A fizikus a ceruzajat babralva percekig bamult a levegobe.
— Nagyon erdekes problema. Nekem tetszik — mondta vegul, majd belebujt egy fiokba, es kivett belole egy iromappat, de olyan oriasit, amilyet Stormgren meg nem is latott. — Helyes — dunnyogte, s kozben sebesen firkalt valamit, ami egy sajat celra szolgalo gyorsirasnak latszott. — Hadd lassam, tisztaban vagyok-e minden tennyel.
Amit csak tudsz, meselj el mindent arrol a szobarol, amelyben beszelgetni szoktatok. Ne hagyj ki egyetlen reszletet sem, akarmilyen lenyegtelennek latszik is.
— Nincs sok meselnivalom. Fembol keszult, nagyjabol nyolc negyzetmeteres, a magassaga pedig negy meter koruli. A kepernyo egy meter szeles lehet, kozvetlenul alatta egy iroasztal van, figyelj csak, lerajzolom, ugy gyorsabb. Stormgren par vonassal papirra vetette a jol ismert kis szobat, s a rajzot Duval ele tolta. Kozben enyhe borzongassal idezte fel azt a pillanatot, amikor ugyanezt tette valahol masutt. Arra gondolt, vajon mi tortent a vak walesivel es tarsaival, es hogyan fogadtak az o hirtelen tavozasat.
A francia osszevont szemoldokkel tanulmanyozta a rajzot. — Ez minden, amit elmondhatsz nekem?
— Igen.
— Es a vilagitas?! — horkant fel meltatlankodva Duval. — Teljes sotetsegben szoktal ott ucsorogni? Hat a szellozes, a futes…? Stormgren mosolyogva fogadta a jellegzetes kitorest.
— Fenylik az egesz mennyezet, es amennyire meg tudom allapitani, a levego a mikrofonracson at aramlik be.
Hogy hogyan megy ki, azt nem tudom; talan idokozonkent megfordul az aramlas iranya, de nem figyeltem meg.
Futotestnek nincs nyoma, de mindig normalis a homerseklet a szobaban.
— Ami, gondolom, annyit jelent, hogy a goz meglatszik, de a lehelet nem.
Stormgren kenyszeredetten elmosolyodott a szakallas vicc hallatan.
— Azt hiszem, mindent elmondtam neked — szogezte le. — Ami a gepet illeti, ami fol szokott vinni Karellen hajojahoz, a szoba, amelyben utazom, olyan jellegtelen, mint egy lift belseje. Ha nem volna benne hevero es asztal, akar az is lehetne.
Percekig csend volt, s ezalatt a fizikus aprolekos es miniatur krikszkrakszaival telezsufolta az iromappat.
Stormgren elnezte, s kozben azon toprengett, vajon egy ilyen Duval-fele ember — akinek osszehasonlithatatlanul csillogobb esze van, mint neki — miert nem hagyott nagyobb nyomot a tudomany vilagaban. Eszebe jutott egy baratsagtalan es talan pontatlan megjegyzes, amit az Egyesult Allamok Kulugyminiszteriumaban dolgozo egyik baratja tett egyszer: „A franciak kozul kerulnek ki a vilag legnagyszerubb masodhegedusei.” Duval az a fajta ember volt, aki igazolta ezt az allitast.
A fizikus elegedetten bolintott, majd elorehajolt, es ceruzajaval Stormgrenre bokott.
— Mibol gondolod, Rikki — kerdezte —, hogy Karellen kepernyoje valoban az, aminek latszik?
— En ezt mindig magatol ertetodonek tartottam, hiszen pontosan olyan, mint egy kepernyo. Tulajdonkeppen mi mas lehetne meg? — Amikor azt mondod, hogy kepernyonek latszik, arra gondolsz, hogy olyan, mint a mi kepernyoink?
— Persze.
— Nekem mar ez is gyanus. Biztos vagyok benne, hogy a fokormanyzo sajat berendezeseben nem lehet semmi olyan kezdetleges eszkoz, mint amilyen a kepernyo, ok minden bizonnyal kozvetlenul a terbe materializaljak a kepeket. De miert is bajlodna Karellen holmi teverendszerrel? Mindig a legegyszerubb megoldas a legtokeletesebb. Szamodra nem tunik sokkal valoszinubbnek, hogy a te „kepernyod” nem mas, mint egy egyszeru, egy iranybol atlathato uveglap?
Stormgren olyan duhos lett magara, hogy egy percig szolni sem tudott, csak gondolatban idezte fel a multat.
Eddig meg sohasem vonta ketsegbe Karellen mesejet — pedig most, ha visszatekint a multba, vajon mikor mondta neki a felugyelo, hogy teveberendezest epitett be. Csak o tartotta ezt magatol ertetodonek — lelektani fortely volt az egesz, s o tokeletesen lepre ment. Felteve, persze, hogy Duval elmelete helytallo. De mar megint kovetkeztetesekre ragadtatja magat, pedig meg senki nem bizonyitott semmit.
— Ha igazad van — mondta —, mast nem is kell tennem, mint betorni az uveget…
— Jaj, ti kepzetlen laikusok! — sohajtotta Duval. — Hat azt hiszed, olyan anyagbol van, hogy csak ugy betorheted, meg csak fol sem robban? Es ha sikerulne is, azt kepzeled, hogy Karellen ugyanazt a levegot szivja, amit mi? Hat nem az volna jo mindkettotoknek, ha o egy klor atmoszferaban erezne otthon magat?
Stormgren kisse bargyunak erezte magat; minderre persze gondolnia kellett volna.
— Hat akkor mit javasolsz? — kerdezte lankado lelkesedessel.
— At kell gondolnom a dolgot. Eloszor is ki kell deritenunk, hogy helyes-e az elmeletem, es ha igen, kozelebbrol is meg kell ismerkednunk annak a kepernyonek az anyagaval. Majd munkara fogom egy-ket emberemet. Igaz is, gondolom, van nalad aktataska, amikor meglatogatod a felugyelot… Ez az, ami most is veled van?
— Igen.
— Eleg nagy lesz. Nem szeretnenk folhivni ra a figyelmet azzal, hogy kicsereljuk, kulonosen ha Karellen mar megszokta.
— Miert, mit kellene csinalnom szerinted? — kerdezte Stormgren. — Hordjak magamnal egy alcazott rontgenkeszuleket?
A fizikus elvigyorodott.
— Meg nem tudom, de majd kitalalunk valamit. Ket heten belul ertesitelek; hogy mi lesz az. — Kurtan folkacagott. — Tudod, mire emlekeztet engem ez az egesz?
— Tudom — vagta ra Stormgren. — Arra az idore, amikor a nemet megszallas alatt illegalis radioallomasokat epitettel.
Duval csalodottnak latszott.
— Hat, lehet, hogy beszeltem mar rola egyszer-ketszer az eletben. De van itt meg valami… — Mi az?
— Ha lebuksz, en nem tudtam rola, hogy mire kellett neked a keszulek.
— Te mondod ezt, aki egykor annyit hozongtel, hogy a tudosok tarsadalmi felelosseggel tartoznak a talalmanyaikert? Nahat, Pierre, szegyellem magam helyetted!
Stormgren megkonnyebbult sohajjal tette le a vastag keziratkoteget.
— Hala az egnek, legalabb ez rendben van — mondta. — Kulonos erzes belegondolni, hogy ez a par szaz oldal tartalmazza az emberiseg jovojet. Vilagallam! Nem hittem volna, hogy meg en is meglatom.
Becsusztatta a dossziet az aktataskajaba, amelynek hatoldala tiz centimeternel nem volt messzebb a kepernyo sotet negyszogetol. Ujjai felig ontudatlanul, idegesen indultak el ujra meg ujra a taska zarjai fele, pedig a talalkozo vegeig nem allt szandekaban megnyomni a rejtett gombot. Volt ra esely, hogy becsuszik valami hiba; bar Duval megeskudott, hogy Karellen nem fog eszrevenni semmit, de az ember sohasem tudhatta.
— Nos, emlitetted, hogy van valami hired a szamomra — folytatta alig titkolt izgalommal. — Arrol van szo, hogy…
— Igen — valaszolta Karellen. — Nehany oraja ertesultem egy bizonyos dontesrol.
Ezt vajon hogy ertette, tunodott Stormgren. Arra nyilvan nem volt a felugyelonek lehetosege, hogy osszekottetest letesitsen tavoli otthonaval, amelyet ki tudja, hany fenyev valaszt el jelenlegi bazishelyetol. Vagy talan van Ryberg elmelete az igaz, es csak egy hatalmas szamitogeppel tanacskozott, amely mindenfele politikai megmozdulas kovetkezmenyet meg tudja josolni?
— Nem hinnem — folytatta Karellen —, hogy a Szabadsag Liga es szovetsegesei kulonoskeppen elegedettek lesznek, de abban segiteni fog, hogy csokkenjen a feszultseg. Ezt egyebkent nem rogzitjuk a hangszalagra.
Te gyakran mondtad nekem, Rikki, hogy az emberi faj hamar megszokna bennunket, fuggetlenul attol, hogy testileg mennyire kulonbozunk toletek. Ez azt mutatja, hogy nincs benned eleg kepzeloero. Talan igaz volna a te esetedben, de nem szabad elfelejtened, hogy minden jozan merteket figyelembe veve a vilag tulnyomo resze meg ma is iskolazatlan. Az emberek tele vannak eloiteletekkel es babonas hitekkel, amelyek kigyomlalasa evtizedekbe is beletelhet.
El kell ismerned, hogy tudunk egyet-mast az emberi lelekrol. Tobbe-kevesbe ki tudjuk szamitani, mi tortenne, ha a jelen fejlettsegi szinten allo vilag elott folfednenk magunkat. Ma meg elotted sem bocsatkozhatom
