adtak at magukat az uj elmenynek, s meg akkor is azon almelkodtak, hogy vajon mi huzza oket folfele, amikor eltuntek a hajo belsejeben.
Husz masodpercre nemasag borult a vilagra — ambar utana senki sem hitte el, hogy csak ilyen rovid ideig tartott. Aztan mintha kisse elmozdult volna az a sotet nyilas, es Karellen lepett ki a napfenyre.
A fiu a bal karjan ult, a lany a jobb karjan. Mindketten annyira elmerultek Karellen szarnyainak a babralasaban, hogy oda sem figyeltek a bamulo sokasagra.
A fokormanyzok pszichologiai erzekenek es az evekig tarto gondos elokeszuleteknek tudhato be, hogy csak alig nehanyan ajultak el. Es meg ennel is kevesebben lehettek szerte a vilagon azok, akiknek agyaba egy szornyu pillanatra nem villant bele az osi remulet, hogy aztan orokre atadja a helyet a jozansagnak.
Nem, nem volt tevedes. Ott volt minden: a borszarnyak, a kicsiny szarvak, a kampos farok… Ime, eletre kelt minden legendak legszornyubbike, hogy az ismeretlenbol felbukkanva itt alljon elottuk mosolyogva, ebenfekete meltosagaban. A napfeny megcsillant iszonyatos testen, s mindket karjan egy-egy embergyerek ult bizodalmasan.
Otven ev boven elegendo, hogy egy vilag es nepessege szinte a felismerhetetlensegig megvaltozzon. A feladat teljesitesehez nem kell mas, mint megbizhato tudast szerezni a tarsadalmi mozgasokrol, tiszta kepet alkotni az elerendo celrol — no es kell meg hozza hatalom.
A fokormanyzok rendelkeztek mindezekkel a feltetelekkel. A celjukat titkoltak ugyan, de nem titkoltak a tudasukat — sem a hatalmukat.
A bennuk rejlo ero sokfele format oltott, melyekbol csak keveset ismertek fol az emberek, akiknek sorsat egy ideje mar a fokormanyzok iranyitottak. A nagy hajokban megtestesulo meltosagot lathatta minden szem — am a szunnyado ero e kirakata mogott mas, sokkal bonyolultabb fegyverek, rejtoztek.
— Minden politikai problema megoldhato az ero helyes alkalmazasaval — mondta egyszer Karellen Stormgrennek.
— Ez eleg cinikus megjegyzesnek hangzik — valaszolta erre ketkedon Stormgren. — Tulsagosan emlekeztet engem arra a mondasra, hogy „mindig az erosebbnek van igaza”. A mi multunkban erovel altalaban semmit sem lehetett megoldani.
— A kulcsszo ebben a mondatban a helyes. Ti sohasem rendelkeztetek valodi hatalommal, vagy a tudasotok nem volt eleg ahhoz, hogy eljetek vele. Mint mindenutt, itt is megkulonboztethetunk hatekony es ugyetlen megoldasi modokat. Tegyuk fel peldaul, hogy valamely nemzetetek egy fanatikus vezer iranyitasaval megprobalt fellazadni ellenem. Ha egy ilyen fenyegetesre loerok milliardjait vetnem be atombombak formajaban, a valaszom kifejezetten hatastalan volna. Persze elegendo bombaval teljes es vegleges megoldast nyernek — ugyetlenul, mint megjegyeztem; felteve, hogy nem tartalmazott mas fogyatekossagokat is.
— Es mi volna a hatekony megoldas?
— Ahhoz nagyjabol annyi energia es ugyesseg kell, amennyi egy kis radiokeszulek mukodtetesehez. Mert igazan az ero alkalmazasa es nem a nagysaga szamit. Mit gondolsz, mennyi ideig tartott volna Hitler diktatori palyafutasa Nemetorszagban, ha jartaban-kelteben szakadatlanul egy hang sutyorgott volna a fulebe? Vagy ha ejjel-nappal egy dallamot kellett volna hallgatnia, eppen csak annyira hangosat, hogy elnyomjon minden mast, es ne hagyja aludni? Itt szo sincs semmifele kegyetlensegrol, ertsd meg jol. De vegso soron ez is van olyan ellenallhatatlan, mint egy triciumbomba.
— Ertem — mondta Stormgren. — Es az ember sehova sem bujhatna el elole?
— Sehova, ahova nem kuldhetnem utana a… hm… eszkozeimet, ha kellokeppen meg volnek gyozodve az igazamrol. Es eppen ezert nem kenyszerulok ra a jovoben sem, hogy igazan eroszakos modszerekkel vedjem meg a poziciomat.
Vagyis a hatalmas hajok kezdettol fogva csak amolyan jelkepek voltak, egy kivetelevel fantomok — s ezt a vilag immar tudta is. De lam, eleg volt a puszta jelenletuk, hogy megvaltozzek a Fold egesz tortenelme. Immar teljesitettek a feladatukat, s teljesitmenyuk vegigvisszhangzott a szazadokon.
Karellen szamitasai helyesnek bizonyultak. Az erzelmi megrazkodtatas utohatasai hamar elmultak, bar sokan, akik buszken allitottak magukrol, hogy nem hisznek a babonakban, soha eletukben nem mertek belenezni egy fokormanyzoi arcba. Valami furcsasag rejtozott itt, valami, ami tulment a jozan esz es logika hatarain. A kozepkorban az emberek hittek a Gonoszban, es feltek tole. De most a huszonegyedik szazadot irtak, s felvetodott a kerdes, hogy vegul is letezik-e olyasmi, mint faji emlekezet.
Termeszetesen altalanosan elfogadott nezet volt, hogy a fokormanyzok, illetve fajtarsaik es a regi emberek kozott valami heves osszecsapas tortent. A parviadal idopontja csakis valahol a tavoli multban rejtozhet, mert az irott tortenelemben nincs semmifele nyoma. De volt itt mas rejtely is, melynek megoldasahoz Karellen semmifele segitseget nem nyujtott.
A fokormanyzok, ha megmutatkoztak is az ember elott, csak nagy ritkan hagytak el egyetlen megmaradt hajojukat. Talan fizikailag ereztek kenyelmetlenul magukat a Foldon, hiszen meretuk es szarnyuk arra vallott, hogy egy sokkal alacsonyabb gravitacioju vilagrol szarmaznak. Soha nem mutatkoztak egy bizonyos, bonyolult szerkezetekkel ellatott ov nelkul, amelyrol azt tartottak, hogy a sulyukat szabalyozza, valamint az egymassal valo erintkezesuket teszi lehetove. A kozvetlen napsugarzas fajdalmat okozott nekik, nem is birtak ki nehany masodpercnel tovabb. A szabad eg ala mindig sotet szemuvegben leptek ki, ami, ki tudja, miert, sehogy sem illett hozzajuk. Bar ugy tunt, hogy be tudjak lelegezni a Fold levegojet, olykor kis gazpalackot vittek magukkal, melybol fel-felfrissitettek magukat.
Lehet, hogy e meroben fizikai termeszetu kenyelmetlensegek tettek oket zarkozotta. Az emberi faj csak egy elenyeszo kis toredeke talalkozott szemtol szembe egy-egy fokormanyzoval, es senki meg csak nem is sejtette, hanyan lehetnek Karellen hajojan. Otuknel tobbet sohasem lattak egyszerre, de lehettek akar szazaval vagy ezrevel is ama felelmetes jarmu fedelzeten.
A fokormanyzok megjelenese sok szempontbol tobb problemat vetett fol, mint amennyit megoldott.
Szarmazasukra azota sem derult feny, testi felepitesuk pedig szamtalan spekulaciora adott alkalmat. Sok targykorben onkent szolgaltak felvilagositasokkal, maskor meg egyenesen titokzatoskodo volt a viselkedesuk.
De ez az egesz, ugy, ahogy volt, legfoljebb csak a tudosokat bosszantotta. Az atlagember, ha szivesebben vette is; ha nem kellett veluk talalkoznia, halas volt nekik azert, amit ezzel a vilaggal tettek.
Minden regebbi kor felfogasa szerint ez volt maga Utopia. Gyakorlatilag nem letezett tobbe tudatlansag, betegseg, szegenyseg es felelem. A haboruk emleke a mult kodebe veszett, ahogy a legnyomasztobb alom is elhalvanyul a hajnal bekoszontevel, es hamarosan eljon az az ido, amikor vegkepp kivul reked az elo ember elmenyvilagan.
Az emberi faj tehat az epitesre forditotta minden energiajat, s ettol a vilag arca atformalodott. Uj vilag volt ez, szinte a szo szoros ertelmeben. A varosokat, amelyekkel a korabbi nemzedekek meg meg voltak elegedve, atepitettek — vagy magukra hagytak mint muzeumi targyakat, ha ugy iteltek meg, hogy tobbe nem szolgalnak hasznos celokat. Sok varos neptelenedett el amiatt, hogy az ipar es a kereskedelem szerkezete teljesen atalakult.
A termeles joreszt automatikussa valt: a gyarak oly vegelathatatlanul ontottek magukbol a fogyasztasi cikkeket, hogy gyakorlatilag minden, a hetkoznapi elethez szukseges holmi ingyenes volt. Az emberek fenyuzesi cikkekert dolgoztak — vagy egyaltalan nem dolgoztak.
Egyetlen orszag volt az egesz foldkerekseg. Meg hasznaltak ugyan a regi orszagok egykori neveit, de csak mar mint a megfelelo postai korzeteket. Nem akadt senki a vilagon, aki ne beszelt volna angolul, aki ne tudott volna olvasni, aki mellett ne lett volna ott a televiziokeszulek, aki huszonnegy oran belul ne juthatott volna at a bolygo tuloldalara… A bunozes gyakorlatilag megszunt. Foloslegesse, egyszersmind lehetetlenne valt. Mi ertelme lopni, ha egyszer senkinek nem hianyzik semmi? Raadasul minden potencialis bunozo tudta, hogy a fokormanyzok figyelo tekintete elol ugysincs menekves. Kormanyzasuk legelso napjaitol kezdve olyan hatekonyan avatkoztak be a torveny es a rend oldalan, hogy a lecket nem lehetett elfelejteni.
A szenvedelybol elkovetett bunoket nem sikerult teljesen kiirtani, de alig-alig lehetett hallani roluk. Most, hogy az emberiseg oly sok lelki nyavalyajatol megszabadult, sokkal bolcsebbe, jozanabb gondolkodasuva valt.
Es mindaz, amit hajdan bunnek neveztek volna, mostansag inkabb csak szeszely volt — de legrosszabb esetben is modortalansag.
Az egyik legfeltunobb valtozas a huszadik szazadot annyira jellemzo orult sebesseg lelassulasa volt. Az elet raerosebbe valt, mint nemzedekek ota barmikor, ezert kevesebb elvezetet kinalt a kevesek, de tobb nyugalmat biztositott a tobbseg szamara. A nyugati ember ujra megtanulta — amit a vilag mas reszein el sem felejtettek soha
