bele a reszletekbe, ezert nem tehetsz mast, a bizalom alapjan kell elfogadnod az elemzesemet.
De egy dolgot hatarozottan megigerhetunk, ami tobbe-kevesbe megelegedesedre is szolgalhat. Otven even belul — mostantol szamitva ket nemzedek mulva — leszallunk a hajoinkbol, s az emberiseg vegre meglathat bennunket olyannak, amilyenek vagyunk.
Stormgren egy ideig hallgatott, probalta megemeszteni a felugyelo szavait. Valaha nagy elegtetelt jelentett volna szamara Karellennek ez a bejelentese, de ma mar keveset erzett ebbol. Ami azt illeti, kisse zavarba hozta reszleges sikere, s ettol egy pillanatra megingott az elszantsaga. Idovel kiderulhet az igazsag: hogy minden cselszovese folosleges volt, sot, talan botorsag is; s ha megis folytatja, csak ama onzo meggondolasbol tenne, hogy otven ev mulva o mar ugysem lesz eletben.
Karellen eszrevehette az elbizonytalanodasat, mert igy folytatta: — Sajnalom, ha ezzel csalodast okoztam neked, de a kozeljovo politikai nehezsegeiert legalabb mar nem te leszel a felelos. Lehet, hogy azt hiszed, alaptalanok a felelmeink, de hidd el, voltak mar meggyozo bizonyitekaink a mas megoldasok veszelyeirol.
Stormgren elakado lelegzettel hajolt elore.
— Ezek szerint az ember mar latott benneteket!
— Ezt nem mondtam! — vagta ra azonnal Karellen. — Nem a te vilagod az egyetlen, amelyikre felugyelunk.
Stormgren nem hagyta, hogy ilyen konnyen leszereljek.
— Szamos legenda szerint a Foldet a multban mar folkerestek idegen fajok.
— Tudom; olvastam a Tortenelmi Kutatocsoport jelenteset. Abban ugy szerepel a Fold, mint a Vilagegyetem utkeresztezodese. — Talan elofordultak olyan latogatasok, amelyekrol ti nem tudtok — vitatkozott a meg mindig remenykedo Stormgren. — Ambar — tette hozza — ez elegge valoszinutlen, hiszen minden jel szerint evezredek ota figyeltek bennunket.
— Bizony, valoszinutlen — szogezte le Karellen, s a hangjaban ezuttal nyoma sem volt a megszokott szolgalatkeszsegnek. Ez volt az a pillanat, amikor Stormgren dontott.
— Karellen — vagta ki hirtelen —, en megfogalmazom a bejelentest, es jovahagyasra elkuldom hozzad. De jogot formalok ra, hogy tovabbra is haborgathassalak, s minden alkalmat megragadhassak, hogy megtudjam a titkotokat.
— Ezzel tokeletesen tisztaban vagyok — felelte kuncogva a felugyelo.
— Es nem banod?
— Csoppet sem… ambar hatarvonalat kell huznom az atomfegyvereknel, a merges gazoknal vagy barmi olyasminel, ami probara teheti a baratsagunkat. „Vajon megsejtett-e valamit, s ha igen, mit?” — toprengett Stormgren. Karellen evodese mogott felismerte a megerto szandekot, sot — ki tudja? — talan a batoritast is.
— Orommel hallom — mondta, amilyen nyugodt hangon csak tudta. Folallt, s kozben levette a taskaja fedelet.
A huvelykujjaval kitapogatta a reteszt. — Haladektalanul megfogalmazom azt a bejelentest — ismetelte —, es meg ma folkuldom telexen.
Mialatt beszelt, megnyomta a gombot — es tudta mar, hogy alaptalan volt minden felelme. Karellen erzekszervei nem voltak kifinomultabbak, mint az emberei. Nyilvan nem vett eszre semmit, hiszen a hangja nem valtozott semmit, amikor elbucsuzott, es elmondta a kamra ajtajat kinyito, ismeros kodszavakat.
Stormgren megis ugy erezte magat, mint a tolvaj, aki az aruhazi detektiv orra elott setal ki az uzletbol, es megkonnyebbulten sohajtott fol, amikor a sima fal bezarult mogotte.
— Beismerem — mondta van Ryberg —, hogy akadtak nem tul epkezlab elmeleteim. De mondja el, hogy errol mi a velemenye!
— Muszaj? — sohajtotta Stormgren. Pieter mintha meg se hallotta volna.
— Ami azt illeti, nem is az en otletem — mondta szerenyen. Chesterton egyik tortenetebol loptam. Mi van akkor, ha a fokormanyzok azt rejtegetik elolunk, hogy nincs semmi titkolnivalojuk?
— Ez kisse tul bonyolultan hangzik nekem — felelte Stormgren, de mar kezdte erdekelni a dolog.
— A kovetkezokre gondolok — folytatta nagy buzgalommal van Ryberg. — Szerintem ok fizikailag ugyanolyan emberi lenyek, mint mi vagyunk. Tisztaban vannak vele, hogy mi csak olyan lenyeket ismerunk el vezetoinknek, akikrol azt kepzeljuk, hogy… nos, hogy idegenek es szuper-intelligensek. De — leven az emberi faj az, ami — a maga fajtajabeli lenyek nem uralkodhatnak folotte.
— Roppant eredeti, akarcsak az eddigi elmeletei — mondta Stormgren. — Opus szamokkal kellene ellatnia oket, hogy eligazodhassam koztuk. Ez ellen azt tudom felhozni… — De ebben a pillanatban bevezettek Alexander Wainwrightot.
Stormgren szerette volna tudni, mi jar a masik fejeben. Jo lett volna tudni azt is, hogy Wainwrightnak volt-e valami koze az o elrabloihoz. Nem tartotta valoszinunek, mert oszinte embernek tartotta Wainwrightot, es elhitte rola, hogy elutasitja az eroszakot. A mozgalmaban reszt vevo szelsosegesek elveszitettek minden hiteluket, es hosszu idobe telik meg, mire ujra hall roluk a vilag.
A Szabadsag Liga vezere figyelmesen vegighallgatta a felolvasott fogalmazvanyt. Stormgren remelte, hogy ertekelni fogja ezt a gesztust, amely Karellen otlete volt. A vilag tobbi resze majd csak tizenket ora mulva ertesul az unokaknak tett igeretrol.
— Otven ev — szolalt meg Wainwright elgondolkodva. — Eleg hosszu varakozasi ido.
— Az emberisegnek az, de nem Karellennek — jegyezte meg Stormgren. Csak most kezdett raeszmelni, milyen szellemes megoldast talaltak a fokormanyzok. Megkaptak azt a lelegzetvetelnyi idot, mire hituk szerint szukseguk volt, s egyben kihuztak a talajt a Szabadsag Liga laba alol. Arra almaban sem gondolt, hogy a Liga majd leteszi a fegyvert, de a helyzete nyilvan sulyosan meg fog gyengulni. Erre mar Wainwright is rajohetett.
— Otven ev eleg ra, hogy a kar bekovetkezzek — mondta Wainwright keseruen. — Akik emlekezhetnenek a fuggetlensegunkre, halottak lesznek, az emberiseg addigra el fogja felejteni az orokseget.
Szavak… ures szavak, gondolta Stormgren. Ilyen szavakert harcoltak es haltak meg egykor az emberek, de tobbe nem fognak meghalni, sem harcolni nem fognak ertuk. Es a vilag meg fog konnyebbulni.
A tavozo Wainwright utan nezve Stormgren arra gondolt, hogy az elkovetkezo evekben mennyi bajt fog meg okozni a Szabadsag Liga. De ez mar az utodja baja lesz, tett pontot a gondolat vegere.
Bizonyos dolgokat csak az ido orvosolhat. A gonosz embereket elpusztithatjak, de a felrevezetett jo emberekkel semmit sem lehet kezdeni.
— Itt a taskad — mondta Duval —, vadonatuj, jo allapotban.
— Koszonom — valaszolta Stormgren, de azert alaposan megnezte a taskat. — Es most talan vegre elmeselhetned, mi volt ez az egesz, s azt is, hogy mi lesz a kovetkezo lepesunk.
A fizikust mintha jobban erdekeltek volna a sajat gondolatai.
— Egyedul az nem fer a fejembe — morfondirozott —, hogy olyan konnyeden oldottuk meg a feladatot. Mert Karellen helyeben en… — De nem voltal Karellen helyeben. Terj a targyra, ember! Mit tudtunk meg feketen- feheren?
— Ja, ezek az ingerlekeny, tulfeszitett idegzetu nordikus emberfajtak! — sohajtotta Duval. — Hogy egeszen pontos legyek, elkeszitettunk egy kis teljesitmenyu radarberendezest. Nemcsak nagyon magas frekvenciaju radiohullamokat hasznal fel, hanem tavoli infravoros hullamokat is, tulajdonkeppen minden olyan hullamot, amit meggyozodesunk szerint semmifele leny nem lathat, barmilyen kulonos szeme legyen is.
— Hogy lehet errol meggyozodni? — kerdezte Stormgren, akit akarata ellenere izgatott ez a muszaki problema.
— Hat… egeszen biztosak nem lehetunk benne — ismerte el Duval kenyszeredetten. — De hat Karellen normalis fenyviszonyok kozepette fogad teged, nem? Vagyis a szeme tobbe-kevesbe olyan lehet, mint a mienk, mar ami a szinkeptartomanyt illeti. A lenyeg az, hogy mukodott. Bebizonyitottuk, hogy a mogott a kepernyo mogott valoban egy tagas helyiseg van. A kepernyo korulbelul harom centimeter vastag, mogotte pedig egy legalabb tiz meter melysegu ter talalhato. A szemkozti falrol semmifele visszhangot nem tudtunk bemerni, de az altalunk hasznalt kis teljesitmennyel ezt aligha remelhettuk volna. Ezt mindenesetre megszereztuk.
Egy darab fotopapirt tolt elebe, melyen egyetlen hullamos vonal haladt, rajta egyetlen hurokkal, amely ugy festett, mint egy enyhe foldrenges lenyomata.
— Latod ezt a kis hurkot?
— Latom. Mi az?
