nappal, mind — ha Jean nem avatkozott bele — ejszaka. Fey csak akkor maradt otthon, ha Jeffrey bicikliturara indult; ilyenkor nyugtalanul kifekudt az ajto ele, s orrat a mancsara fektetve, szomoru, paras szemmel furkeszte az utat. Ez elegge megalazo volt George-nak, aki szep kis summat fizetett erte meg a pedigrejeert. Ugy latszott, meg kell varnia a kovetkezo nemzedeket — ami harom honap mulva volt esedekes —, hogy vegre neki is legyen sajat kutyaja. Jeannek e teren mas szempontjai voltak. O is szerette Feyt, de ugy gondolta, egy vadaszkutya eppen eleg a haznal.
Csak Jennifer Anne nem dontotte meg el, tetszik-e neki a Telep, Ez persze egyaltalan nem volt meglepo, mivel o a kisagya muanyag lapjain kivul meg semmit sem latott a vilagbol, es joforman meg csak nem is gyanitotta, hogy ez a hely letezik egyaltalan a vilagon.
George Greggson nem sokat torodott a multtal; tulontul lefoglaltak a jovot illeto tervei, es lekototte a munkaja meg a gyerekei. Valoban csak elvetve fordult elo, hogy gondolatai visszakalandoztak arra az evekkel ezelotti afrikai ejszakara — es soha nem beszelt rola Jeannel. Kozos megegyezessel kerultek a temat, es soha tobbe nem latogattak meg Boyce-ekat, pedig tobbszor is hivtak oket. Evente uj es uj kifogasokat mondtak Rupertnek a telefonba, aki utobb mar nem is zaklatta oket. Maiaval valo hazassaga, altalanos meglepetesre, tovabbra is boldognak latszott.
Annak az estenek koszonhetoen Jeanben megszunt minden vagy arra, hogy belekontarkodjek a tudomany hatarain kivul eso rejtelyekbe. Teljesen eltunt belole az a naiv es kritikatlan csodalat, ami addig Ruperthez es a kiserleteihez vonzotta. Talan meggyozte magat, s tobb bizonyitekra mar nem volt szuksege; George okosabbnak latta, ha nem kerdezoskodik utana. Olyan volt ez, mintha az anyai gondok minden ilyen erdeklodest kitoroltek volna Jeanbol.
George tudta, hogy soha meg nem oldodo titkok miatt kar idegeskedni, de neha felriadt az ejszaka csendjeben, es ilyenkor elgondolkodott. Eszebe jutott, amikor osszetalalkozott Jan Rodricks-szal Rupert hazanak a tetejen, s felremlett benne az a nehany szo, amit az egyetlen olyan emberi tennyel valtott, aki sikerrel dacolt a fokormanyzok tilalmaval. Arra gondolt, hogy a termeszetfolotti birodalmaban nincs semmi, ami hatborzongatobb volna, mint az a szikar tudomanyos teny, hogy noha kozel tiz eve mar, hogy Jannel beszelgetett, a messzi vilagban jaro utazo azota csak nehany nappal lett oregebb.
A vilagegyetem vegtelen nagysaganal jobban elremitette a titokzatossaga. George nem volt az az ember, aki szeretett melyen belegondolni az effele dolgokba, de neha az az erzese tamadt, hogy olyanok ok, emberek, mint a biztonsagosan felreeso jatszoteren jatszadozo gyerekek, akik mit sem tudnak a kulvilag kegyetlen valosagarol.
Jan Rodricks-nak nem tetszett ez a nagy vedettseg megszokott belole a ki tudja, mibe. De ebben a dologban George a fokormanyzok melle allt. Nem akart szembenezni semmivel, ami az ismeretlen sotetsegben, a Tudomany lampaja altal vetett aprocska fenykor mogott lapult.
— Hogy lehet az — sirankozott George —, hogy valahanyszor itthon vagyok, Jeff mindig odavan valamerre?!
Ma eppen hova ment?
Jean folnezett a kotesebol — ez az archaikus idotoltes nagy sikerrel tamadt fol ujabban. A szigeten egyebkent is eleg surun valtogattak egymast az effele divatok — e mostani hobortnak a legfobb haszna az volt, hogy a ferfiak szinte kivetel nelkul szines pulovereket hordtak, amitol nappal ugyan meleguk volt, de annal nagyobb hasznat vettek napnyugta utan.
— Spartaba ment — valaszolta Jean. — Megigerte, hogy vacsorara itthon lesz.
— Tulajdonkeppen azert jottem haza, hogy befejezzek egy munkat — mondta George elgondolkodva —, de olyan szep ido van, hogy en is kimegyek, es uszom egyet. Milyen fajta halat hozzak neked haza?
George soha nem fogott semmit, es a laguna halai tulsagosan is ravaszak voltak, semhogy hagyjak magukat kifogni. Jean mar eppen azon volt, hogy ezt az orra ala dorgoli, amikor a delutan csendjet szetzuzta egy hang.
Olyan hang volt ez, amelynek meg ebben a bekes korban is volt annyi ereje, hogy a ver megfagyjon az ember ereiben, s a tarkojan bizseregni kezdjen a bor.
Egy jajveszekelo szirena veszt jelzo uzenete hullamzott ki a tengerre egymast koveto, koncentrikus korokben.
Itt, az oceani novenyzet alatti forro es sotet melyben csaknem szaz esztendeje notton-nott a nyomas. Bar a tenger alatti kanyon geologiai korszakokkal korabban alakult ki, a meggyotort kovek sohasem nyugodtak meg uj helyukon. Valahanyszor a viz roppant sulya felbillentette kenyes egyensulyukat, a retegek ujra es ujra megrepedeztek, elmozdultak. Most megint kuszobon allt egy ujabb elmozdulas.
Jeff a keskeny spartai part menten huzodo sziklamedenceket akarta folderiteni — ekozben rendszerint se latott, se hallott. Itt, ahova nem tornek be a Csendes-oceanon orokosen vonulo hullamok, hogy aztan nekicsapodjanak a sziklapadnak, az ember sohasem tudhatta, mifele egzotikus leny kerul elebe. Ez itt minden gyerek szamara valosagos Meseorszag lett volna — de most egyedul az ove volt, mert a baratai folmentek a dombok koze.
Csendes, bekes nap volt. Szel se lebbent, meg a zatonyon tuli orokos mormolas is halk suttogassa tompult. A tundoklo nap feluton jart lefele az egen, de Jeff mahagonibarnara sult bore mar teljesen vedett volt a nyilaitol.
A part itt egy keskeny homoksav volt, amely meredeken lejtett a laguna fele. Ha Jeff belenezett a kristalytiszta vizbe, lathatta odalent a sziklakat, melyek eppoly ismerosek voltak mar a szamara, mint barmelyik testveruk idekint a szarazfoldon. Korulbelul tiz meter melyen egy regi szkuner hinarral benott bordai iveltek fol, a vilag fele, melyet hovatovabb ketszaz esztendeje hagyott el. Jeff es a baratai sokszor atkutattak mar a roncsot, de a remenyeikben, hogy egyszer rabukkannak a rejtett kincsre, csalatkozniuk kellett. Eddig a legnagyobb zsakmanyuk egy kagylokkal kirakott tajolo volt.
Ekkor valami kemenyen megmarkolta a partot, es rantott rajta egyet. Csak egy pillanatig, tartott a remeges, Jeff mar-mar azt hitte, kepzelodott. Megszedulhetett, hiszen koros-korul minden ugyanolyan, mint eddig. A laguna vizet egyetlen hullam se fodrozta, az egen se felho, se mas fenyegeto jel nem mutatkozott. De akkor valami nagyon kulonos dolog kezdodott.
A viz minden apalynal sebesebben vonult vissza a partrol. Jeff zavart amulattal, de felelem nelkul nezte, hogyan bukkan elo s csillog a napfenyben a nedves homok. Elszantan indult meg a visszahuzodo ocean nyomaban, hogy most vegre megnezheti mindazt a viz alatti csodat, ami feltarul kutato tekintete elott. A vizszint mar annyira lesullyedt, hogy az oreg hajoroncs levegobe folmeredo, torott arbocarol ernyedten csungtek le a folyekony tamaszukat veszitett hinarfuzerek. Jeff furgen, minden uj csodara kivancsian lepkedett tovabb.
Ekkor jutott el hozza a korallzatony felol erkezo hang. Meg nem hallott hozza hasonlot; meg is torpant, hogy atgondolja a dolgot, s kozben csupasz laba lassan belesuppedt a nedves homokba. Par meterrel odebb egy nagy hal vivta halaltusajat, de Jeff joforman eszre sem vette. Csak allt, feszulten figyelve a zatony felol erkezo hangot, mely egyre erosodott korulotte.
Szivo-bugyborekolo hang volt, mintha egy szuk csatornan keresztulvagtato folyotol eredne. A kelletlenul visszavonulo tenger hangja volt ez; erzodott rajta a duh, amiert, ha csak egy pillanatra is, de elveszti az eddig jogosan birtokolt szarazfoldeket. A korall kecses agbogain, a rejtett tengermelyi uregeken at szivodott ki a laguna sok millio tonnanyi vize a Csendes-ocean hatartalan vizebe.
Hogy mindjart es meg nagyobb sebesseggel vissza is zuduljon.
Az egyik mentoosztag orak mulva talalta meg Jeffet egy hatalmas koralltombon, mely a normalis vizszint folott husz meterrel hevert. A fiun nem latszott kulonosebb ijedtseg, inkabb az keseritette el, hogy eltunt a biciklije. Es nagyon ehes volt, mert a toltesut reszleges leomlasa elvagta a hazuktol. Mar eppen azt fontolgatta, hogy atuszik Athenba — es az aramlatok drasztikus megvaltozasa ellenere ketsegtelenul kulonosebb baj nelkul megcsinalta volna —, amikor megmentettek.
Amikor a cunami elerte a szigetet, Jean es George vegignezte mindazt, ami lejatszodott. Athen alacsonyabban fekvo reszein komoly karok keletkeztek, de halaleset nem tortent. A szeizmografok figyelmeztetese mindossze tizenot perccel korabban erkezett, de ennyi ido is eleg volt ahhoz, hogy mindenki a veszelyvonal fole vonuljon. A sebeit nyalogato Telep maris gyujteni kezdte azokat a legendakat, melyek az elkovetkezo evek soran
