fennmarado resz pedig — az itt-ott felallitott nyugszekekkel — amolyan megfigyelohelykent szolgalt. George ledobta magat az egyik szekbe, majd, mint valami szemlet tarto csaszar, vegighordozta tekintetet a videk folott. Szerenyen fogalmazva is latvany volt ez a javabol! Rupert haza egy hatalmas medence peremere epult, amely keleti iranyban enyhen lejtett az ot kilometerrel arrebb levo mocsaras, tavakkal tarkitott videk fele.
Nyugatra siksag terult el, s a dzsungel joforman a hatso kertkapunal kezdodott. S az oserdon tul, nagyjabol otven kilometerre, hatalmas falkent vonult eszak-del iranyban egy oriasi hegylanc: A hotol feherre festett csucsok folott langra lobbantak a felhok, ahogy a nap ragordult mindennapos utjanak utolso, par perces szakaszara. George elnezte e tavoli bastyakat, s a megilletodestol hirtelen kijozanodott.
A csillagok, amelyek a nap lenyugvasa pillanataban mar-mar tapintatlan sietseggel tunedeztek fol az egen, teljesen ismeretlenek voltak. Kereste a Del Keresztjet, de hiaba. Bar meglehetosen jaratlan volt a csillagaszatban, es csak nehany csillagkepet ismert fol, az otthoni baratok hianya zavarba ejtette. Csakugy, mint a kenyelmetlenul kozeli dzsungelbol idaig hallatszo zajok. „Eleg a friss levegobol — gondolta George. — Visszamegyek a tobbiekhez, meg mielott egy verszivo denever vagy mas bubajos leny ideroppenne, hogy kozelebbrol is szemugyre vegyen.”
Mar epp induloban volt, amikor a tetonyilason at egy masik vendeg bukkant elo. Mar sotet volt, George nem lathatta, ki az, ezert odakialtott — Hello, odaat! Neked is eleged volt? — Lathatatlan tarsa folnevetett.
— Rupert most kezdi vetiteni az egyik filmjet. En mar mindet lattam.
— Parancsolj cigarettat! — mondta George.
— Kosz.
Az ongyujto langjanal (George imadta az ilyen regisegeket) mar folismerte a masikat, egy meglepoen jokepu ifju negert; a nevet is megmondtak, termeszetesen, de George nyomban el is felejtette, akarcsak annak a husz masik idegennek a nevet, akivel a partin osszeismertettek.
De ebben a fiuban volt valami ismeros vonas, es George a kovetkezo pillanatban ra is jott, hogy mi az.
— Nem hinnem, hogy igazan ismerjuk egymast, de nem Rupert uj sogora vagy? — kockaztatta meg.
— De igen. Jan Rodricks vagyok. Mondjak, hogy Maia es en meglehetosen hasonlitunk egymasra.
George arra gondolt, nem kellene-e reszvetet nyilvanitania Jannek az ujonnan szerzett rokonsaga miatt.
Aztan ugy dontott, hagyni kell, hadd jojjon ra szegeny ficko magatol; vegtere is meg az sem lehetetlen, hogy Rupert ezuttal csakugyan lehiggad.
— En George Greggson vagyok. Eloszor veszel reszt Rupert hires partijain?
— Igen. Ilyen helyeken az ember sok uj ismerosre tehet szert. — Meghozza nem is csak az emberek korebol — tette hozza George. — Nekem peldaul eloszor nyilt alkalmam, hogy tarsasagban talalkozzam egy fokormanyzoval.
A masik egy pillanatra elbizonytalanodott, mielott valaszolt volna, es George agyan atvillant, vajon nem valami erzekeny pontjat talalta-e el veletlenul. De a valaszbol semmi ilyenre nem lehetett kovetkeztetni.
— En sem lattam meg egyiket sem, csak a teveben, termeszetesen.
Ezen a ponton a beszelgetes elakadt, es egy perc mulva George rajott, hogy Jan egyedul szeretne maradni.
Huvosebb is lett, igy aztan elkoszont, es visszament a tobbiekhez.
A dzsungel elcsendesedett; Jan nekitamasztotta a hatat a beomlonyilas ivelt falanak, s hallgatta a haz halk mormolasat, mikozben geptudejen keresztul ki-be aramlik a levego. Rettenetesen maganyosnak erezte magat, es eppen ez volt a celja. Ezen kivul szornyen csalodott volt — marpedig ez az erzes egyaltalan nem volt az inyere.
Nincs olyan utopia, amely mindig mindenkit kielegitene. Ahogy az emberek anyagi viszonyai javulnak, latokoruk is szelesedik, ennel fogva mind kevesebbnek erzik azokat a javakat es lehetosegeket, melyek egykor a legmereszebb almaikat is tulszarnyaltak volna. Es meg amidon a kulvilag teljesitett is mindent, amit csak tudott, meg akkor sem hagyott alabb az elme kutato szenvedelye es a sziv sovargasa.
Jan Rodricks, bar olykor tudta meltanyolni a szerencsejet, egy elobbi korszakban meg elegedetlenebb lett volna. Ha egy evszazaddal elobb el, a borszine oriasi, ha nem eppen lekuzdhetetlen akadalyt jelentett volna a szamara. Ma ennek nem volt semmi jelentosege. Mar az elkerulhetetlen visszahatas is a multe volt, amely a huszonegyedik szazad hajnalan enyhe felsobbrenduseg-tudatot kolcsonzott a negereknek. A kenyelmes „neger”
szot mar a jol nevelt tarsasagok sem tekintettek tabunak, tehat magatol ertetodo termeszetesseggel hasznalta mindenki. Nem volt tobb erzelmi toltese, mint az olyan cimkeknek, mint peldaul republikanus, metodista, konzervativ vagy liberalis.
Jan apja egy elbuvolo, amde gyarlo skot volt, aki hivatasos buveszkent tett szert neminemu hirnevre. Abban, hogy fiatalon, mindossze negyvenot evesen erte a halal, nagy resze volt annak, hogy eloszeretettel fogyasztotta hazaja leghiresebb keszitmenyet. Ami azt illeti, Jan sohasem latta az apjat reszegen, de abban sem volt biztos, hogy jozannak latta-e akar egyszer is.
Ellenben a meg nagyon is eleven Mrs. Rodricks az edinburghi egyetemen adott elo modern valoszinuseg— elmeletet. Folottebb jellemzo volt a huszonegyedik szazad emberenek rendkivuli mozgekonysagara, hogy a szenfekete Mrs. Rodricks Skociaban szuletett, mig szamuzott, szoke ferje csaknem egesz eletet Haitin toltotte.
Maianak es Jannek nem volt allando otthona; ok ugy ropkodtek a ket szuloi haz kozott, mint ket kis tollaslabda. Mulatsagos volt, ahogy a ket csalad bant veluk, csak eppen nem ellensulyozta a jellemnek azt az allhatatlansagat, amit mindketten orokoltek az apjuktol.
Huszonhet evesen Jan meg javaban elte az egyetemistak eletet, s komolyan meg vegig sem gondolta, milyen eletpalyat valasszon maganak. Minden nehezseg nelkul szerezte meg a baccalaureatusi fokozatot egy olyan tanterv elsajatitasaval, amely egy evszazaddal korabban meg igencsak kulonosnek tetszett volna. Fotargykent matematikat es fizikat tanult, de mellekesen folvette a filozofiat es a zenekritikat is. Meg a kor magas kovetelmenyei szerint is kivalo amator zongoramuvesz volt.
Az volt a szandeka, hogy harom even belul ledoktoral gepeszeti fizikabol, melyhez masodik targykent a csillagaszatot akarta folvenni. Ez alapos es kemeny munkat kovetelt volna, de Jan ezt egyaltalan nem banta. A fokvarosi egyetem, ahol tanult, a vilag felsofoku tanintezetei kozul talan a leggyonyorubb helyen epult — a Tablahegyseg labanal.
Nem voltak anyagi gondjai, megis elegedetlenseg gyotorte, s nem talalt gyogyirt a bajara. A helyzetet meg inkabb megnehezitette Maia boldogsaga, mert — bar a legkevesbe sem irigyelte tole, kihangsulyozta, hogy mi a legfobb oka az o banatanak.
Mert Jan meg nem gyogyult ki abbol a romantikus illuziobol — amelybol oly sok nyomorusag es kolteszet szuletett mar —, hogy az ember eleteben csak egyszer lehet igazan szerelmes. Szokatlanul kesoi eletkorban adta elso izben oda a szivet egy olyan holgynek, akit inkabb a szepsegerol, semmint a husegerol ismertek. Rosita Csien azt allitotta magarol — es teljes joggal —, hogy ereiben mandzsuriai csaszarok vere folyik. Neki is szamtalan alattvaloja volt, tobbek kozott csaknem az egesz termeszettudomanyi kar. Jant rabul ejtette a lany kenyes, viragszeru szepsege, es sikerult annyira belebonyolodnia az ugybe, hogy aztan annal fajdalmasabb legyen szamara a veg. Meg csak nem is sejtette, mi romlott el…
Egyszer majd o is kiheveri, nem vitas. Mas ferfiak is ateltek mar hasonlo katasztrofakat, es nem szenvedtek jovatehetetlen serulest, sot, vegul eljutottak abba a lelkiallapotba, amikor azt mondhattak: „Nem igaz, hogy egy ilyen not valaha is komolyan tudtam venni!” De ez a fajta szenvtelenseg meg valahol a tavoli jovoben rejtozott, es Jan pillanatnyilag nagyon is hadilabon allt az elettel.
A masik banata mar nem lesz ilyen konnyen orvosolhato, mert itt olyasmi hatasrol volt szo, amit a fokormanyzok az o szemelyes torekveseire gyakoroltak. Jan nemcsak a szivugyeit, hanem a gondolkodasat tekintve is romantikus volt. Mint annyi mas fiatalember, amiota csak biztositottak szamukra a levego meghoditasat, almaban es kepzeletben o is el-elkalandozott az ur ismeretlen felsegvizein.
Az ember egy evszazada lepett fol arra a lajtorjara, amely folvihette a csillagok birodalmaba. Es ebben a pillanatban — valoban veletlenul? — becsaptak az orra elott a bolygokhoz vezeto ajtot. Az emberi tevekenysegnek keves olyan megnyilvanulasi formaja volt, amit a fokormanyzok kifejezetten tiltottak volna (a legfobb kivetel feltehetoleg a hadviseles volt), de az urhajos felderito utak gyakorlatilag abbamaradtak. Tulsagosan nagy volt az a kihivas, amit a fokormanyzok tudomanya kinalt. Az ember — legalabbis pillanatnyilag — elbatortalanodott, es
