szokatlant nem lehetett tapasztalni. Semmit azon az egyetlen zavaro kozjatekon kivul, amely olyan meglepo volt, mint valami villamcsapas egy hosszu, bekes napon. Es azutan — semmi.
Jeffben csak ugy buzgott a hetevesek energiaja es kivancsisaga. Ertelmes gyerek volt — ha o is ugy akarta —, de nem fenyegette a veszely, hogy zsenive novi ki magat. Neha, gondolta Jean kisse kimerulten, tokeletesen megfelelt a kisfiukkal szemben tamasztott klasszikus elvarasnak, amennyiben maga volt a „piszokba csomagolt larma”. A piszkot raadasul nem is volt olyan konnyu eszrevenni rajta, hiszen jocskan fol kellett halmozodnia, mire napbarnitott boren fol lehetett fedezni egyaltalan.
Hol gyenged volt, hol mogorva, olykor tartozkodo, maskor meg tularadtak benne az erzelmek. Nem mutatta, hogy egyik szulojet jobban szeretne a masiknal, s amikor kishuga megszuletett, feltekenysegnek nyoma sem latszott rajta. Egeszsegugyi lapja makulatlan volt: egesz eleteben egyetlen napot sem toltott betegen. De ebben a korban es ezen az eghajlaton ebben nem volt semmi szokatlan.
Mas fiuktol elteroen Jeff nem unta apja tarsasagat, s nem hagyta fakepnel az elso alkalommal, amikor csatlakozhatott a vele egykoru tarsakhoz. Lathatoan orokolte George muveszi tehetseget, es szinte attol a pillanattol kezdve, hogy megtanult jarni, rendszeresen ott labatlankodott a Telep szinhazanak kulisszai mogott.
Amolyan kabalababa szerepet toltott be a szinhaznal, es mostanara mar roppant ugyesen tudta atnyujtani a viragcsokrot a szinpad es a filmvaszon hozzajuk latogato hiressegeinek.
Igen, Jeff tokeletesen hetkoznapi gyerek volt. Igy aztan George-nak sikerult megnyugtatnia magat kozos setaikon, vagy amikor egyutt lovagoltak a sziget meglehetosen korlatok koze szoritott tersegein. Elbeszelgettek egymassal, ahogy apak es fiuk szoktak idotlen idok ota — azzal a kulonbseggel, hogy ebben a korban sokkal tobb temat lehetett megbeszelni. Annak ellenere, hogy Jeff sohasem hagyta el a szigetet, a tevekepernyo mindenutt jelen levo szemevel, amit csak akart, mindent megnezhetett a kornyezo vilagbol. O is lenezte az emberiseg tobbi reszet, akarcsak a tobbi telepes. Ok voltak az elit, a haladas elharcosai. Ok fogjak elvezetni az emberiseget azokba a magassagokba, ahova a fokormanyzok mar elertek — vagy meg azon is tul. Persze, nem holnap, de egy napon…
Fogalmuk sem volt rola, milyen kozel van ez a nap.
Az almok hat hettel kesobb kezdodtek.
A szubtropusi ejszaka sotetjeben George Greggson lassan uszott fol, az ontudatra ebredes fele. Nem tudta, mi ebresztette fol, ezert egy percig zavart kabulatban fekudt. Aztan raeszmelt, hogy egyedul van. Jean mar korabban felkelt, s csendben atment a gyerekszobaba. Halkan beszelt Jeffhez, tul halkan, semhogy George is hallhatta volna, hogy mit mond.
Kipattant az agybol, es indult o is a gyerekszobaba. Babanak voltak hasonlo, meglehetosen szokvanyos ejszakai kirandulasai, de ezeknel fol sem vetodott, hogy o ne aludna at az egesz hercehurcat. De ez most egeszen mas volt, es kivancsi lett, mi zavarta fol Jeant.
A gyerekszobaban csak a fluoreszkalo falmintak vilagitottak. Halvany fenyuknel George latta, hogy Jean Jeff agya szelen ul. Jottere az asszony megfordult, es odasugta: — Ne ebreszd fol Babat!
— Mi a baj?
— Tudtam, hogy Jeff hiv, es erre folebredtem.
A kijelentesnek ez a magatol ertetodo egyszerusege emelyito balsejtelemmel toltotte el George-ot. Tudtam, hogy Jeff hiv. „Honnan tudtad?” — kerdezte neman, de fennhangon csak ennyit kerdezett: — Rosszat almodott?
— Nem is tudom — felelte Jean. — Mindenesetre mar jol van. De amikor bejottem, meg nagyon meg volt ijedve.
— Nem voltam megijedve, mami — hallatszott egy vekonyka, felhaborodott hang. — Csak olyan furcsa hely volt. — Milyen volt? — tudakolta George. — Meselj el mindent!
— Hegyek voltak — kezdte Jeff almodozo hangon. — Magasak, de megse volt rajtuk ho, mint azokon, amelyeket eddig lattam. Volt koztuk olyan is, amelyik egett.
— Ugy erted, tuzhanyo volt?
— Nem egeszen. Ezek mindenutt egtek, olyan erdekes, kek langgal. Es mialatt neztem, folkelt a nap.
— Folytasd… miert hallgattal el?
Jeff az apjara emelte zavaros tekintetet.
— Ez a masik dolog, amit nem ertek, papa. Nagyon gyorsan kelt fol, es tul nagy volt. Es… es a szine se olyan volt, mint az igazinak. Gyonyoru szep kek nap volt.
Hosszu, dermeszto csend tamadt. Aztan George csendesen megszolalt: — Ennyi az egesz?
— Igen. Kezdtem egyedul erezni magam, es akkor bejott mami, es folebresztett.
George egyik kezevel megsimogatta fia kocos hajat, a masikkal meg osszebb fogta magan a halokontost.
Hirtelen fazni kezdett, s valahogy kicsinek erezte magat. De amikor megszolalt, ebbol semmit sem lehetett erezni a hangjan — Csak egy buta alom volt; tul sokat ettel vacsorara. Felejtsd el az egeszet, legy jo kisfiu, es probalj ujra elaludni.
— Igyekszem, papa — igerte Jeff. Elhallgatott, majd kisvartatva elgondolkodva hozzatette: — Azt hiszem, megprobalom, hatha megint eljutok oda.
— Kek nap? — kerdezte Karellen par ora mulva. — Igy eleg konnyu lesz beazonositani.
— Ugy van — valaszolta Rashaverak. — Ketsegtelenul az Alphanidon 2 lesz az. A Ken-hegyek is ezt tamasztjak ala. Es erdekes, hogy mennyire eltorzult az idoskala. A bolygo meglehetosen lassu forgasu; nyilvan percek alatt nezett vegig sokoranyi esemenyt.
— Ez minden, amit fel tudtal ismerni?
— Igen, anelkul hogy kozvetlenul megkerdeztem volna a gyereket.
— Azt nem kockaztathatjuk meg. Az esemenyeknek a maguk termeszetes meneteben, a mi kozbelepesunk nelkul kell alakulniuk. Majd amikor a szulei kozelednek hozzank, akkor, talan megkerdezhetjuk ot.
— Lehet, hogy soha nem jonnek el hozzank. S ha megis, lehet, hogy addigra mar tul keso lesz.
— Felek, hogy ezen nem segithetunk. Soha egy percre sem szabad elfelejtenunk, hogy ezekben az ugyekben a mi kivancsisagunknak nincs jelentosege. De semmikeppen sem fontosabb, mint az emberiseg boldogsaga.
A keze kinyult, hogy megszakitsa a kapcsolatot.
— Termeszetesen tovabbra is megfigyeled, es minden eredmenyt jelentesz nekem. De a vilagert se avatkozz kozbe!
Jeff napkozben meg ugyanolyannak latszott, mint amilyen eddig volt. Mar ennyiert is halasak lehetnek, gondolta George. De kozben egyre jobban rettegett.
Jeffnek az egesz csak jatek volt; meg nem kezdett felni tole. Az alom csak alom, lehet barmilyen kulonos is.
Mar nem volt maganyos azokban a vilagokban, melyek alvas kozben nyiltak meg elotte. Az elmeje csak azon az elso ejszakan kialtott vissza Jeannek a ki tudja, milyen ismeretlen szakadek tulso felere. Azota mar egyedul es felelem nelkul lep be a szeme elott feltarulo vilagegyetembe.
Reggelenkent kifaggattak, es o el is mondta mindazt, amire vissza tudott emlekezni. A szavak neha megbotlottak, es kudarcot vallottak, mert a kepek, amiket le akart festeni veluk, nyilvan nemcsak az o tapasztalatvilagabol hianyoztak, hanem felulmultak az ember kepzeletet is. Apja, anyja uj szavakat sugalltak, kepekkel es szinekkel probaltak felfrissiteni az emlekezetet, igy alakitvan ki valamifele rendszert a valaszaibol.
Sokszor semmire sem jutottak az eredmennyel, pedig ereztek, hogy Jeff elmeje szamara ezek az alombeli vilagok egyszeruek es erthetok. Csak nem tudja kozvetiteni oket a szulei szamara. De azert egyik-masik eleg tisztan rajzolodott ki elottuk…
Ur… nem latni bolygot, sem kornyezo tajat, sem alanti vilagot. Csak a csillagokat a barsony ejszakaban, melyek hatterul szolgalnak a hatalmas, szivkent lukteto, voros napnak. Egyszer oriasi es tompa fenyu, aztan zsugorodni kezd es folizzik, mintha frissen kapott uzemanyag taplalna a benne parazslo tuzet. Folfele kuszik a spektrumon, egy pillanatra megpihen a sarga peremen, majd bezarul a kor, a csillag kitagul, lehul, s ime, ujra itt van az a langvoros felho…
(— Jellegzetes pulzalva valtozo csillag — mondta Rashaverak lelkesen. — Es itt is megfigyelheto az
