— Igen — valaszolta Sullivan Jan kerdesere. — Szabvanyos repulesi technikakat alkalmazunk, s az emberek tobbsege is a repulogepiparbol jott. Nehez elhinni, hogy letezhet eloleny ilyen meretekkel, igaz? Hogy meg fol is tudta dobni magat a viz fole, mint ahogy en lattam is.
Lenyugozo volt, valoban, de Jan fejeben most masfajta gondolatok jartak. Egyre csak az orias csontvazat furkeszte, hol talalhatna megfelelo buvohelyet az o kis cellajanak, „legkondicionalt koporsojanak”, ahogy Sullivan elkeresztelte. Egy dologban mar is biztos volt: itt akar tucatnyi potyautasnak is jutott volna boven hely.
— Ugy latom, a vaz mar majdnem kesz — mondta. — Mikor huzza ra a bort? Felteszem, hogy elejtette mar a balnat, kulonben nem tudna, mekkora legyen a csontvaz.
Sullivan szemmel lathatoan jot mulatott ezen a megjegyzesen. — A legcsekelyebb szandekunkban sem all balnat elejteni. Kulonben is, nekik a szo megszokott ertelmeben nincs boruk. Nem beszelve arrol, hogy aligha tudnank husz centimeter vastag balnaszalonnat teriteni e vazra… Nem, az egeszet, ugy, ahogy van, megcsinaljuk muanyagbol, aztan ki is festjuk szepen. A vegen senki sem tudja majd megallapitani, miben kulonbozik az igazitol.
Vagyis, gondolta Jan, a fokormanyzok akkor cselekednenek eszszeruen, ha itt fenykepeket keszitenenek, es otthon, a sajat bolygojukon maguk keszitenek el az eletnagysagu modellt. De lehet; hogy a teherhajojuk uresen megy vissza, es egy huszmeteres spermaceti-fele aprosagot joforman eszre sem lehet venni rajta. Ilyen hatalom es eroforrasok birtokaban minek izgassa magat valaki holmi apro gazdasagossagi kerdesek miatt…
Sullivan professzor ott allt az egyik hatalmas szobor mellett, amelyik azota jelentett kihivast a regeszet szamara, amiota a Husvet-szigeteket folfedeztek. E kiraly, isten vagy akarmi vak tekintete mintha vele egyutt szemlelte volna meg a keze munkajat. Buszke volt arra, amit letrehozott, es sajnalta, hogy nemsokara orokre eltunik az emberi tekintetek elol.
A jelenet olyan volt, mintha egy orult muvesz alkotta volna meg reszeg kabulataban. Pedig a valo eletbol vett pedans masolat volt; itt a muvesz nem lehetett mas, mint maga a Termeszet. Effele jelenetet keves ember lathatott, amig nem fejlodott ki tokeletesen a viz alatti televiziozas — es ama ritka alkalmakkor is csak masodpercekre, amikor az orias ellenfelek a felszinre dobtak magukat. E harcok az oceani melysegek vegtelen ejszakajaban zajlottak, ott, ahol a spermacetik az elelemert indultak vadaszatra. Es az elelem vadul tiltakozott az ellen, hogy elve megegyek…
A balna kitatotta hosszu, fureszfogakkal ellatott also allkapcsat, hogy a kovetkezo pillanatban ravesse magat aldozatara. A leny feje szinte elbujt a feher, puha karok vonaglo halojaban, mellyel az orias tintahal kuzdott ketsegbeesetten az eleteert. Mindenutt, ahol ezek a karok ratapadtak, husz centimeter vagy meg nagyobb atmeroju, olomszurke szivokorongok pettyeztek be a balna boret. Az egyik csap helyen mar csak a levagott csonk volt, es egy pillanatig sem lehetett ketseges, ki fog gyozni a vegen. Amikor a fold ket legnagyobb vadallata harcba szallt egymassal, mindig a balna volt a gyoztes. Mert lehetett a csaperdeje barmily eros, a tintahal csakis abban bizhatott, hogy el tud menekulni, mielott darabokra nem szaggatja a turelmesen orlo allkapocs. Fel meter atmeroju kifejezestelen szeme gyilkosara szegezodott — holott valoszinuleg egyikojuk sem latta a masikat a melyseg ejszakajaban.
Az egesz kiallitasi targy tobb mint harminc meter hosszu volt, s egy aluminiumgerendakbol epitett ketrec vette korul, melyhez az emeloszerkezetet csatlakoztattak. A mu elkeszult, remelhetoleg a fokormanyzok oromere. Sullivan bizott benne, hogy egykettore dulore viszik a dolgot; a varakozas kezdett kenyelmetlenne valni.
Valaki kijott az irodabol a fenyes napvilagra, es szemmel lathatoan ot kereste. Sullivan folismerte az iroda fonoket, es odament hozza.
— Hello, Bill… mi az abra?
A masik egy uzenetlapot tartott a kezeben, es igen elegedettnek latszott.
— Jo hir, professzor. Nagy megtiszteltetes ert bennunket! Maga a felugyelo jon el, hogy megnezze a muvunket, mielott behajozzak. Gondolja csak meg, micsoda oriasi reklam ez nekunk! Rengeteget fog szamitani, amikor majd az uj szubvencioert folyamodunk. En remenykedtem is valami ilyesmiben! Sullivan professzor nagyot nyelt. Semmi ellenvetese nem volt a reklammal szemben, de ezuttal attol tartott, hogy ennyi mar sok is lesz a jobol.
Karellen a balna fejenel allt, folnezett a hatalmas, lekerekitett orrara es fogakkal telezsufolt allkapcsara.
Sullivan elrejtette kenyelmetlen erzeseit, s azon toprengett, vajon mire gondol a felugyelo. A viselkedesen nem latszott, hogy gyanakodna, es konnyen lehet, hogy a latogatasa csak amolyan kozonseges gesztus. O azonban nagyon fog orulni, ha e latogatas veget er.
— A mi bolygonkon nincsenek ilyen oriasi lenyek — szolt Karellen. — Ezert is kertunk meg ra, hogy csinald meg ezt a csoportkepet. Az en… ooo… honfitarsaim el lesznek tole ragadtatva.
— Pedig ha arra gondolok — mondta erre Sullivan —, hogy a ti bolygotoknak milyen alacsony a gravitacioja, azt hinnem, nalatok aztan igazan kell lennie nehany nagy allatnak. Vegtere is, nezd meg, te magad mennyivel nagyobb vagy nalunk!
— No igen… csakhogy nekunk nincsenek oceanjaink. Es meretek dolgaban a szarazfold nem veheti fol a versenyt a tengerrel.
Ez tokeletesen igaz, gondolta Sullivan. Es amennyire tudta, ez a fokormanyzok vilaganak mindeddig ismeretlen vonasa volt. Jant — hogy vinne el az ordog! — nagyon is erdekelni fogja.
A fiatalember e pillanatban egy kilometerrel arrebb egy kunyhoban uldogelt, es tavcsovon at idegesen figyelte a jelenetet. Szunet nelkul nyugtatgatta magat, hogy nincs mitol felnie, mert barmilyen kozelrol veszik is szemugyre a balnat, a titkara nem jonnek ra. Arra viszont tovabbra is megvolt az esely, hogy Karellen megsejtett valamit — es most csak jatszik veluk.
A gyanu meg inkabb megerosodott Sullivanben, amikor a felugyelo bekukucskalt a barlangszeru torokba.
— Van a ti Bibliatokban egy figyelemre melto tortenet egy heber profetarol, bizonyos Jonasrol — mondta Karellen —, akit lenyelt egy cethal, miutan kidobtak egy hajobol, es igy biztonsagban kivitte a szarazfoldre.
Gondolod, hogy egy ilyen legendanak lehet barmifele valosagalapja?
— En azt hiszem — valaszolta Sullivan ovatosan —, hogy van egy teljesen hiheto tortenet egy cethalaszrol, akit lenyeltek, majd minden hatranyos kovetkezmeny nelkul kioklendeztek. De persze megfulladt volna, ha nehany masodpercnel tovabb tartozkodik a cet belsejeben. Es oriasi szerencsejenek kellett lennie, hogy elkerulte a fogakat. Ez egy majdnem hihetetlen tortenet, de nem teljesen lehetetlen.
— Nagyon erdekes — jegyezte meg Karellen. Egy pillanatig meg ott allt, es lebamult a hatalmas allkapocsra, aztan arrebb lepett, hogy megnezze a tintahalat is. Sullivan remelte, hogy megkonnyebbult sohaja nem hallatszott el hozza.
— Ha elore tudom, mit kell majd kiallnom, mar akkor kidobtam volna magat az irodambol, amikor engem is megprobalt megfertozni az orultsegevel — kozolte Sullivan professzor.
— Ezt oszinten sajnalom — valaszolta Jan. — De vegul is megusztuk.
— Remelem. Mindenesetre sok szerencset! Ha megis meggondolna magat, meg mindig van legalabb hat oraja.
— Nem lesz ra szuksegem. Mar csak Karellen allithat meg. Koszonet mindazert, amit tett. Ha valaha visszaterek, es konyvet irok a fokormanyzokrol, maganak fogom ajanlani.
— Sok koszonetem lesz benne — morogta Sullivan. — Addigra mar reges-reg halott leszek. — Meglepodott, sot, kisse meg is rokonyodott — nem leven erzelgos ember —, amikor radobbent, hogy a bucsu nem hagyja hidegen.
Azokban a hetekben, amikor az osszeeskuvest szottek, lassankent megkedvelte Jant. A vegen mar attol kezdett felni, nehogy egy bonyolult ongyilkossagban tegyek cinkossa.
A letranak tamaszkodva allt, mikozben Jan — gondosan kikerulve a fogakat — bemaszott a hatalmas szajba. A villanylampa fenyenel latta, hogy Jan megfordul es int, majd eltunik a barlangszeru uregben. Hallotta, hogy nyilik, majd zarul a legzsilip ajtaja, aztan csend lett.
A mozdulatlan csatakepet liderces jelenette valtoztato holdfenyben a professzor lassan visszaballagott az irodajaba. Eltunodott azon, hogy mit tett, es hogy az hova fog vezetni. Amit, persze, sohasem fog megtudni.
Lehet, hogy Jan ujra eljon majd ide, ugy, hogy az eletebol nehany honapnal tobbet nem aldozott fol arra, hogy elutazzek a fokormanyzok vilagara, s mar vissza is tert a Foldre. De meg ha megteszi is, az mar az Ido
