figyelmet mas tevekenysegek fele forditotta. Mi ertelme lett volna raketakat kifejleszteni, amikor a fokormanyzok a meghajtasnak annyival magasabb rendu elvet ismertek, de amelyre soha meg a legkisebb celzast sem tettek?
Jart ugyan a Holdon par szaz ember, hogy folepitsenek egy holdi megfigyeloallomast; a fokormanyzok altal kolcsonzott, raketa-meghajtasu kis hajon utaztak — utasokkent. Nyilvanvalo volt, hogy sok mindent nem lehetett megtudni e primitiv jarmu tanulmanyozasa reven, meg akkor sem, ha a tulajdonosoknak nem voltak fenntartasaik a kivancsi foldi tudosokkal szemben.
Igy aztan az ember tovabbra is onnon bolygoja foglya maradt. Maga a bolygo sokkal tisztessegesebb, ambar joval kisebb volt, mint egy evszazaddal korabban. Amikor a fokormanyzok eltoroltek a haborut, az ehseget es a betegseget, egyszersmind eltoroltek a kalandot is.
A felkelo Hold halvany, opalos fenybe vonta a keleti egboltot. Jan tudta, hogy a fokormanyzok tamaszpontja odafont van, valahol a Pluto sancain belul. Bar az utanpotlast szallito hajok mar tobb mint hetven eve jartak ide— oda, csak Jan eleteben hagytak fel a rejtozkodessel, s engedtek meg, hogy indulasuknak a Fold is szemtanuja legyen. A ketszaz huvelykes teleszkopon at tisztan lehetett latni a hatalmas hajok arnyekat, melyet a felkelo vagy lenyugvo Nap vetett a holdi tajakra sok merfoldes hosszusagban. Az emberiseg oriasi erdeklodessel figyelte a fokormanyzok minden tevekenyseget, tobbek kozott a joves-menesuket is, igy aztan lassankent egyfajta viselkedesi minta kezdett kirajzolodni — no persze, a mogottes szandek nelkul. Az egyik hatalmas arnyek peldaul orakkal ezelott eltunt. Jan tudta, hogy ez azt jelenti: a fokormanyzok valamelyik hajoja folszallt a Holdrol, s most ott lebeg az urben, hogy — mielott utnak indulna tavoli, ismeretlen hazaja fele — elvegezze a szukseges rutinfeladatokat.
Az ujra leszallo hajok kozul meg egy olyat sem latott, amelyik a csillagok fele vette volna az utjat. Ha a korulmenyek engedtek, a fel vilagrol latni lehetett az esemenyt, de Jant uldozte a balszerencse. Elore persze nem lehetett tudni, pontosan mikorra varhato a felszallas — es a fokormanyzok nem vertek nagydobra az esemenyt. Jan ugy dontott, var meg tiz percet, aztan visszamegy a tarsasaghoz. Hat ez mi volt? Csak egy meteor csuszott le az Eridanuszon. Jan megkonnyebbult, eszrevette, hogy kialudt a cigarettaja, ragyujtott hat egy masikra.
Mar felig elszivta, amikor— felmillio kilometeres messzesegben a Csillaghajo elmozdult. A szetterulo holdfenyragyogas kozeppontjaban egy aprocska szikra maszni kezdett a zenit fele. Eleinte oly lassu volt, hogy szinte eszre sem lehetett venni, de masodpercrol masodpercre gyorsult. Ahogy egyre foljebb kapaszkodott, a fenye is nott — aztan egyszer csak kialudt. De egy pillanat mulva ujra megjelent, meg gyorsabban, meg fenyesebben. Sajatos ritmus szerint telve-fogyva hagott mind foljebb es foljebb az egbolton, egyre gyorsabban hullamzo fenyvonalat rajzolva a csillagok kozott. Ha nem ismerte is az ember a valodi tavolsagat, mar a sebesseg latvanyatol is elallt a lelegzete. Ha pedig tudta, hogy az indulo hajo ott van valahol a Holdon tul, e sebessegekbe es energiakba az elme szinte belekabult.
Jan tisztaban volt vele, hogy amit lat, az csak egy jelentektelen energia-mellektermek. A hajo maga lathatatlan, s messze a felfele halado feny elott jar. Ahogy a magasban repulo sugarhajtasu gep paracsikot hagy maga mogott, ugy a fokormanyzok kifele tarto jarmuve is megrajzolja a maga sajatsagos nyomat. Az altalanosan elfogadott elmelet szerint — melynek igazsagat kevesen vitattak — a Csillaghajo iszonyatos gyorsulasa helyi torzulasokat idez elo a terben. Jan tudta, hogy amit nez, az nem kevesebb, mint tavoli csillagok fenye, melyek egy pontban, az o szemeben gyulnek ossze a ter minden olyan reszebol, ahol az elhalado hajo kedvezo korulmenyeket talal. A relativitas lathato bizonyiteka volt ez — a feny elhajlasa egy roppant gravitacios mezo jelenleteben.
Most mintha lassabban haladt volna ennek a hatalmas, ceruza alaku lencsenek a hegye, de csak a perspektiva keltette ezt a latszatot. A valosagban a hajo egyre csak gyorsult, s ahogy lokte magat kifele, a csillagok koze, pusztan csak rovidulni latszott a palyaja. Jan tudta azt is, hogy utjat sok-sok teleszkop koveti nyomon, hiszen szamos foldi tudos szeretne folfedni a meghajtas titkat. Tucatszam jelentek meg tudomanyos dolgozatok e targyban; nem ketseges, hogy a legnagyobb erdeklodessel a fokormanyzok olvastak oket.
A fantomfeny lassan elhalvanyult; mar csak elenyeszoben levo vonal volt, amely a Jan altal Csonaknak ismert csillagkep kozepe fele mutatott. Valahol arrafele lehetett a fokormanyzok hazaja, amely azonban a szektor ezernyi csillaga kozul barmelyiknek lehetett a bolygoja. Semmifele modon nem lehetett megallapitani, milyen messze van a Naprendszertol.
Es mar el is tunt. Alighogy utnak indult, a hajo maris lathatatlanna valt az emberi szem szamara. De Jan elmejebe beleegett a fenylo osveny emleke, s nem is fog kihunyni mindaddig, amig el benne a torekves es a vagy.
A vendegseg veget ert. A vendegek tobbsege ujra folhagott az egre, hogy szetszeledjenek a vilag negy egtaja fele — de azert akadt nehany kivetel is.
Az egyik a kolto, Norman Dodsworth, aki csunyan elazott, de azert volt annyi esze, hogy elajuljon, meg mielott eroszakot alkalmaznak ellene. Nem tul szeliden kiraktak hat a gyepre, ahol minden bizonnyal egy hiena fogja folebreszteni a maga meglehetosen goromba modjan. Egy szo, mint szaz, a tovabbiakban gyakorlatilag jelen nem levonek lehetett ot tekinteni.
Nem ment meg el George es Jean sem. Nem George-on mult, mert o igenis haza akart menni. Nem a szokasos ok miatt ugyan, de csoppet sem tetszett neki Rupert es Jean baratsaga. George buszke volt a maga gyakorlatias, megfontolt termeszetere, es a Rupertet es Jeant egymashoz kozelebb hozo erdeklodest a tudomany e szazadaban nemcsak gyerekesnek, hanem kifejezetten egeszsegtelennek tartotta. Szamara erthetetlennek tunt, hogy valaki meg manapsag is higgyen — ha megoly kevesse is — a termeszetfolottiben; s hogy Rashaverakot itt talalta, a fokormanyzokba vetett huseget ingatta meg.
Ekkor mar nyilvanvalo volt, hogy Rupert valami meglepetest tervez, meglehet, Jean hallgatolagos beleegyezesevel. George kedveszegetten keszult fel az elkovetkezo badarsag elviselesere.
— Mindenfele modszert kiprobaltam, mielott megallapodtam ennel — jelentette ki Rupert buszken. — Az a legnagyobb gond, hogy hogyan csokkentsuk le a surlodast a teljes mozgasszabadsag elereseig. A regimodi fenyezett asztal es a tancoltatas sem rossz, de ezt hasznaljak evszazadok ota, en pedig biztam benne, hogy a modern tudomany jobbat is ki tud talalni. Es lam, megszuletett az eredmenyt. Hozzatok szekeket… biztos, hogy nem akarsz csatlakozni, Rashy?
A fokormanyzo a masodperc toredekeig habozni latszott, de aztan megrazta a fejet. (A Foldon vettek fel ezt a szokast? — villant at George agyan.) — Nem, koszonom — mondta Rashaverak. — Inkabb csak nezem. Talan majd maskor.
— Helyes… boven van meg idonk, hogy meggondold magad. „Na, ne mondd!” — gondolta George, es mogorvan az orajara pillantott.
Rupert egy kicsi, de sulyos es tokeletesen kor alaku asztal kore terelte a baratait, aztan levette rola a sima muanyag boritast, s alatta megpillantottak a szorosan egymas melle helyezett golyoscsapagyak csillogo tengeret.
Az asztal enyhen felmagasodo pereme megakadalyozta, hogy leguruljanak, es George el sem tudta kepzelni, mi celt szolgalhatnak. Valosaggal megszedult attol az elbuvolo es delejes mintazattol, amit a tukrozodo fenypontok szazai alkottak.
Amikor ki-ki leult a szekere, Rupert lenyult az asztal ala, elohuzott egy nagyjabol tiz centimeter atmeroju korongot, es letette a golyoscsapagyak tetejere.
— Tessek — mondta. — Tegyetek ra az ujjaitokat, es akkor mindenfele ellenallas nelkul megindul korbe.
George melyseges utalattal meregette a targyat. Eszrevette, hogy az asztal szelen szabalyos kozonkent — de nem a megszokott rendben — az abece betui vannak elhelyezve. A betuk kozott lathatok voltak a szamok is, osszevissza, egytol kilencig, es ket kartyan szerepelt az „igen” es a „nem” szocska. Ez utobbiak egymassal szemben helyezkedtek el az asztalon.
— Nekem ez csak egy halom suletlenseg — motyogta. — Meglep, hogy meg ma is van, aki komolyan veszi. — Kicsit megkonnyebbult e szelid tiltakozas utan, amit legalabb annyira Jeannek cimzett, mint Rupertnek. Rupert nem tett ugy, mintha e jelensegek irant tobbet erezne holmi szenvtelen tudomanyos erdeklodesnel; o elfogulatlan volt, de nem hiszekeny. Jean ellenben… nos, George neha mar kezdett aggodni miatta. A lany mintha komolyan hitte volna, hogy van valami ebben a telepatiaban meg tavolbalatasban.
Mindaddig, amig ezt a megjegyzest nem tette, George maga sem tudta, hogy a biralat Rashaverakra is vonatkozik. Most idegesen pillantott korul, de a fokormanyzo mintha meg sem hallotta volna a szavait. Ami, persze, az egvilagon semmit sem bizonyitott.
Mar mindenki elfoglalta a helyet. Az oramutato jarasaval ellenkezo iranyban ult le sorban az asztal kore
