athaghatatlan korlatjanak tuloldalan lesz, mert nyolcvan ev mulva fog lejatszodni.
Mihelyt Jan becsukta a zsilip belso ajtajat, az apro femhengerben kigyultak a fenyek. Nem hagyott maganak idot ra, hogy meggondolhassa magat; nyomban hozzafogott a jo elore kidolgozott ellenorzo muveletek elvegzesehez. Mar napokkal korabban beraktak az elelmiszer— es egyeb keszleteket, de a megfelelo hangulathoz kell ez a vegso ellenorzes, ami megnyugtatja a felol, hogy semmi nem maradt elvegzetlenul.
Egy ora mulva mar elegedett lehetett. Lefekudt a laticel agyra, es ujra atgondolta a tervet. Az egyetlen hang az elektromos naptarora halk zummogese volt; ez fogja figyelmeztetni, ha az utazas a vege fele kozeledik.
Tudta, hogy ebben a cellaban semmit sem erezne, mert hajthatja barmilyen iszonyatos ero a fokormanyzok hajojat, az ellensulyozas tokeletes lesz. Sullivan ezt jo elore tisztazta, midon folhivta a figyelmet arra, hogy a mu nyomban szetesik, ha nehany gravitacional tobbnek van kiteve. „Megrendeloi” megnyugtattak, hogy effele veszelytol nem kell tartania.
Pedig az atmoszferikus nyomasban jelentos valtozasra kellett szamitani — amde ennek nem volt jelentosege, mivel az ureges „modellek” szamos nyilason at tudtak „lelegezni”. Jannek majd ki kell egyenlitenie a nyomast, mielott elhagyja a cellajat, s arra is szamitott, hogy a fokormanyzok hajojanak levegoje az o szamara belelegezhetetlen. Ezt a gondot azonban megoldja egy egyszeru sebeszmaszk es egy oxigenkeszulek — ennel finomabb, kenyesebb eszkozre nem lesz szuksege. Ha pedig gepi segitseg nelkul is be tudja szivni a levegot, hat annal jobb.
Nem latta ertelmet, hogy tovabb varjon; csak az idegeit tette volna meg jobban probara. Kivette a kis fecskendot, melybe mar betoltottek a gondosan elkeszitett oldatot. A narcosamine-t az allatok teli alvasaval foglalkozo kutatasok soran fedeztek fol; nem volt igaz az altalanosan elterjedt hit, hogy felfuggesztette az eletmukodest. Az viszont igen, hogy nagymertekben lelassitotta, de az anyagcsere, ha alacsonyabb szinten is, de tovabbra is mukodott. Olyan volt ez, mintha lefojtottak volna az elet tuzet, s az most ott parazslana a fold alatt.
De hetek vagy honapok mulva, ha a drog hatasa elenyeszik, ujra fellobban, s az alvo eletre kel. A narcosamine tokeletesen biztonsagos szer volt. A termeszet evmilliok ota hasznalta, hogy altala mentse meg sok- sok gyermeket az elelemben szegeny teltol.
Jan tehat elaludt. Nem erezte, hogyan feszulnek, hogyan randulnak meg a kabelek, amikor a hatalmas femszerkezetet beemeltek a fokormanyzok teherhajojanak a rakterebe. Nem hallotta, amikor a nyilasok bezarultak, sem azt, amikor haromszazmillioszor millio kilometerrel odebb ujra kinyiltak. Nem hallotta azt a tavoli, halk sikolyt a vastag falakon tul, mellyel a Fold legkore fejezte ki tiltakozasat, mikozben a hajo sebesen szaguldott vissza, fol…
Nem erezte, amikor a Csillaghajo utra kelt.
A heti talalkozokon rendszerint zsufolasig megtelt a konferenciaterem, de ma kulonoskeppen; olyannyira, hogy a riporterek irni is alig tudtak. Szazadszorra morogtak oda egymasnak, milyen konzervativ Karellen, s hogy mennyire hianyzik belole a tapintat. A vilagon mindenutt masutt behozhattak volna a tevekamerakat, magnetofonokat s a magas fokon gepesitett szakma minden mas eszkozet. Itt azonban be kellett erniuk az olyan archaikus szerszamokkal, mint a papir es a ceruza — sot, meg elmondani is nevetseges, a gyorsirassal.
Persze szamtalanszor probalkoztak mar felvevogepek becsempeszesevel. Sot, a vegen is kicsempesztek sikeresen, de csak egy pillantast kellett vetni a gep fustolgo belsejere, maris nyilvanvalova valt, hogy minden ilyen kiserlet folosleges. Csak akkor ertettek meg igazan, mire volt jo az orokos figyelmeztetes, hogy a sajat erdekukben hagyjak a konferenciatermen kivul az orajukat es az egyeb femtargyaikat…
A helyzetet meg tisztessegtelenebbe tette az, hogy Karellen viszont rogzitette az egesz ulest. Azokat a tudositokat aztan, akiket gondatlansag vagy szandekos megtevesztes vetkeben marasztaltak el — ambar ilyenek elvetve akadtak —, Karellen beosztottjai rovid es kellemetlen tanacskozasokra hivtak meg, ahol figyelmesen vegig kellett hallgatniuk azt, amit a felugyelo valojaban mondott. Olyan lecke volt ez, amit sohasem kellett megismetelni.
Kulonos, hogy hogyan terjedtek a hirek. Sohasem jelentettek be elore, megis mindig telt haz volt, amikor Karellen valami fontos bejelentesre keszult — ami evente nagyjabol ketszer-haromszor fordult elo.
Amint a hatalmas ajto megnyilt, es Karellen follepkedett az emelvenyre, a duruzsolo sokasag elcsendesedett.
A teremben gyenge volt a megvilagitas — ketsegkivul a fokormanyzok tavoli napjat probalva utanozni —, igy a foldi felugyelo felretehette sotet szemuveget, mely a szabad eg alatt mindig rajta volt.
Udvarias „Jo reggelt mindenkinek”-kel fogadta az udvozlesek egyenetlen korusat, majd a sokasag elott allo magas, elokelo megjelenesu alakhoz fordult. Golde ur, a Sajtoklub doyenje ihlethette meg eredetileg a fokomornyikot az alabbi bejelentesre: — Harom riporter, uram, es egy ur a Timestol. — Ugy oltozott es viselkedett, mint a regi iskolat kepviselo diplomatak; az elso pillanatra megbizott benne mindenki, s ezt utolag sem banta meg soha senki.
— Milyen sokan vagyunk ma, Golde ur. Ugy latszik, nagy hiany van hirekben.
A Timestol jott ur elmosolyodott, es megkoszorulte a torkat. — Remelem, felugyelo ur, on potolja ezt a hianyt.
Golde feszulten figyelte, hogyan fogadja Karellen az o valaszat. Annyira tisztessegtelen dolognak erezte, hogy a fokormanyzok maszkmerevsegu arca semmifele erzelmet nem arul el. A homalyban is erosen osszeszukult pupillaju, tagra nyilt, nagy szemek kifurkeszhetetlenul bamultak vissza a leplezetlenul kivancsi emberszemekbe. Az arc ketoldali, iker legzonyilasa — ha ugyan arcnak lehetett nevezni egyaltalan e reces bazaltgorbuleteket — alig hallhato futtyoket bocsatott ki, jelezve, hogy Karellen feltetelezett tudeje kuszkodik a ritkas foldi levegoben. Golde lathatta is az apro feher szorszalakbol allo, ide-oda libego fuggonyt, mely a faziskulonbseget pontosan betartva valaszolt Karellen gyors, kettos legzesciklusara. Tobbnyire porszuronek tartottak, es mar ennyi is eleg volt, hogy bonyolult elmeleteket gyartsanak a fokormanyzok otthonanak atmoszferajarol. — Nos, valoban van hirem az onok szamara. Mint ketsegtelenul tudjak, az egyik teherhajom nemregiben hagyta el a Foldet, hogy visszaterjen a bazishelyere. Csak most derult ki, hogy potyautas van a fedelzeten.
Szaz ceruza torpant meg a papiron; szaz szempar szegezodott Karellenre.
— Potyautast mondott, felugyelo ur? — kerdezte Golde. — Megtudhatnank, ki az… es hogyan jutott fol a fedelzetre?
— A neve Jan Rodricks; mernokhallgato volt a fokvarosi egyetemen. Nem vitas, hogy tovabbi reszleteket is megtudnak majd a sajat, roppant hatekony hircsatornaikon keresztul.
Karellen mosolygott. Kulonos dolog volt ez a felugyeloi mosoly: a hatast valojaban csak a szemek keltettek, a rugalmatlan, ajak nelkuli szaj alig-alig mozdult. Vajon ez is csak ama emberi vonasok kozul valo, melyeket Karellen oly ugyesen sajatitott el? — toprengett Golde. Mert az osszhatas vitathatatlanul a mosoly kepzetet keltette, es annak fogadta el az ertelem is.
— Ami pedig a hogyant illeti — folytatta a felugyelo —, az masodlagos jelentosegu. Biztosithatom onoket es minden potencialis urhajost, hogy a hostett megismetlesere nincs lehetoseg.
— Mi fog tortenni ezzel a fiatalemberrel? — faggatozott tovabb Golde. — Visszakuldik a Foldre?
— Ebben nem vagyok illetekes, de ugy gondolom, a kovetkezo hajoval vissza fog jonni. Ott, ahova ment, tul… tul idegennek fogja talalni a korulmenyeket. Es ezzel el is jutottam mai ertekezletunk fo temajahoz.
Karellen szunetet tartott, amely alatt meg jobban elmelyult a csend.
— A nepesseg fiatal es romantikus elemei koreben olykor felhangzik a panasz, amiert az emberiseg elott lezarult a kulso ur. Ezt mi szandekosan inteztuk igy; nem tiltunk semmit csak azert, mert oromunket leljuk benne. De vajon onok gondoltak-e valaha arra — es bocsassak meg a kisse banto hasonlatot —, hogy mit erezne a kokorszaki ember, ha varatlanul egy ultramodern varosban talalna magat?
— Azert itt van egy elemi kulonbseg! — tiltakozott a Herald Tribune. — A tudomany nekunk mar nem ismeretlen dolog. Az onok vilagan nyilvan sok minden van, ami talan erthetetlen a szamunkra, de nem tartanank varazslatnak.
— Teljesen biztos ebben? — kerdezte Karellen olyan halkan, hogy alig lehetett hallani. — Az elektromossag es a goz kora kozott mindossze szaz ev a kulonbseg, de mit ertene meg a Viktoria korabeli mernok a televizios keszulek vagy az elektronikus szamitogep mukodesebol? Es mennyi ideig elne, ha elkezdene azt vizsgalgatni?
A ket technologia kozotti res konnyen tagulhat halalos szakadekka.
(— Mit szolsz, milyen szerencsenk van? — sugta a Reuter a BBC-nek. — Fontos politikai bejelentesre keszul.
Felismerem a tuneteket.) — Es mas okok is arra kesztettek bennunket, hogy az emberi faj mozgasat a
