Naprendszerbol vezetett kifele a ter melysegein at, es amelyet alig par napja, azon a bizonyos ejszakan Jan a sajat szemevel latott.
Ez nem lehetett veletlen. El kell fogadnia, hogy az OFF 549 672 nem mas, mint a fokormanyzok hazaja. De ha elfogadja, azzal gyalazatot kovet el a tudomanyos modszerrol alkotott minden dedelgetett eszmejen. Nagyon helyes — megerdemlik a gyalazatot. Neki pedig el kell fogadnia a tenyt, hogy Rupert fantasztikus kiserlete rabukkant a tudas mindmaig ismeretlen forrasara.
Rashaverak? Benne rejlett a legvaloszinubb magyarazat. A fokormanyzo nem volt benne a korben, de ez keves jelentoseggel birt. Jant mindenesetre nem a parafizikai jelensegek mechanizmusa izgatta, hanem az, hogy hogyan lehet felhasznalni az eredmenyeket.
Nagyon keveset lehetett tudni az OFF 549 672-rol; az egvilagon semmi sem kulonboztette meg millionyi masik csillagtol. De a katalogus megadta a fenyrendjet, a koordinatait es a szinkeptipusat. Jan egy kis utananezessel, nehany egyszeru szamitassal megtudhatna — legalabbis megkozelitoen —, hogy milyen messze van a fokormanyzok vilaga a Foldtol.
Jan ekkor szelesen elvigyorodott, s a Temzenek hatat forditva folnezett a Tudomanykozpont feheren csillogo homlokzatara. A tudas hatalom — es o az egyetlen ember a Foldon, aki tudja, honnan szarmaznak a fokormanyzok. Arrol, hogy hogyan kamatoztatja majd ezt a tudasat, meg sejtelme sincs. Eleg, hogy biztos helyen van, a fejeben, s varja a sors kinalta pillanatot.
Az emberi faj tovabb sutkerezett a beke es jolet hosszu, felhotlen nyari delutanjaban. Egyaltalan: lesz itt meg tel? Elkepzelhetetlen volt. Az ertelem kora, melynek bekoszontet ido elott, ket es fel evszazada jelentettek be a francia forradalom vezerei, vegre valoban elerkezett a vilagra. Tevedesrol ezuttal szo sem volt.
Persze a kornak is megvoltak a maga hatulutoi, de ezeket az emberek keszseggel tudomasul vettek. Nagyon oregnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki eszrevegye, milyen unalmasak azok az ujsagok, melyeket a teleprinter nyom ki minden otthonban. Hol voltak mar az egykor szalagcimeket produkalo bunugyek? Hol voltak a titokzatos gyilkossagok, melyek elott tanacstalanul allt a rendorseg, mikozben millionyi kebelben izzott fel az erkolcsi felhaborodas, melyet gyakran az elfojtott irigyseg taplalt? A mostansag megesett gyilkossagok soha nem voltak titokzatosak; csak egy tarcsat kellett elforgatni — s ujra lejatszhattak a bunugyet. Az effele mutatvanyokra alkalmas berendezesek eleinte meglehetosen nagy riadalmat keltettek a torvenytisztelo lakossag koreben. Olyasvalami volt ez, amit a fokormanyzok — akik tudvalevoleg nem lathattak at az emberi lelek minden csalafintasagat — elozetesen nem vettek szamitasba. Minden ketseget kizaroan tisztazni kellett, hogy senkinek sem all majd modjaban, hogy leselkedjen embertarsai utan, es hogy szigoruan fogjak ellenorizni azt a keves berendezest, amit emberi kezekre biztak. Rupert Boyce vetitoje peldaul nem mukodott a rezervatum hatarain tul, igy aztan Ruperten es Maian kivul nemigen kerulhetett elebe emberi leny.
Meg az a keves, valoban megtortent, komoly bunteny sem keltett kulonosebb figyelmet a lapokban. A jol taplalt emberek ugyanis nem szivesen olvasnak masok tarsadalmi mellefogasairol. Az atlagos munkahet husz ora korul mozgott — de ez a husz ora nem affele kenyelmes, hivatali munkaval telt el. Mar nem divott a begyakorlason alapulo, gepies munkavegzes sem. Az emberi ertelem tulontul ertekes volt, semhogy olyan feladatokat vegeztessenek vele, melyekhez eppen eleg volt par ezer tranzisztor, nehany fotocella es egy kobmeternyi nyomtatott aramkor. Egesz gyarak mukodtek hetekig ugy, hogy ember be nem lepett a gyarkapun. Ok arra kellettek, hogy kijavitsak a hibakat, meghozzak a donteseket, kitalaljak az uj vallalkozasi formakat. A tobbit elvegeztek a robotok.
A sok szabad ido egy evszazada meg oriasi problemakat okozott volna. A megoldast tobbe-kevesbe az oktatasban talaltak meg, mert a szeles koru muveltseggel rendelkezo ember ritkan unatkozik. Valaha fantasztikusnak tunt volna ez a magas kulturaltsagi szint. Nem mintha bebizonyosodott volna, hogy az emberi faj ertelmesebbe valt, inkabb arrol volt szo, hogy elso izben kapott mindenki lehetoseget arra, hogy hasznalja az eszet.
Az embereknek altalaban ket otthonuk volt, megpedig a vilag ket teljesen kulonbozo pontjan. Most, hogy kinyilt elotte a sarkvidek is, az emberiseg tekintelyes hanyada hullamzott feleves idokozonkent az Eszaki— sarktol a Deli-sarkig, a hosszu, vilagos sarki nyar nyomaban. Masok bevettek magukat a sivatagba vagy a hegyekbe, vagy akar a tengerbe. Olyan hely nem letezett a bolygon, ahol a tudomany es a technika ne epithetett volna otthont annak, aki ragaszkodott az elkepzelesehez.
Ha a hirek kozott akadt olykor egy-egy izgalmasabb, azt rendszerint a szokottnal joval kulonlegesebb lakohely szolgaltatta. Balesetek meg a legtokeletesebben berendezett tarsadalomban is elofordulnak. Talan meg jo jel is volt, hogy az emberek erdemesnek tartottak kockara tenni, sot olykor ki is torni a nyakukat valami csinos kis villaert az Everest csucsa alatt, vagy a Victoria-zuhatag vizfuggonye mogott. Ennelfogva valakit mindig ki kellett menteni valahonnan. Ez amolyan jatekka, mar-mar bolygomeretu sportta valt.
Az emberek megengedtek maguknak effele hobortokat, elvegre idejuk is, penzuk is volt ra. Amikor egyik pillanatrol a masikra feloszlattak a fegyveres testuleteket, a vilag tenyleges gazdagsaga csaknem megketszerezodott — a tobbit meg elintezte a termelesnovekedes. A huszonegyedik szazad emberenek eletszinvonalat ennel fogva nehezen lehetett volna osszehasonlitani barmelyik elodjevel. Olyannyira olcso volt minden, hogy az elethez alapvetoen hozzatartozo dolgokat egyenesen ingyen adtak; ezek amolyan kozszolgaltatasok voltak, mint hajdan az utak, a viz, a kozvilagitas es a csatorna. Az ember oda utazott, ahova akart, azt evett, amihez kedve tamadt — anelkul, hogy ezekert penzt adott volna barkinek is. A kozosseg produktiv tagjakent nyerte el ezeket a jogokat.
Akadtak persze semmittevok is, am azok szama, akik eleg eros akarattal birnak ahhoz, hogy teljes tetlensegben eljenek, sokkalta kevesebb, mint feltetelezni szoktak. E parazitak eltartasa joval kisebb terhet jelentett, mint a szelvenygyujtok, uzletvezetok, banktisztviselok, tozsdeugynokok es hasonlok hadairol valo gondoskodas — mert akarhogy nezzuk is, ezeknek elsosorban az volt a dolga, hogy egyik dossziebol a masikba rakosgassak az ugyeket.
Kiszamitottak, hogy az emberi faj osszes tevekenysegenek mar kozel egynegyede terjedt ki a legkulonbozobb sportokra, a pihenteto sakktol egeszen a halalos veszedelmeket magaban rejto magashegyi silesiklasig. Ez azzal a nem is remelt eredmennyel jart, hogy megszunt a hivatasos sportolo kategoriaja. Tul sok kivalo amator volt, es a megvaltozott gazdasagi feltetelek kozott elavultta valt a regi rendszer.
Igy valt ugyszolvan a legnagyobb es egyetlen iparagga a sport, a szorakozas es annak minden aga- boga.
Tobb mint szaz evig tartotta magat az altalanos hit, hogy Hollywood a vilag kozepe. Most meg inkabb beigazolodni lathattak ezt az elkepzelest, mint valaha — ugyanakkor bizton allithatjuk, hogy az 1950-es evek produkcioihoz kepest a 2050-es evjarat osszehasonlithatatlanul kenyesebb izlest tukrozott. Ketsegtelenul volt nemi haladas: mar nem a jegypenztarak diktaltak a felteteleket.
Mindeme kikapcsolodas es idotoltes kozepette, mikozben a bolygo a legjobb uton haladt afele, hogy egyetlen, hatalmas jatszoterre valjon, meg mindig akadtak egyesek, akik kepesek voltak idot szakitani ra, hogy egy regi, soha meg nem valaszolt kerdest ujra meg ujra foltegyenek: Es innen merre tovabb?
Jan nekidolt az elefantnak, s kezet ratette a durva, kerges borre. Megszemlelte a hatalmas agyarakat s a begorbitett ormanyt, ahogy az ugyes allatpreparator megragadta a kihivas vagy az udvozles pillanatat. Eppen csak atfutott az agyan, hogy vajon mifele ismeretlen vilagok meg vadabb lenyei fogjak egy napon nezegetni e foldi szamuzottet.
— Hany allatot kuldtel mar a fokormanyzoknak? — kerdezte Ruperttol.
— Legalabb otvenet, de persze ez a legnagyobb. Gyonyoru, nem? A legtobb olyan picike volt: lepkek, kigyok, majmok es igy tovabb. Igaz, hogy tavaly szereztem egy vizilovat.
Jan fanyarul elmosolyodott.
— Morbid gondolat, de az jutott eszembe, hogy azota mar szerepelhet a gyujtemenyukben nehany csinosan kitomott Homo sapiens is. Kivancsi volnek, kiket ert a megtiszteltetes? — Lehet, hogy igazad van — jegyezte meg Rupert eleg erzeketlenul. — A korhazakon keresztul minden tovabbi nelkul el lehetne intezni.
— Es ha valaki onkent jelentkezne, amolyan elo peldanykent? tunodott Jan fennhangon. — Felteve persze, hogy garantalnak a vegso visszaterest.
Rupert nevetett, de hangjaban most nem volt reszvetlenseg. — Ez ajanlat akar lenni? Tovabbitsam Rashaveraknak?
Jan egy hosszu percig majdhogynem komolyan fontolgatta az otletet. Aztan megrazta a fejet.
