent ez?! — emelte fel haragosan a hangjat.
— Semmi kulonoset. Mar ket beteged van — mondta kozonyosen a Fizikus. A Doktor megdobbenve meredt ra, a Fizikus felvette az asztalrol a muszert, es sajat testere iranyitotta. A radioaktiv por behatolt a kezeslabas anyagaba — a Geiger-mero elesen ketyegni kezdett.
A Doktor elvorosodott. Egy pillanatig mozdulatlanul allt, mar azt hittek, foldhoz vagja a kezeben tartott fecskendot. Aztan lassan kifutott a ver az arcabol.
— Igen? — mondta. — Na jo. Gyere.
Mihelyt kimentek, a Kibernetikus vedoruhat kapott fel, es gyorsan osszeszedte a radioaktiv tormeleket. Elohuzta a falbol a takarito felautomatat, es a megmaradt foltra iranyitotta. A dupla mozdulatlanul fekudt, nezte a surgo-forgo Kibernetikust, nehanyszor halkan kohintett. Vagy tiz perc mulva visszajott a Fizikus es a Doktor. A Fi- zikuson feher vaszonruha volt, nyakat es kezeit vastag kotes takarta.
— Keszen is vagyunk — mosolygott majdnem vidaman a Kibernetikusra. — Semmi az egesz, elso foku, vagy meg az sem.
A Doktor es a Kibernetikus hozzalatott, hogy felemelje a foldrol a duplat. Az megertette, mit akarnak, felallt, es engedelmesen kicammogott a laboratoriumbol.
— De mire volt jo mindez? — kerdezte a Kibernetikus. Idegesen jarkalt a laborban, minden reshez es zughoz odatartotta a Geiger-mero fekete csovet. A ketyeges idonkent kisse felgyorsult.
— Majd meglatod — felelte nyugodtan a Fizikus. — Ha a duplank rendes ficko, akkor… majd meglatod.
— Es miert nem vettel fel vedoruhat? Azt az egy percet sajnaltad?
— A legegyszerubben kellett megmutatnom — mondta a Fizikus. — Minel termeszetesebben, minden “adalek” nelkul, erted?
Elhallgattak. A faliora mutatoja lassan szamlal-ta a perceket. A Kibernetikust mar-mar elnyomta az alom. A Fizikus ugyetlenul cigarettara gyujtott a kotesbol kiallo ujjaival. Egyszer csak berontott a Doktor foltos feher kopenyeben, es duhosen ratamadt a Fizikusra:
— Te vagy az oka! Te voltal, igaz?! Mit csinal-tal vele?!
— Miert, mi van? — nezett fel a Fizikus.
— Nem akar fekve maradni! Alig tudtam ellat-ni, folyton felall, es az ajtohoz csortet. Na, mar itt is van… — tette hozza halkabban.
A dupla bejott. Esetlenul santikalt. Maga utan huzta a letekeredett kotes veget.
— Nem gyogyithatod akarata ellenere — jelentette ki szarazon a Fizikus. — Ledobta a cigarettajat, felallt es rataposott. — Elhozzuk a kalkulatort a kormanyfulkebol, jo? Annak a legnagyobb az extrapolacios tere — fordult a Kibernetikushoz.
Az osszerezzent, mintha almabol ebredt volna, talpra ugrott; kaban korulnezett es kisietett. Az aj-tot nyitva hagyta. A Doktor a laboratorium koze-pen allt, okolbe szoritott kezet kopenye zsebebe dugva. A halk csosszanasra megfordult. Ranezett a lassan kozeledo oriasra, es felsohajtott.
— Mar tudod? — mondta. — Mar tudod, igaz?
A dupla kohintett.
A masik harom az egesz napot ataludta. Estefele ebredtek fel. Egyenesen a konyvtarba mentek. Meghokkento kep fogadta oket. Az asztalo-kon, a padlon, minden szabad szeken halomszam hevertek a konyvek, terkepek, nyitott albumok; telerajzolt papirlapok szazai boritottak a foldet, a szetdobalt konyvek koze a legkulonbozobb targyak keveredtek: keszulekek alkatreszei, szines abrak, konzervdobozok, tanyerok, nagyitouvegek, kezi szamologepek, tekercsek; a falhoz tamasztott tablarol kretaporos viz csurgott, a kiszaradt
