mintha nem volna tudataban az elkovetkezoknek. De legtobbszor meg sem latta oket, vagy nem mutatta jelet, hogy tud a jelenletukrol. Mar nem aludt, mint ok, akik kenytelenek voltak ra, noha mindennel nagyobb szukseget ereztek annak, hogy e maradek, utolso orakbol a leheto legkevesebbet vesztegessek el.
A fiunak — Jennyvel ellentetben — lathatoan nem volt termeszetfolotti hatalma a targyakon; talan mert, mar nagyocska leven, kevesbe volt szuksege ra. Az o idegensege teljes mertekben a mentalis eletere korlatozodott, melybol mar csak egy kis hanyadot foglaltak el az almai. Orakig fekudt moccanatlanul, szorosan lecsukott szemhejjal, mintha hangokat hallgatna, melyeket rajta kivul nem hallhat senki mas. Elmejebe — valahonnan vagy valamikorbol szuntelenul aramlott be az a tudas, amely hamarosan maga ala gyuri es megsemmisiti azt a felig kiformalodott lenyt, akit egykor Jeffrey Angus Greggsonnak hivtak.
Fey pedig ott ult es figyelt, gyaszos, zavart tekintettel bamult fol ra, mert nem ertette, hova ment el a gazdaja, s nem tudta, mikor fog visszaterni hozza.
Jeff es Jenny voltak az elsok a vilagon, de nem sokaig voltak egyedul. A jarvany sebesen terjedt egyik vilagreszrol a masikra, s az atvaltozas vegul megfertozte az egesz emberi fajt. Tiz even felul gyakorlatilag senkit sem tamadott meg, e kor alatt pedig gyakorlatilag senki sem menekulhetett.
Ez volt a civilizacio vege; vege mindannak, amiert az emberek az idok kezdete ota kuzdottek. Az emberiseg napok alatt elveszitette a jovojet — mert minden fajnak, amelytol elveszik a gyermekeit, a szivet olik meg, s az elni akarasat pusztitjak el.
Nem tort ki panik, ahogy egy evszazaddal korabban kitort volna. A vilag megdermedt, neman, mozdulatlanul hevertek a nagyvarosok. Csak a letfontossagu iparagak termeltek tovabb. Olyan volt ez, mintha maga a bolygo gyaszolna, siratva mindazt, ami tobbe nincs es nem is lesz.
Es akkor Karellen, ahogy egy izben mar megtette egy azota elfeledett korban, utoljara meg egyszer szolt az emberiseghez.
— Hamarosan veget er az itteni munkam — hallatszott Karellen hangja millionyi radiobol. — Vegre, szaz ev utan, elmondhatom nektek, mi volt az.
Sok mindent el kellett titkolnunk elottetek, ahogy foldi tartozkodasunk felidejeig mi magunk is rejtozkodtunk. Tudom, akadnak koztetek, akik foloslegesnek tartottak ezt a rejtozkodest. Ti mar hozzaszoktatok a jelenletunkhoz, es el sem tudjatok kepzelni, hogyan fogadtak volna bennunket az oseitek. De legalabb megertitek, mi celt szolgalt a titkolozasunk, es tudjatok, hogy okkal tettuk azt, amit tettunk.
A legfobb titok, amibe nem avattunk be benneteket, a Foldre jovetelunk celja volt — az a „miert”, amirol oly veget nem eroen tudtatok tanakodni. Mindmostanaig nem arulhattuk el, mert a titkot nem nekunk kellett felfednunk.
Egy evszazaddal ezelott eljottunk a vilagotokra, es megmentettunk benneteket az onpusztitastol. Nem hinnem, hogy barki is tagadna ezt a tenyt — de hogy mi volt ez az onpusztitas, meg csak nem is sejtettetek.
Mert amikor szamuztuk az osszes atomfegyvereiteket es a fegyverraktarakban folhalmozott, halalos veszelyt hordozo osszes jatekszereiteket, akkor a fizikai megsemmisules veszelyet haritottuk el a fejetek folul. Azt hittetek, ez volt az egyetlen veszely. Mi akartuk, hogy ezt higgyetek, pedig ez soha nem volt igaz. A legnagyobb veszely egeszen mas jellegu volt — es nemcsak a ti fajotokat fenyegette. Sok vilag van, amelyik elerkezett az atomenergia keresztutjahoz, elkerulte a katasztrofat, el is jutott a bekes es boldog civilizaciok megteremteseig — es aztan elpusztult azoknak az eroknek a hatasara, melyekrol semmit sem tudott. A huszadik szazadban ti is eljutottatok oda, amikor komolyan kezdtetek hozzababralni ezekhez az erokhoz. Ezert kellett surgosen cselekedni.
Az egesz evszazad soran az emberi faj lassan, de feltartoztathatatlanul kozeledett a szakadekhoz — es meg csak sejtelme sem volt a szakadek letezeserol. A melyseg folott egyetlen hid vezet at. Keves olyan faj van, amely, ha nem kapott segitseget, valaha is megtalalta. Volt, amelyik meg idoben visszafordult, egykent elutasitva veszelyt es jutalmat. Ezek a vilagok ma a konnyu kielegulesek paradicsomi szigetei, melyek tobbe nem vesznek reszt a Vilagegyetemrol szolo tortenetben. Ratok kezdettol fogva nem ilyesfajta vegzet — vagy szerencse — var. A ti fajotokban ehhez tul sok az eletero. Elpusztultatok volna, magatokkal rantva masokat is, mert ti sohasem talaltatok volna meg a hidat.
Felek, hogy szinte mindent, amit most el kell mondanom, effele hasonlosagokkal kell kifejeznem. Sok mindenre, amit el szeretnek mondani, nincsenek szavaitok, fogalmaitok — es szomoru, de a mi tudasunk is rendkivul tokeletlen.
Hogy megertsetek, vissza kell mennetek a multba, hogy sok mindent ujra folfedezzetek, amit az oseitek kapizsgaltak, ti azonban elfelejtettetek — amihez, valo igaz, mi szandekosan hozzasegitettunk benneteket. Mert az egesz ittletunk egy oriasi csalasra epult, vagyis arra, hogy eltitkoljuk az igazsagot, melynek befogadasara meg nem voltatok folkeszulve.
Az eljovetelunket megelozo evszazadokban a tudosaitok felfedtek az anyagi vilag titkait, es elvezettek benneteket a gozenergiatol az atomenergiaig. Meg kellett szabadulnotok a babonaktol: immar a Tudomany lett az emberiseg egyetlen igazi vallasa. Ez volt a nyugati kisebbseg ajandeka az emberi nem tobbi reszenek, ami aztan elpusztitott minden mas hitet. A meg letezok is a veguket jartak, amikor megerkeztunk. Ugy ereztetek, a Tudomany mindenre tud magyarazatot, hogy nincs ero, ami folott ne volna hatalma, sem esemeny, melyrol ne o mondhatna ki az utolso szot. Lehet, hogy a Vilagmindenseg kezdete az orok ismeretlenseg homalyaba vesz, na de ami utana tortent, az mar mind a fizika torvenyeinek engedelmeskedik.
A misztikusaitok azonban, ha eltevedtek is sajat teveszmeik kozott, meglattak valamit az igazsagbol. Mert vannak szellemi s azon is tuli erok, melyeket a tudomany sohasem tudott a maga strukturajaba beepiteni, anelkul hogy azok nyomban szet ne feszitettek volna ezt a strukturat. Az idok kezdete ota mindig is lehetett hallani kulonos jelensegekrol — kopogo szellemekrol, telepatiarol, megerzesrol —, melyeket, ha elneveztetek is, de megmagyarazni nem tudtatok. A Tudomany eleinte nem vett roluk tudomast, sot az otezer eves bizonysag ellenere meg a letezesuket is tagadta. De leteznek; es szamolnia kell veluk minden, magat teljesnek tarto, Vilagegyetem- elmeletnek.
A huszadik szazad elso feleben nehany tudosotok hozzafogott e dolgok kutatasahoz. Nem tudtak, hogy a Pandora-szelence zarjahoz babralnak hozza. Olyan eroket szabadithattak volna ki, amelyekhez kepest eltorpult volna mindaz a veszedelem, amit az atom zudithatott a vilagra. Mert a fizikusok vegso esetben is csak a Foldet pusztithattak volna el, de a parafizikusok a csillagokat is szetdultak volna.
Ezt nem lehetett megengedni. Nem tudom elmagyarazni, hogy pontosan milyen termeszetu fenyegetes oltott bennetek testet. A fenyegetes rank nem vonatkozott, ezert mi nem is ertjuk pontosan, mirol van szo. Tegyuk fel, hogy valamifele telepatikus rakka valtoztatok volna, egyfajta rosszindulatu gondolkodasmodda, amely akadalytalanul fertozhetett volna meg mas, jelentosebb szellemeket.
Igy aztan eljottunk — elkuldtek bennunket — a Foldre. Minden kulturalis szinten megakasztottuk a fejlodeseteket, de kulonosen a paranormalis jelensegek koreben vegzett komolyabb vizsgalodasokat vontuk az ellenorzesunk ala. Nagyon is tisztaban vagyok ugyanakkor azzal is, hogy a civilizacioink kozti ellentetbol kifolyolag meg is honositottuk a kreativ teljesitmeny minden egyeb formajat is. De ez masodlagos hatas volt, nincs semmi jelentosege.
Es most el kell mondanom valamit, amin nagyon meg fogtok lepodni, talan meg el sem hiszitek. Mindezek a lehetosegek, mindeme latens erok nekunk nem adattak meg, meg csak nem is ertjuk oket. Sokkal, de sokkal nagyobb intellektussal rendelkezunk, mint ti, de az elmetekben van valami, ami orokre rejtve marad elottunk. A Foldre erkezesunk pillanatatol kezdve tanulmanyozunk benneteket; sok mindent megtudtunk, meg tobb az, amit meg fogunk tudni, s en megis ketlem, hogy valaha is megismerjuk a teljes igazsagot.
Kettonk fajaban sok a kozos vonas — ezert valasztottak ki bennunket erre a feladatra. Mas vonatkozasokban azonban ket kulonbozo fejlodesi irany vegpontjait testesitjuk meg. Szellemileg mi elertuk azt a pontot, amin tul nem fejlodhetunk tovabb. Akarcsak ti, a mostani alakotokban. De ti atugorhattok a kovetkezo szintre, es ez a kulonbseg kettonk kozott. A mi lehetosegeink kimerultek, a tieitek azonban meg kiaknazatlanok. Olyan lehetosegek ezek, amelyek, nem ertjuk, hogyan, de osszefuggenek az altalam emlitett erokkel, amelyek most ebredeznek a vilagotokon.
Mi megallitottuk az orat, hogy egy helyben topogjatok, amig kifejlodnek ezek az erok, s felkeszulnek ra, hogy kiaramoljanak azokba a csatornakba, melyeket mi keszitettunk elo nekik. Mindazt, amit annak erdekeben tettunk, hogy a bolygotok gazdagabb legyen, hogy emeljuk az eletszinvonalatokat, hogy elhozzuk nektek az igazsagot es a beket — egyszoval, mindezt igy is, ugy is megtettuk volna, ha mar bele kellett avatkoznunk a dolgaitokba. Am ez az egesz, oriasi atalakulas elteritett benneteket az igazsagtol, s igy segitsegunkre volt abban, hogy elerjuk a
